Fotó: Jakab Mónika
Érdeklődéssel olvastam a Krónika 2021. március 10-i számában a közigazgatási törvénykönyv magyar fordításáról szóló írást: Önszorgalomból ültette át magyarra a kódexet – Kozán István beszélget a fordító Molnos Sándorral. A közérdekű, fontos és nem könnyű munka vállalása és elvégzése már önmagában is elismerést, köszönetet érdemel.
2021. március 30., 00:522021. március 30., 00:52
A kérdés közigazgatási, jogi és nyelvi összetettségére való tekintettel legyen szabad nyelvművelőként néhány megjegyzést tennem, nem bírálatként, csupán az általam vélt jobbítás szándékával. Akár vitaindítónak is lehet tekinteni soraimat, de a döntő szó kimondását – természetesen – a kérdésben illetékes egyetemi oktatókra bíznám. Mert számos szakterületen a kiadványok végső formába öntéséhez elengedhetetlen, de legalábbis ajánlatos a szakemberek együttműködése. Például a Román–magyar közigazgatási szótár (Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Kiadó, 2002) nyelvészek, jogászok, politológusok, levéltárosok közös munkája (lektor: Péntek János nyelvész akadémikus); vagy az Orvosi helyesírási szótár (Akadémiai Kiadó Budapest, 1992) orvosok és nyelvészek közös vállalkozása (négy lektora van!).
A jogszabályból csak a Krónikában említett részeket ismerem, az elolvasottak alapján viszont az a gyanúm, hogy a munkát megjelenése előtt nem olvasta át sem jogász, sem nyelvész lektor (ami nem a fordító mulasztása, hanem a kiadóé). Ezt most azért is fontos megemlítenem, mert bizonyos szaknyelveknek, mint például az igazságszolgáltatás és közigazgatás, vagyis amelyek nagyobb közösséghez is szólnak, a köznyelvhez is közelíteniük kell.
Azt mondja a fordító, hogy megyeelnök funkció nincs, csak a megyei önkormányzat vagy a megyei közgyűlés elnöke létezik. Elfogadjuk, mert helyes ez a szaknyelvi, hivatalos nyelvi megnevezés. Emellett a Román–magyar közigazgatási szótár elfogadja a megyei tanácselnök megnevezést is (csupán azért, mert a szerkesztők számoltak azzal a ténnyel, hogy az erdélyi magyarság nem tudott leszokni a közigazgatásban használt tanács szóról, holott az a szovjet típusú tanácsrendszerre, a pártállamra emlékeztet bennünket). Fogadjuk most el a fordítótól azt is, hogy hivatalosan nincs megyeelnöki funkció, mégis használjuk mind a tömegtájékoztatásban, mind a hétköznapi beszédben. Vajon miért? Mert nyelvünknek megvan az a jó természete, hogy olykor takarékosságra törekszik, nem nagyon kedveli a hivatali nyelv fölösleges terjengősségét, amikor csak tud, egyszerűsít, tömörít.
Jelentéstömörítéssel lett a megyei önkormányzat elnökéből a köznyelvben megyeelnök. Úgy is elképzelhetjük ennek az összetett szónak a születését, mint például az árvízvédelem, csigalépcső vagy a vámvizsgálat létrejöttét. Más érvek is szólnak mellette: 1. Régi tekintélyes értelmező szótáraink, mint például a Czuczor – Fogarasi (1862) vagy a Ballagi-féle (1867) számon tartják ’elül-járó; elöljáró a megyében’ jelentésben. 2. A megyeelnök kifejezés elterjedtségét számos internetes és más újságból vett példamondattal lehet igazolni: Bepanaszolták (X.Y.) megyeelnököt a bíróságon. A megyeelnök Vas, Bács–Kiskun és Békés megyében tett látogatást. A PNL megyeelnök-jelöltje bemutatkozott. A megyeelnök látogatásán a járás további fejlődése is téma volt. Stb.
A fordító szerint a megyei közgyűlés elnöke „(…) semmiképpen sem egy megyei funkciót lát el (…) Romániában állandóan ingadozik a választási rendszer (…) Bárhogy is történjen, ez a személy a helyi önkormányzat keretében a polgármester tisztségének megyei megfelelője és a polgármester sem lesz városelnök vagy községelnök.” Ezt a logikát nem szeretném most nyelvészeti szempontból elemezni, azt viszont mindannyian tudjuk, hogy a város élén a polgármester áll, ahogy szoktuk mondani: ő a város első embere, akkor mi a helyzet a megyei megfelelőjével? A megye élén mégsem a megyeelnök áll?! Egy újabb kérdés: ha van államelnök szó nyelvünkben, miért ne lehetne megyeelnök is?
Most egy kis humorral kell folytatnom. Azt mondja a fordító: „Az elnökurazás amúgy a kommunista időkből örökölt nagyotmondás(…)” Ettől az ámulatot keltő mondattól ma talán minden ötven év fölötti embertársunk összeráncolná homlokát. Lehet, Molnos Sándor arra a táviratözönre gondolt, amellyel gyakran megtöltötték az újságokat, ugyanis a nyugati világ államfői elnök vagy excellenciás úrnak szólították a román kommunista diktátort. A szocialista tábor viszont elvtársazta Scornicești nagy szülöttjét. Romániában 1945 után a ’89-es fordulatig az elvtárs megszólítás volt a kötelező (jogszabály is volt erre!). Anekdotát is feljegyeztek erről a krónikások. Az 1950-es években városi szakszervezeti gyűlésen a felszólalásokat irányító elnökségi tag bejelenti: – Megadjuk a szót Kiss Jánosnak, készüljön Kovács Artúr. Erre felugrik székéről az éber pártaktivista és erélyes hangon figyelmezteti a résztvevőket: – Nem Art úr, hanem Art elvtárs! Jegyezzék már végre meg, hogy most nincsenek urak, csak elvtársak!
