• Vélemény

A múltkor úgy adódott, hogy az egyik fapados repülőjáraton éppen a szárny fölötti részre szólt a jegyem. Késő esti járat lévén a kilátás egyáltalán nem érdekelt. Csak az tűnt fel, hogy ki tudom nyújtani a lábamat, ami teljesen szokatlan a fapados repülőjáratokon. Amikor pedig azzal szembesültem, hogy a légikisasszony különös fontosságot tulajdonít a személyemnek, az mód felett imponált.

A bukaresti szülészeten bekövetkezett, négy csecsemő halálát okozó tragédia a legsúlyosabb balesetek egyikeként vonul be a romániai egészségügyi rendszer történetébe, egyúttal kíméletlen látleletet is nyújt az ágazatban uralkodó tarthatatlan állapotokról. Jelenleg az ügyészség, a katasztrófavédelmi alakulatok és az egészségügyi hatóságok egyaránt képtelenek megválaszolni, műszaki hiba vagy emberi hanyagság okozta-e a katasztrófát, azonban...

A puszta olyan lapos, mint az asztallap, sőt még annál is alacsonyabb, mert megáll rajta az esővíz. Aki erre lakik, annak a legnagyobb hegy a ceruzáé, a legmagasabb dombon pedig a kakas áriázik reggelente. Nem túl érdekes, és hamar meg lehet szokni. Nem úgy ám a hegyet, az minden percben tartogat meglepetést, különösen az alföldi atyafiaknak, akik megszokták, ha csupán az orruk elé néznek, akkor is látják a szomszéd megyeháza tornyát, és ha jön az eső, még...

Minden bizonnyal sokan megtapasztalták már, milyen nagyszerű érzés leülni a tévé elé és megnézni egy tudósítást arról a rendezvényről, amelyen személyesen is részt vettek. Egy-egy nagyszabású rendezvény – amelyet a városukban szerveznek – növelheti az önbecsülésünket, és kifelé is üzenhet a városról, a régióról, az országról.

Minap egy érdekes felhívás, illetve a fiam olaszországi élményei kapcsán gondolkodtam el azon, hogy mi van és mi nincs a vendéglőink étlapján. A felhívás arról szól, hogy első ízben szerveznék meg augusztus 28-án a Nemzeti Gulyásnapot, amelyre egyaránt benevezhetnek jól menő vendéglők, vendéglátó-ipari egységek, híres séfek, de akár egyszerű háziasszonyok is, akik nyíltan bevállalják, hogy ezen a napon gulyást főznek.

A nyári uborkaszezon és a gazdasági válság megtette a hatását. Azon pártok, amelyeknek kormányra kerülésre vagy esélyük sincs, vagy a válsághelyzet miatt nem akarják felvállalni a kormányzás felelősségét, most ismét csak megtalálták a régi gumicsontot, amellyel fenn lehet tartani a nacionalista szavazóbázis érdeklődését: a székelyföldi autonómia ügyét.

Személyes bankkártyákról tűnnek el a pénzek, árverezik a házat a fejünk felül, amiben csak az a jó, hogy amúgy is tele van a pince vízzel meg iszappal. Apró dolgok miatt marjuk egymást, mert apró dolgokon múlhat az életünk, már nem járunk busszal, mióta az áfát megemelték. Ezek egy hét történései, ha végigfutjuk az erdélyi honlapok híreit. Melyik témát válasszam? A sokgyerekest, ahol nincs betevő falat?

Ha beigazolódnak az értesülések, és az ENSZ diszkriminációellenes testülete Romániának szóló ajánlásai között valóban szerepel majd a kisebbségi törvény elfogadásának szorgalmazása, akkor hiába örvendeznek a román nacionalisták, amiért kimaradt a székely autonómia, nem volt teljesen sikertelen a magyar szereplés a világszervezet diszkriminációellenes testületének meghallgatásán.

