Elég elbeszélgetni román baráttal, ismerőssel, idegennel, és rögtön nyilvánvaló lesz, hogy a többségi társadalom tagjai egyáltalán nincsenek elragadtatva az elmúlt évtizedekben végbement folyamatoktól, elégedetlenek a politikai osztállyal, a gazdaság állapotával. Sőt szerintük nem is haladnak jó irányba a dolgok az országban.

Erdély elcsatolása, a jelenkori Románia kialakulása után kilencvenkilenc évvel nem mondható el a román államról, hogy erős, tekintélyt parancsoló és befogadó lenne. Olyan, amellyel az egyén szívesen szerződésre lép. A román társadalom eltévelyedésére vall, hogy most is olyanok gyakorolhatják a hatalmat, akik még gazdasági növekedés közepette sem képesek racionális gazdasági-pénzügyi döntéseket hozni (mi lenne itt válság idején?), az igazságszolgáltatást pedig – részben személyes felmentésük érdekében – kézi vezérléssel irányítanák. Nem csoda, hogy már több hete tüntetések zajlanak országszerte, és a tiltakozó megmozdulások visszatérő szlogenje, hogy a résztvevők visszautasítják, hogy tolvaj nemzetté alakítsák, alacsonyítsák őket.

Bár mintegy négymillió román állampolgár él külföldön, Románia nemzetközi megítélése csapnivaló, legfőbb partnere és szövetségese pedig jobbára csatlósként, gyarmatként bánik az országgal. A legfrissebb fejlemények egyértelműen bizonyítják: Washington semmibe veszi és megalázza Bukarestet, amikor előbb megvárja, hogy a román államfő kihirdesse a Patriot-rakéták megvásárlását szentesítő törvényt, majd néhány órával utána a porba döngöli az igazságügyi törvények tervezett módosítása miatt. És persze nekünk, erdélyi magyaroknak a legnyilvánvalóbb a román állam gyengesége, hiszen a többség legtöbbször tőlünk félti ennek az országnak a függetlenségét, önállóságát és szuverenitását.

Hát így fest most, a gyulafehérvári nagygyűlés 99. évfordulója küszöbén, az egyesülés centenáriumának közeledtével Románia. Valamennyiünk – beleértve a nemzeti kisebbségeket – érdeke, hogy ez az ország talpra álljon, elkerülje az örökös gazdasági-erkölcsi válságokat, megerősödjék és gyarapodjék. Hiszen csakis egy konszolidált jogállamtól remélhetjük immár három évtizede követelt kisebbségi jogaink tiszteletben tartását.

Bármilyen ellenérzésekkel viseltessünk is a közelgő román nemzeti ünnep iránt, nem révedhetünk folyton a múltba, és ha a szülőföldünkön képzeljük el a megmaradásunkat, nem kerülhetjük meg december elsejét, nem menekülhetünk el mások számunkra fájó ünnepe elől. Különösen most, amikor nacionalista körök részéről heves támadások érik azokat, akik kinyilvánítják, hogy számukra ez a nap nem ünnep, ilyenkor „nemzetgyalázásnak” minősül Erdély szívében közszemlére tenni a magyar királyok koronázási érmeit és a Szent Korona másolatát. Ennek ellenére is próbáljunk szembenézni, együtt élni a románok ünnepével. Többek között arra gondolva, hogy ugyanez nekik is sikerülhet.