A román kereskedelmi tévécsatorna műsorvezetője többször is nekirugaszkodik, hogy valahogy kiugrassza a nyulat a bokorból, és a pénzügyminiszterrel kimondassa, lesznek-e, vagy sem megszorítások. Florin Cîțu „jó” politikushoz híven semmi érdemle­geset nem mond, de önmagában a párbeszéd témája abszurd, hiszen mindkét fél tudja, hogy ezután jó darabig semmi nem lesz olyan, mint ami eddig volt.

Ha Romániában nem volna választási év, talán higgadtabban lehetne gondolkodni, észszerűbb megoldásokat keresni, és amennyire lehet, csökkenteni a tömeghatású gazdasági szabadesést. Ezzel szemben dúl a választási kampány, és a pártok egymás hülyeségét túllicitálva osztogatják a kiürült államkassza nem létező tartalékait.

Az előrehozott választások ígéretéből a téli lejáratú politikai kimúlás útjára lépett Nemzeti Liberális Párt (PNL) a rákényszerített negyvenszázalékos nyug­díjemelésről is barkochbázik. Az ország vezetői tudják, hogy ősszel az állami alkalmazottak fizetésére is alig lesz pénz, nemhogy hatalmas nyugdíjemelés jöhetne szóba, de választási évben hogyan lehet erről beszélni? Közben a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a vele folyton összekacsintó kisebb pártok – közöttük az RMDSZ is – dörzsölik a markukat, hogy a liberálisok végre pofára esnek. Akik végül is maguknak ásták meg a gödröt, amikor fantáziátlan államfővezérük nyomására parlamenti többséggel rendelkező kormányt menesztettek, hogy kisebbségben kormányozzanak balkáni mentalitású ad hoc szövetségesek támogatásával. Mondhatnánk, persze, hogy ez a liberálisok és a szociáldemokraták baja – ők csinálták, ők oldják meg –, csakhogy az egymást túllicitáló két politikai tábor egy egész országot ránt magával a gazdasági csőd egyre elkerülhetetlenebb mélységeibe.

Tévedés ne essék: a legtöbb ország nagy bajban van, a legalább két hónaposra tervezett kényszerleállás sehol nem kíméli a gazdaságot. Azonban óriási különbségek vannak az államok között. Egyrészt a jobb módú országoknak mások a tartalékai, az erőviszonyai, és politikai osztályuk is rendszerint másként viszonyul az országra zúduló bajra. Románia „békeidőben” is az európai uniós sor végén kullog, így a válságból történő kilábalás hosszú hónapjai vagy éppen évei alatt mitől változna meg a helyzete?

Merthogy nálunk minden a végletekben mozog. A 2008-as gazdasági válság előtt „a román gazdasági csoda” lett a Tăriceanu-kormányzat „védjegye”, amiről hozzáértő szakemberek mondogatták, hogy a történetnek gazdasági lufi szaga van. Ahogy a válság szele megcsapta az országot, minden bedőlt, mint a kártyavár, és az addigi gyors növekedés egy év múlva kétszer akkorát zuhant mínuszba. De akkor mégiscsak több tartaléka volt az országnak.

Ma az a rossz hír, hogy egy katasztrofálisan rossz állapotú állami költségvetést ért a koronavírus-járvány gazdasági sokkhatása, amiből széles parlamenti támogatottsággal rendelkező kormány is nehezen tudna kievickélni. De az országnak nincs ilyen kormányzata. Helyette egy túlélésre berendezkedett, a parlamentben a mandátumok húsz százalékával rendelkező párt vezeti Romániát, és vele párhuzamosan a hatalomátvételre készülő, többségi baloldali szövetség licitál rá az emberek hamis álmaira. Nem kell tehát váteszi képességgel rendelkeznünk ahhoz, hogy belássuk, az utóbbi harminc esztendő legnehezebb éveit is lepipáló idők köszönnek az országra. Ahol a politikai percemberkék egy hétre nem látnak előre, nemhogy hosszabb távú gazdasági stratégiákban gondolkozhatnának.