(Át)képzett soviniszta

Valljuk be: ez azért mérsékelten reális forgatókönyv. Hacsak nem fedezték fel a valóságban is a Macskafogó című rajzfilmből ismert eszközt: a kutya formájú óriásrobot az elkapott macskákat a belsejében át tudja programozni, így amikor a túlsó végén kijönnek, a vérszomjas bűnözők légynek sem ártó, virágos réten pillangókat hajkurászó széplelkekké válnak. Pedig egyes illetékesek azt szeretnék elhitetni velünk, hogy a dolgok így működnek.

Hiszen konkrét esetről van szó: a sepsiszentgyörgyi Profi áruház román üzletvezetője az alkalmazottak beszámolói szerint soviniszta terrort vezetett be a boltban, ugyanis már megérkezésekor megtiltotta, hogy a magyar alkalmazottak – akikből azért egy székelyföldi üzletben általában több is akad – akár egymás között is magyarul beszéljenek. Ennek indoklására a trianoni diktátum óta eltelt időszakban sokszor alkalmazott „érvet” hozta fel: Romániában vagyunk, úgyhogy mindenkinek románul kell beszélnie. Miután az ügy nyilvánosságra került, és voltak, akik bojkottot hirdettek az üzletlánc ellen, amíg bocsánatot nem kérnek, a multicég tökéletesen semmitmondó közleményt küldött, miszerint igyekeznek odafigyelni a kétnyelvűség biztosítására, a botrányosan viselkedő alkalmazottat pedig átképzésre küldik.

Ami persze több, mint semmi, mert akár egy írásos megrovással is megúszhatná, de talán nem vagyok egyedül azzal, hogy kétlem: egy ilyen pc-átképzés, amely során az érintettnek a tolerancia és a másság elfogadásának szépségeiről kell előadásokat hallgatnia, tényleg azzal az eredménnyel járna, hogy az átképzésre ítélt utólag őszintén átértékeli addigi álláspontját, belátja, hogy hibát követett el, és miután bocsánatot kért, igyekszik példát mutatni toleranciából.

Persze lehet, hogy az állását féltve megjátssza magát, de azért belül tovább forrnak az indulatok, és még dühösebb lesz majd a magyarokra, amiért ilyen megaláztatást kellett elviselnie miattuk. Mert az ilyen átképzések valójában csak a külsőségekről szólnak – a multicég jelezte a külvilág felé, hogy toleráns, példásan megleckéztette az elhajlást elkövető alkalmazottat, minden mehet tovább, nincs itt semmi látnivaló.

Pedig az ilyen ügyek gyökere sokkal mélyebbre hatol annál, semhogy a megveszekedett magyargyűlölőket egyszerűen át lehessen képezni magyarbaráttá vagy legalább toleránssá. Ismét annak az eredményével szembesülünk, hogy a román identitás egyik legfőbb alappillére az, hogy a magyarokkal szemben határozza meg önmagát, és ezt már óvodás kortól kezdve öntik a románok fejébe a dákoromán kontinuitás Erdély fölötti román uralmat megalapozni hivatott mítoszától kezdve az „őslakos” románokat barbár módon elnyomó magyar jövevényekről szóló, gyűlöletkeltés és ellenségkép-alkotás céljával kitalált és sulykolt ostobaságokig. Ha valaki ebben szocializálódik, akkor nem csoda, hogy nem hajlandó elfogadni, hogy magyar közegben igenis illik neki is elsajátítania legalább alapfokon a magyar nyelvet, de komolyan elhiszi: románként nem csupán joga, hanem hazafias kötelessége is ott irtani a magyar anyanyelvhasználatot, illetve hivatalnokként a magyar feliratokat és oktatási, kulturális intézményeket, ahol éri. Mindezek esetében a politikailag korrekt új beszédbe burkolt semmitmondás valójában csupán a probléma szőnyeg alá söprését jelenti.

Persze ahhoz, hogy ez az állapot és mentalitás megváltozzon, valóban képzés szükséges. De nem felnőttkorban, hanem már kisgyerekként, az óvodától kezdve. Ám ez csak akkor következhet be, ha egyszer majd végre a román illetékesek Magyarországban és a magyarokban nem legyőzendő vetélytársat, rettegve gyűlölt ellenséget, hanem partnert látnak.