Mint ismert, a jogszabályt Titus Corlățean volt szociáldemokrata külügyminiszter és Şerban Nicolae szenátor dolgozta ki, reakcióként arra, hogy a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás évévé nyilvánította a diktátum aláírásának centenáriumát, 2020-at. A jogszabály értelmében ezentúl Romániában június 4-én a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti lobogót.

A törvény ellen Klaus Iohannis államfő arra hivatkozva emelt alkotmányossági kifogást, hogy az sérti a hatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos elvét, valamint a diszkrimináció tilalmát és a polgárok jogegyenlőségét garantáló előírást, és inkább politikai nyilatkozat, mintsem egy jogokat és kötelezettségeket meghatározó jogszabály. A jogszabály alkotmánybírósági megtámadása csupán némileg csökkenti Iohannis felelősségét annak elfogadásában, hiszen ahhoz közvetve maga is hozzájárult az Erdély magyaroknak való eladásáról szóló hírhedt, április végi nyilatkozatával. Ugyanis azzal olyan magyarellenes hullámot gerjesztett a román politikumban, hogy az kedvezett a jogszabály leporolásának és mihamarabbi megszavazásának.

A gesztussal egyrészt a nyugati partnereknek sugallhatta azt, hogy a magyarellenes uszítás „véletlen”, egyszeri „kisiklás” volt. Másrészt viszont amolyan „mosom kezeimet” jellegű lépés is, hiszen az alkotmánybíróság döntése után már nem igazán találhat okot a törvény kihirdetésének elutasítására, elvégre azt a taláros testület – még ha csak minimális szavazattöbbséggel is – az alaptörvénnyel összhangban levőnek találta.

Ami rendkívül sajnálatos, hiszen olyan jogszabályról van szó, amely egyértelműen az ország több mint 1,2 millió állampolgára ellen irányul. Semmilyen egyéb célja nincs, mint hogy a magyarok még a jelenleginél is rosszabbul érezzék magukat a szülőföldjük fölött az uralmat száz évvel ezelőtt átvett Romániában. Amely nemhogy nem képes baráti gesztusokat tenni irányukba, elismerve, hogy ami a románoknak nyereség, az a magyarok számára súlyos veszteség, de egyenesen olyan kisstílű, hamisítatlanul balkáni megoldáshoz folyamodik, hogy nyilvános hejehuját ül a magyar közösség számára gyászos emlékű napon.

Ez a jogszabály a kirekesztés jelképe, amely egyértelműen igazolja, hogy a hivatalos Románia másodrendűként kezeli azon adófizető polgárait, akik történetesen magyar nemzetiségűek. A törvény persze nem csupán az erdélyi, partiumi és bánsági magyar közösség számára sértő, hanem Magyarországgal szemben is. Célja egyértelműen a provokáció, hiszen a románok valójában még szimbolikusan sem nyernek vele semmit. Olyan, minősíthetetlen gesztus, amely kizárólag arra alkalmas, hogy tovább mélyítse az amúgy sem sekély ellentéteket a magyarok és a románok között.

Hogy a Corlățean-félék is felfogják: azzal egyenértékű, mintha a magyar Országgyűlés megszavazná, hogy mostantól hivatalos ünnepnapként üljük meg a dél-erdélyi magyar és szász közösség kiirtásában elévülhetetlen érdemeket szerző, a mai fogalmak szerint emberiesség elleni bűncselekményeket elkövető, de a románok által nemrég törvényben is „a nemzet hősévé és vértanújává” nyilvánított lázadóvezérek, Horea, Cloșca és Crișan kivégzésének évfordulóját.

Magyar részről természetesen még az általuk elkövetett magyarellenes atrocitások ellenére sem merülne föl józanul gondolkodó ember fejében ilyesmi. Elvégre a magyar fél által a románok irányába is megfogalmazott üzenet szerint a másik fél történelmi eseményekkel kapcsolatos álláspontját tiszteletben tartva, de ugyanezt a magunk olvasatával szemben is megkövetelve, a szándékos provokáción és a sérelempolitikán túllépve a valódi, érdemi párbeszéd és az együttműködés lehet a térség népei megmaradásának és jólétének az útja.

A Trianon-törvény viszont ezt a legkevésbé sem mozdítja elő.

De ha másra nem is jó, ez a jogszabály is újabb bizonyíték arra: a közeledés elsősorban nem rajtunk, magyarokon múlik.