• Vélemény

Minden bizonnyal csalódást okozott a Tusnádfürdőn lezajlott szabadegyetem szombati, Orbán Viktort, Traian Băsescut és Tőkés Lászlót felsorakoztató záróelőadása mindazoknak, akik a román, majd a magyar jobboldal hatalomra kerülése apropóján minduntalan a konfrontatív politika előretöréséről beszéltek.

Én bizony értem, miért nem népszerűek a váradi hűsölőbódék. Pedig alapvetően jó ötletnek tartom őket. Ezekben a kis konténerszerűségekben reggeltől késő délutánig állandóan működik a klímaberendezés, így odabent akkor is 23–24 fok van, amikor kint tíz métert is nehéz tenni a hőségtől, és tűz a nap. Mit csinál ilyenkor az ember? Otthon marad, ha megteheti, ha meg nem, a napszemüveg-szalmakalap-fényvédő krém kombinációval próbálja túlélni...

A tavalyi tusványosi fellépéshez hasonlóan Orbán Viktornak és Traian Băsescunak bizony idén is lesz mit mondania egymásnak és az Olt-parti üdülővárosban zajló szabadegyetem hallgatóságának. Egy évvel ezelőtt persze még mindkettőjük esetében más volt a képlet, a Fidesz elnöke ellenzéki pozícióban, de a biztos győzelem tudatában várta az anyaországi országgyűlési választásokat, a román államfő pedig második mandátuma megszerzésére készült.

Bezzeg, XY most a hasát sütteti a napon, és a lábát lógatja az Égei-tengerben – szoktuk mondogatni irigykedve, amikor valamelyik kollégánk szabadságra megy. Az azonban eszünkbe sem jut, hogy egy külföldi nyaralás nemcsak a ragyogó napsütésről, az azúr színű tengerről és a hatalmas lakomákról szól. Árnyoldalai is lehetnek. Főleg ha Görögországban nyaral az ember a gazdasági válság kellős közepén.

Qui prodest, kinek használ? – tehető fel a kérdés Nicolae és Elena Ceauşescu földi maradványainak kihantolása kapcsán. A Romániát 25 éven keresztül a diktatúra sötétségébe taszító kommunista vezetők nyugvóhelye pontos beazonosításának igénye természetesen nem vitatható el a hozzátartozóktól, esetükben nem is feltételezhető talmi politikai indíték.

Ez a holnap nem az a Holnap. Nem szilárd jövőkép, nem biztos iránytartás. Ez a mesebeli öregasszony csalafinta túlélési taktikája, aki megdumálja az érte jövő halált, hogy jöjjön vissza másnap. És fel is íratja az ajtófélfára, hogy HOLNAP. Aztán jót nevet a kaszáson, gondolván, hogy megússza. És máig is él, ha meg nem halt. De nem él. Biztosan nem. Ahogy az a nálunk negyvenöt, keletebbre közel hetvenöt esztendőn át ígérgetett „fényes jövő” is...

Zene a magyar fülnek hallani, amint a román hatóságok képviselői és bukaresti elemzők védelmükbe veszik az európai sajtó által hevesen bírált román állampolgársági törvényt. Néhány napja ugyanis vezető brit, német és olasz napilapok címlapjának vissza-visszatérő témájává vált, hogy százezrével jutnak EU-állampolgársághoz és útlevélhez nem uniós kelet-európai országok, és hogy ez mekkora biztonsági kockázatot jelent a kontinens számára.

Az attitűdön múlik, vonta meg a vállát a barátnőm, amikor diónyi keblekkel megnyerte a Szigeten a vizespóló-versenyt. Ez már jó régen volt, és akkor a nyereménysörök mellett a kijelentés teljesen nyilvánvaló, így nem fecséreltem időt arra, hogy különösebben elgondolkozzam rajta.

