Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Időzített spionvadászat

2017. november 21., 22:072017. november 21., 22:08

2017. november 21., 22:072017. november 21., 22:08

Kisebb szenzációként tálalta a bukaresti sajtó a minap, hogy a hazai igazságszolgáltatás nemkívánatos személlyé nyilvánított egy szerb állampolgárt, aki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint egy – meg nem nevezett – idegen hatalom számára kémkedett.

A média (fel)izgatottsága nem véletlen, hiszen a titkosszolgálat nem kevesebbet állít a Csetnik Mozgalom nevű szerb félkatonai csoportot vezető Bratislav Zivkovicról, mint hogy titkos dokumentumokat akart megszerezni Romániában, ahol katonai objektumokat igyekezett feltérképezni.

Ez már elegendő adalék ahhoz, hogy az istenadta nép figyelmét elterelje az élelmiszer drágulásáról, a lej árfolyamának törlesztőrészlet-emelkedést maga után vonó zuhanásáról, a kormány adópolitikájának várhatóan kedvezőtlen hatásairól. Még úgy is, hogy a kémhistória körül számtalan kérdőjel éktelenkedik.

Például ugyan miért akar valaki fényképfelvételekkel megörökíteni romániai támaszpontokat, amikor egy kitartó internetes kutakodás alapján gyakorlatilag szinte bármelyik katonai alakulat helyszínét be lehet azonosítani? Arról nem beszélve, hogy vajon miért készít magáról szelfit romániai útjelző tábla tövében egy titkos kémtevékenységre készülő személy, aki aztán a felvételt közszemlére is teszi?

Megjegyezzük, túlságosan számunkra sem rokonszenves a pánszláv mozgalom mindenekfelettiségét fegyverrel hirdető, a kelet-ukrajnai konfliktusban is részt vevő szerb csetnik, ennek ellenére bennünket nem sikerült meggyőznie a SRI-nek arról, hogy eget rengető veszélyt jelent a román nemzetbiztonságra. Sokkal inkább azt tartjuk gyanúsnak, hogy a román hírszerzés rendszerint ilyenkor év végén szokott előállni különböző kém- és terroristatörténetekkel.

Ne feledjük, a főügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni főosztályával (DIICOT) karöltve a titkosszolgálat 2015 decemberében tartóztatta le a dzsihádista propagandával vádolt craiovai fiatalembert, akit nemrég jogerősen három év négy hónap szabadságvesztésre ítéltek, holott az oltyán diák a bíróság előtt azt vallotta: csak azért állította, hogy kész mártírhalált halni az Iszlám Állam oldalán, hogy felhívja magára elvált szülei figyelmét.

És ugyancsak 2015 végén robbant a székelyföldi terrorváddal kapcsolatos hírszerzési bomba: a SRI által tálalt „bizonyítékok” alapján az ügyészség merényletkísérlettel vádolta meg a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két székelyföldi vezetőjét, akit alapfokon amúgy már felmentettek a terrorizmus vádja alól.

Mi lehet az oka, hogy általában ilyenkor, év végén tűnnek fel a színen a Románia nemzetbiztonságára veszélyes spionok és terroristák? Erős a gyanúnk, hogy mindez a SRI önigazolásával és az intézmény pénzügyi érdekeivel áll összefüggésben. (Megannyi elmélet kelt lábra a rendszerváltás óta arról, hogy a Szekuritáté a marosvásárhelyi pogrom kiprovokálásával mentette át önmagát 1990-ben a demokratikus Romániába.)

Nem lehet véletlen ugyanis, hogy éppen ebben az időszakban készíti elő a kormány a jövő évi költségvetést, márpedig ilyenkor nagyon jól fog egy hírszerző szolgálat számára, ha külföldi kém fülön csípésével képes bizonygatni a törvényhozó és a végrehajtó hatalom, no meg a közvélemény számára a létjogosultságát és a nemzetbiztonság szavatolása terén kifejtett pótolhatatlan tevékenységét. Amihez természetesen még akkor is nagyon sok pénz kell, ha a kémkedéssel és terrorizmussal hírbe hozottakra nehéz rábizonyítani a vádat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Démonizálástól a ravasz meghúzásáig

Vélhetően sokan örülnénk annak, ha Donald Trump esélyei az idei elnökválasztás megnyerésére nem attól nőttek volna meg, hogy a rá kilőtt puskagolyó éppen csak a fülét súrolta, így túlélte az ellene elkövetett merényletet.

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar EU-elnökség: erős diplomáciai kezdés, erős ellenszél

Sikerült elérni, hogy igencsak nagyot szóljon a soros magyar EU-elnökség első hete, Orbán Viktor Kijevtől Moszkván és Pekingen keresztül Washingtonig tartó körútja és a Patrióták Európáért EP-frakció megalakítása azóta is vezető téma a világsajtóban.

Makkay József

Makkay József

Többet ér a medve élete, mint az emberé

Szappanoperához hasonlít a romániai politikai osztály viszonyulása a túlszaporodott medveállományhoz. Miközben a környezetvédők bagatellizálják a problémát, újabb és újabb emberáldozatok jelzik, hogy a vadgazdálkodást kivették a szakemberek kezéből.

Ábrám Zoltán

Ábrám Zoltán

Foci-e a futball?

Egy korábbi, a 2018-as világbajnoki döntő után megszülető írásomban feltettem az első látásra ügyefogyottnak tűnő kérdést: Kik nyerték meg a focivébét?

Balogh Levente

Balogh Levente

Konzultációs színjáték, elnökválasztási figyelemelterelés

A közmondásból ismert helyzetbe hozta magát Macrel Ciolacu miniszterelnök az elnökválasztás időpontjáról kezdeményezett egyeztetéssel: megásta a vermet a koalíciós partner liberálisoknak, majd ezt követően határozott, peckes léptekkel belegyalogolt.

Makkay József

Makkay József

A zöld álmok és a való élet viszonya

Nem fogjuk túlélni ezt a ,,zöld őrületet” – fakadt ki idén tavasszal egy francia traktoros tüntető Párizs külvárosában, amikor az újságírók arról faggatták, mi a gazdákra leselkedő legnagyobb veszély.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Bukás

Mint általában oly sokszor, a nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló diákok román nyelv és irodalomból írt érettségi dolgozatainak javítása körüli mizéria közepette sem könnyű rámutatni a felelősökre, viszont azért mégsem annyira bonyolult a képlet.