Balogh Levente
Mintha apró jelei mutatkoznának annak, hogy Ukrajna magabiztossága megbicsaklott a kisebbségek anyanyelven történő oktatását visszanyeső, brutálisan diszkriminatív oktatási törvény kapcsán.
Páva Adorján
Amikor egy állam képtelen megvédeni polgárait, sőt súlyos büntetésekkel riogatva megtiltja nekik, hogy maguk gondoskodjanak biztonságukról, finoman szólva valami nagyon nincs rendben.
Kiss Judit
Prímán fognak beszélni angolul, németül, franciául a romániai gyerekek, hiszen 98,3 százalékuk sajátít el nemzetközi nyelveket – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának a Nyelvek Európai Napja apropóján közzétett felméréséből.
Molnár Judit
Végre beteljesedni látszik, amit olyan régen olyan sokan hiányolnak: jogállam leszünk.
Rostás Szabolcs
Keményen a sarkára állt a magyar kormány, amikor egyértelművé tette a bukaresti hatóságok számára, hogy a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ellehetetlenítése miatt nem támogatja Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD).
Bálint Eszter
Az az igazság, hogy az ember időnként azon gondolkodik: csak tesztelnek, hogy meddig mehetnek el, vagy tényleg készek mindent alárendelni pillanatnyi politikai érdekeiknek?
Balogh Levente
Márpedig a véleménynyilvánítás legdemokratikusabb formája, a népszavazás útján kinyilvánított önrendelkezés mégiscsak erősebb legitimációs alap, mint egy nagygyűlés és a régióban élő többi nemzet megkérdezése nélkül kinyilvánított elszakadási szándék.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Tagadhatatlan, hogy a szakma sajtóban nyilatkozó képviselői már hónapok óta Christoph Daum távozásáért esedeztek. Ezért pusztán a menesztése miatt is fellélegeztek a 2018-as oroszországi seregszemlén való részvételre esélytelen csapat háza táján.
Kiss Judit
Bármilyen szerencsétlenség is érje az országot, a négy elem bármelyikének – tűz, víz, föld, levegő – veszélyes megnyilvánulása esetén védtelenek az emberek. Kétségbeejtő a helyzetkép tűzvész szempontjából is, gondoljunk a Colectiv-tragédiára.
Balogh Levente
A nyugati tagállamok aggodalmai persze részben megalapozottak. Elhangzott már olyan vélemény, miszerint a két balkáni országot túl korán, tulajdonképpen politikai döntés alapján vették fel az EU-ba, pedig valójában nem voltak érettek a csatlakozásra.
Rostás Szabolcs
Dragnea politikai és (jogerős ítélete és az ellene zajló bűnvádi eljárás okán) személyes érdekei alapján elsősorban a korrupcióellenes ügyészség (DNA) elleni leszámolásra igyekezett felhasználni a vásárhelyi iskola kálváriáját.
Balogh Levente
A törvény jogfosztó jellege egyértelmű, hiszen szerzett jogaikból akarja kiforgatni a kisebbségeket, eredményeként pedig elsorvadhat az eddig kiépített magyar, román, lengyel és orosz oktatási hálózat, amely eddig az identitás megőrzését biztosította az őshonos közösségek számára.
Rostás Szabolcs
Itt az ideje, hogy a közel százéves kincses városi gárda a sarkára álljon, és kiközösítse soraiból a szurkolói elnevezésre és minőségre méltatlan garázdákat, akik kizárólag ártanak a klubnak, és súlyosan rontják a hírnevét.
Kiss Judit
Higgyük, ne higgyük? Ha józanok maradunk, kétkedéssel viszonyulunk a miniszteri jövőképhez, hiszen a pedagógusok esetében is kiderült, korántsem sürgősségi ügy a bérprobléma...
Rostás Szabolcs
És Budapest diplomáciai offenzíváját tapasztalva a környező országoknak a jelek szerint ahhoz is hozzá kell szokniuk, hogy Magyarország kész akadályt gördíteni politikai, gazdasági és kereskedelmi aspirációik elé...
Bálint Eszter
Egyik szemünk sír, a másik nevet, amikor olyan hírek érkeznek, mint a mostani váradi.
Molnár Judit
Négy nappal okosabbak lesznek az idei tanév végén a diákok, mivel a könyökvédős aktakukacok filozófiája „megajándékozta” őket ezzel a négy nappal.
Balogh Levente
Túl szép lett volna, hogy igaz legyen. Hogy valóban a normalitás útján induljon el a két ország kapcsolata.