Bolívia, te csodás!

Akár még azt is, hogy időnként, meditatív céllal kecskeszőrből készült, mellig érő szakállat ragasztok, és Oszama néven az afgán hegyekben bujdosom néhány hétig, unaloműzés gyanánt meg terrorakciókat tervelek ki. Az pedig a minimum, hogy Sánchez őrmester szakszerű beavatkozása nyomán az egészet úgy megbánom, mint ide Santa Cruz. Persze az is igaz, hogy a magyar „szabadságharcos” sejtnek nem sok keresnivalója volt Bolíviában. Az azonban mégis elgondolkodtató, ahogy egyes baloldali körök lereagálták az ügyet. Hegyi Gyula szocialista EP-képviselő például fontosnak tartotta leszögezni, hogy a baloldali ifjúság az újszocialista, a gazdagok vagyonát államosító Morales elnökkel szolidáris, mert hogy ő áll a jó oldalon. Ami amúgy szépen hangzik, hiszen milyen trendi meg politikailag korrekt már, hogy itt van ez az indián államfő, akinek olyan szimpatikusan winnetous feje van, és csonttá szívatja a gazdagokat. De a helyzet az, hogy ha hozzám beállítana valaki, és közölné, hogy mostantól az én cégem az állam tulajdona, megtörténhet, hogy képen vágnám egy másfél kilós franciakulcscsal. A lopás ugyanis akkor is lopás, ha azt a nép nevében követik el, még akkor is, ha ezt a kommunista éthoszon szocializálódott elme még ma is képtelen felfogni. Persze értem én, hogy ha valahol baloldali diktatúrát szimatolnak, a ’89 előtti rendszer haszonélvezőinek máris tágulni kezdenek az orrlyukai, mint a puskapor szagát megérző kivénhedt csataménnek. (Azt ugyanis, ha valaki minden döntésével az indiánoknak akar kedvezni a fehér kisebbséggel szemben, nehezen lehet demokráciának nevezni. Ezt az sem legitimálja, ha korábban a jobboldali rendszerek meg az indiánokat ekézték). Hiszen ilyenkor felsejlenek a régi szép napok, amikor a Párt volt a korlátlan úr, és langy márciusi reggeleken az ellenzéki tüntetők hátán csattanó gumibotok hangját sodorta a kósza tavaszi szél. Ha már ennyire szimpatikus nekik az ottani rendszer, talán az lenne a legszebb, ha az elvtársak fölkerekednének, hogy ki is próbálják, milyen csodás is ott az élet. De az igazság az, hogy ezt azért szegény bolíviaiak már tényleg nem érdemelnék meg.