Már a tanárok is? – teheti fel a kérdést a címzetes tanári állások elfoglalására kiírt versenyvizsgák eredményeit tanulmányozó érdeklődő. Hát mindenki elbutult ebben az országban? Miután általános döbbenetet okozott, hogy a végzős diákok negyven százaléka megbukott az érettségi vizsgán, lám, most a tanárok okozzák az újabb kellemetlen meglepetést: a címzetes tanári állások elfoglalására meghirdetett országos versenyvizsgán csak a jelentkezők 37...

Az ország egyik részében mindent elvisz a víz, máshol meg hőgutától potyog a nép. Míg Bölönben mindent magával ragadott az ár, Marosvásárhelyen kétezer embert hagynak víz nélkül. Ha már így alakult, kicsit alkalmazkodhatnának az illetékesek, és ott szüneteltetnék a vízszolgáltatást, ahol látni sem akarnak cseppfolyós anyagot. Mondjuk ehhez először minden településre be kellene vezetni a vizet.

A román kormány tagjainak egyszer s mindenkorra el kellene dönteniük végre, milyen adópolitikát, de főleg milyen reformpolitikát kívánnak megvalósítani a 2012-es parlamenti választásokig hátramaradt időszakban. Az az egymásnak homlokegyenest ellentmondó kommunikáció, amelyet az elmúlt napokban, hetekben produkáltak a Boc-kabinet illetékesei, mindennek nevezhető, csak világosan leszögezett kormányzati stratégiának nem, ám egyaránt alkalmas a lakosság, a...

Képtelenségnek hangzik, viszont igaz, és még rokonságban sincsen a hírlapi kacsával: olyan szatmári őstermelő is létezik, akinek hivatalos igazolása és joga van banánt termelni. A partiumi banántermesztővel nem sikerült beszélnünk, de azokkal a kollégáival találkoztunk, akik szezon előtti görögdinnyét árulnak. A hellászi csemege nagyon ízletes, és autentikusnak mondható, hiszen őstermék, az ősi földekről hozták.

A bukaresti kormány végre elkezdett jobbközép kabinethez méltóan viselkedni, és hozzáfogott a túlméretezett államapparátus leépítéséhez, hogy lehetőség szerint minél olcsóbban működjön az ország.

Államalapító királyunknak nem volt feje. Ezt persze nem én mondom, hanem azok, akik úgy döntöttek, hogy Szent István király szobrát Nagybányán csakis arctalanul és a királyi jelképek nélkül lehet felállítani. Hogy ez pontosan kinek a döntése is volt, igencsak zavaros, a lényeg azonban az, hogy a magyar államiság megteremtője olyan formában jelenik majd meg, hogy egyik kezében egy félbevágott biliárdgolyót tart (valószínűleg ez lenne az országalma...

Az igazságos adórendszer inkább filozófiai, mint közgazdaságtani kérdés, s mint olyan, relatív. Hiszen vagyoni helyzetétől függetlenül minden ember azt tartaná igazságosnak, ha őt sújtaná a legkevésbé az állam. Sőt sokan az adómentesség mellett szállnának síkra.

Fehérke Jóska, kiről nemrég azért beszélt a falu, mert házában beszakadt a padló és a szekrény a pincébe költözött, most kétezer lejt érő kép mellett pózol gumicsizmában. Ki gondolta volna, hogy a neves család agglegény utódja örökségét lelakva művészeket fog megihletni.

Komor jövőt vetítenek előre azok a számadatok, miszerint az oktatók mai versenyvizsgáján azért csökken az elfoglalható helyek száma, mert a gyermeklétszám folyamatosan apad. Ez főleg az óvónői, illetve tanítói helyek drasztikus csökkenése láttán elgondolkodtató.

A harmincas szám a kolozsvári tömegközlekedés egyik legendás járatának a fedőneve, amely a város északnyugati részét köti össze a keleti részével. Vagyis ez az a busz, amivel el tudok jutni a munkahely relatív közelségébe. Nézzük, mi vár a gyanútlan utasra, aki önkéntelenül is azt veszi észre, hogy a jármű „fedélzetén” levő személyek valójában A 22-es csapdája című Joseph Heller-regénynek a szereplői.