Klúzsklúzsklúzs

Klúzsklúzsklúzs

JEGYZET – Romániában még az is román, ami nem az. Legalábbis a kormányzati illetékesek szerint annak kell lennie. 

Balogh Levente

2015. március 01., 12:302015. március 01., 12:30

Történt, hogy Kolozsvárott helyi polgárok egy csoportja úgy döntött: jó lenne megszabadulni a város román elnevezésében szereplő Napocától, amelyet a sovinizmust hivatalos állami politikává emelő nacionálkommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu aggatott rá, ezzel erősítendő a város csak az ő hagymázas elméjében létező dák–római identitását.

Ennek érdekében alulról jövő polgári kezdeményezésként szeretnének jogszabályt kidolgoztatni a Napoca név eltörléséről. Ehhez Cluj–Kolozsvár–Klausenburg Egyesület néven kívánnak egyesületet bejegyeztetni, amely ernyőszervezetként szolgálna a törvénykezdeményezéshez szükséges mintegy, százezer aláírás összegyűjtéséhez.

Na, és itt lépett közbe a román államrezon. Az ügyben illetékes igazságügyi minisztérium ugyanis úgy döntött: saját hatáskörben szórakozik egy kicsit azokkal, akik szeretnék a kincses várost megszabadítani a nemzetibolsevik örökség egyik legfajsúlyosabb elemétől. Először csak azzal utasította el a kérést, hogy már létezik egy Klausenburg Egyesület, ám amikor a kezdeményezők jelezték, hogy a Klausenburg mégsem ugyanaz, mint a Cluj–Kolozsvár–Klausenburg, akkor taktikát váltottak. Hivatalosan felkérték az érintetteket, hogy fordítsák le románra az „idegen nyelvű” neveket.

Most tehát ott tartunk, hogy a Kolozsvárott a különböző európai projektek miatt hivatalosan dúló multikulti jegyében idegen elnevezésnek minősítik azokat a neveket, amelyek valószínűleg időben megelőzik a román elnevezést. Másrészt viszont annyira kisebbségbarát és toleráns országról van szó, hogy az igazságügyi tárca még egy egyesületet is csak akkor lenne hajlandó komolyan venni, ha azt Klúzsklúzsklúzsnak neveznék.

Valahogy így képzeli el a román hatalom – és a román intézmények, illetve az iskolákban is népszerűsített hivatalos propaganda nyomán a magánemberek többsége is – a multikulturalizmust. Legyen sokszínűség, gyűljön össze minél több nemzetiség képviselője, és érezzék jól magukat. De persze közben mindenki csakis románul beszéljen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 03., péntek

Iohannis, NATO, haladárok, Orbán-pártiság

Nem mondhatni, hogy Klaus Iohannis román államfőnek a NATO főtitkári tisztségének elnyerésére amúgy sem túl combos esélyei erősödtek azzal, hogy az eddig ingadozó Törökország jelezte: a vezető tagállamok által támogatott Mark Ruttét támogatja.

Iohannis, NATO, haladárok, Orbán-pártiság
2024. május 02., csütörtök

Nem Székelyföld Románia, hanem Románia Székelyföld

Amikor először vittem ki meccsre, immár kedves feleségem sehogy sem tudta felfogni: mégis hogy lehet, hogy én, a „nagy magyar” románul énekelek, üvöltözöm.

Nem Székelyföld Románia, hanem Románia Székelyföld
2024. április 30., kedd

Temetnék az etnopolitikát

Kisebb össztűz alá került az RMDSZ a június 9-én (összevonva) rendezendő helyhatósági és európai parlamenti választások kampányára ráfordulva, egészen pontosan az alakulat politikai irányvonala került kifogás tárgyává.

Temetnék az etnopolitikát
Temetnék az etnopolitikát
2024. április 30., kedd

Temetnék az etnopolitikát

2024. április 29., hétfő

Miért nem válaszolunk magyarul a román hivatalnoknak?

A Bálványos Intézetnek a múlt héten közzétett, a magyar nyelv erdélyi érvényesüléséről szóló kutatási eredményei felkiáltójelként hatnak ellaposodó közéletünkben, ahol anyanyelvünk intézményesülése jó ideje már nem téma a közbeszédben.

Miért nem válaszolunk magyarul a román hivatalnoknak?
2024. április 28., vasárnap

Egy váltás élet

JEGYZET – Amikor végre úgy döntünk, hogy kiköltözünk, nem kell becsomagolni a lelket, mert az úgyis ott marad. A városban.

Egy váltás élet
Egy váltás élet
2024. április 28., vasárnap

Egy váltás élet

2024. április 26., péntek

Koalíciós vereség a rajt előtt

Az önkormányzati választásoknak még a kampánya sem kezdődött el hivatalosan, de a PSD és a PNL alkotta kormánykoalíció máris vereséget könyvelhet el.

Koalíciós vereség a rajt előtt
Koalíciós vereség a rajt előtt
2024. április 26., péntek

Koalíciós vereség a rajt előtt

2024. április 19., péntek

Forrongó Közel-Kelet

Ha egyébre nem is, egyvalamire jó volt Irán hétvégi, Izrael elleni eszelős támadássorozata: bebizonyította, hogy Teherán és a proxyjának számító Hamász hiába próbálta több ezer palesztin feláldozásával aláásni Izrael nemzetközi támogatottságát.

Forrongó Közel-Kelet
Forrongó Közel-Kelet
2024. április 19., péntek

Forrongó Közel-Kelet

2024. április 15., hétfő

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek

Egyszerre van könnyű, illetve nehéz dolga az RMDSZ-nek az idei választási szuperévben, ami számos új kihívás elé állítja az alakulatot.

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek
RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek
2024. április 15., hétfő

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek

2024. április 12., péntek

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?
Fegyverrel a külhoni románok védelmében?
2024. április 12., péntek

Fegyverrel a külhoni románok védelmében?

2024. április 10., szerda

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?

A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.

Ki oltja le utolsóként a villanyt Romániában?