Na kérem, zsidó lettem. Jobban mondva sunyi jude, ami nem a Beatles Hey, Jude! című számából merített idézet, hanem az izraelita német megfelelője. A „keresztséget” annak köszönhetem, hogy vezércikkben fejtettem ki: az erdélyi magyarok önrendelkezési jogköveteléseinek érvényesülése szempontjából körülbelül annyira tesz jót, ha a szélsőséges pártként számon tartott, gárdázó-zsidózó-cigányozó Jobbik politikájával, stílusával és hangnemével...

A gazdasági világválság kifejezés hallatán még közel háromévnyi krízis után is az 1929-ben készült amerikai felvételek jutnak eszembe. Agyamban fekete-fehér képsorok peregnek az otthon nélkül maradottak tekintetéről, a tereken csészényi ételért sorban állók tömegeiről. Ilyenkor pedig kissé megnyugszom, szinte mindannyiunknak maradt fedél a fejünk felett, és még ha csökkentek is a bérek, sőt tömeges elbocsátásokra is sor került, a nyugati...

Az Erdélybe nemrég bekopogott Jobbik azzal próbál híveket toborozni, hogy – az eddigi nyilatkozatok szerint – az itteni magyarság közérzetén javítana. A kedvének nem éppen tetőpontján élő határon túli, ezen belül erdélyi magyarság számára minden segítő szándék jól jön, fogékony lehet tehát az effajta kezdeményezések iránt.

A gondolkodás elég megterhelő. Főleg a „mi végre” típusú kérdéskör tudja kiütni a biztosítékot, hiszen a koncentrikus körökben egymásba visszatérő eszmék nem sokkal visznek előre, és az összevissza cikázók is csak a káoszt növelik.

Íme egy önvallomás az Erdélyi Erő középiskolás munkapéldánynak sem nevezhető internetes honlapjáról: „Soha nem gondoltuk volna, hogy az Erdélyi Erő alakulat közössége ekkora port ver fel földgolyónk polgártársainál. A rendszergazdák és asszisztensek csak kapkodják a tekintetüket egy virtuális földgömbön”.

Sose tagadtam: városi penészvirág vagyok. Még sose szaladtam, ha csúnyán nézett rám a gúnár, nem bírok végignézni egy disznóvágást, és sikítófrászt kapok, ha öt percre megszakad az internetszolgáltatás. Sosem hordtam vizet a kútról, és angol vécé nélkül meg sem próbálok létezni. Szóval nekem igényeim vannak, kérem szépen, méghozzá tökéletesen fölösleges igényeim, olyan dolgok, amelyek nélkül bárki könnyedén elélhetne – ha akarna.

Három évvel ezelőtt elsősorban a román sajtóban keltett nagy feltűnést, hogy a Szent Anna-tó térségében az egyik sorompónál a szolgálatot teljesítő székely atyafi Traian Băsescu államfővel is belépőt fizettetett.

Örülök annak, hogy egyre több ismeretterjesztő csatornát foghatunk a kábelszolgáltatón keresztül, ráadásul olyan nyelvű fordítást választhatunk hozzá, amilyent hangulatunk megkíván.

A hétvégi történések megmutatták, miért is veszélyes az erdélyi és a partiumi magyarság önrendelkezési törekvéseire az, hogy a Jobbik „baráti körének” megalapításával gyakorlatilag tagtoborzásba fogott Erdélyben. Elöljáróban szögezzük le: a Jobbik – bármennyire is fájdalmas – legitim parlamenti párt, amelynek országgyűlési jelenlétét tavasszal a szavazók mintegy tizenöt százaléka tartotta fontosnak.

Többször is említettem, hogy utálom, amikor a különféle szerelők és mesteremberek packáznak velem, vagy ahogy mifelénk mondják, „palimadárnak” néznek. Emiatt kénytelen voltam egy rakás szerelési munkálatot megtanulni, hogy ne kelljen mesteremberekhez fordulnom, illetve amit már képtelen voltam megtanulni, azokban inkább a tágabb értelemben vett családom férfitagjainak a segítségét kérem.