Az újságcikk alapján érdemes volna még elgondolkozni a városmenedzser és a főjegyző megnevezés létjogosultságán városon vagy falun. Nyelvünkben már akkor megvolt a városmenedzser az angol city manager magyar megfelelőjeként, amikor a román administrator public még meg sem volt születve. Az is elég problémásnak tűnik, hogy a községi és városi önkormányzatnak is ezentúl – a fordító szerint – főjegyzőjük van az eddigi jegyző helyett.
Információim szerint az történt, hogy a román nyelvű közigazgatási törvény a két secretar-t, vagyis a postabontást, iktatást, telefonkapcsolást, kávéfőzést végző titkárnőt megkülönböztette az önkormányzat/polgármesteri hivatal működésének jogszerűségéért és szakszerűségéért felelős jogi végzettségű másik secretar-tól, ennek elnevezését secretar general-ra változtatva. Na ezt nem kellett volna főjegyzőnek fordítani, mert nyelvünkben eddig is jól elkülönült a két funkció elnevezése (titkárnő – jegyző), emellett a magyarban csak a fővárosi és a megyei közgyűlésnek van.
Nem tartom szerencsésnek hangsúlyt adni annak a fordítói szemléletmódnak, mely szerint „anyaországi fogalmak szivárogtak a romániai magyar közigazgatási nyelvbe.” A fogalmakat megjelenítő szavaknak, kifejezéseknek nem kellett ideszivárogniuk, hisz itt voltak és vannak évszázadok óta (valamikor Erdély volt a magyar nyelv központja), csak az országhatárok változtak, a nyelvi határok nem. Azzal természetesen számolnunk kell fordításkor, hogy a két ország közt jogrendi és intézményrendszeri különbségek is vannak, emiatt olykor lehetnek eltérések a megnevezése közt is. Az viszont nem fogadható el, hogy politikai kalandorok épp a beszivárgásra hivatkozva hozattak székelyföldi bíróságokkal politikai ítéleteket magyar feliratok ellen.
Reménykeltő másságról is van hírünk: Bukarestben nemrég egy derék román bíró szakmai ítéletet mondott, így az egyik székelyföldi városban nem kell eltávolítani a Városháza feliratot. Indoklásának lényege: az a magyar nyelv, illetve a magyarok dolga, hogy ők melyik szót tartják a román Primăria magyar megfelelőjének. És a magyar megfelelőt már nem kell tovább szó szerint (!) fordítani vissza románra! Mert az már értelmezhetetlen a román észjárás számára. Még jó, hogy nem kezdték a nyelvhez nem értők a polgármesteri hivatal megnevezést is lefordítani szó szerint románra.
Összegzésként: Molnos Sándor fontos, hiánypótló munkát végzett, a Krónikában olvasottak alapján arra lehet következtetni, hogy fordítói munkájának gyümölcse apróbb finomításokkal hasznunkra fog válni.
Komoróczy György
A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró
Bort, búzát, békességet! – az újév küszöbén szoktuk egymásnak kívánni. A mindennapi étel- és italszükséglet biztosításán túl a békességre való felhívás napjaink felértékelődött, időszerű üzenete.
Van abban valami szimbolikus, hogy a román külügy éppen akkor ad ki rosszalló nyilatkozatot egy, a Trianon előtti Magyarországot ábrázoló atlasz miatt, amikor hathatós magyar közreműködéssel gyakorlatilag eltűnik a két ország közötti trianoni határ.
Gratulálunk a PSD-nek és a PNL-nek: másfél év után sikerült ismét tető alá hozniuk ugyanazt a koalíciót, amelyet tavaly az RMDSZ kipenderítésével ők maguk robbantottak szét – csak éppen kitartó munkájuk eredményeként támogatottsága gyengébb, mint akkor.
JEGYZET – Harmincöt évvel ezelőtt új történelmi korszakba léptünk. A meghurcolt papjával merész szolidaritást vállaló temesvári református gyülekezetben kipattanó szikra lángra lobbanásához nyilván más tényezők is szükségeltettek.
Alaposan keresztbe tettek a zökkenőmentes kormányalakítási és államfőjelölt-állítási terveknek a Szociáldemokrata Párt (PSD), valamint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) aktuális és expolitikusai.
Előszeretettel ringatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy mennyi tanulságot vontunk le a koronavírus-járvány történéseiből. Pedig dehogy.
Szép fejlődés: alig néhány nap alatt a választási manipulációtól a szélsőjobboldali összeesküvésig jutott a romániai elnökválasztási káosz forgatókönyve. És innentől már azért egy kicsit gyanúsabb az egész ügy.
Az alkotmánybíróság úgy járt el, mint a futballpályán az utolsó védő, aki buktatja az ellenfél kapura törő csatárát. Tudja, hogy nem szabályos, amit csinál, de úgy ítéli meg, hogy csak így hárítható el az azonnali veszély.
Ez közel volt: az alkotmánybíróság az utolsó pillanatban meghozott példátlan döntéssel elejét vette annak, hogy a romániai polgároknak vasárnap két rossz közül a kisebbikre kelljen szavazniuk az államfőválasztás második fordulójában.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!