Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

tordatúri gyorsforgalmi út

Már csütörtök délelőtt sok bennfentes tolongott a tordatúri gyorsforgalmin

Fotó: Facebook/Cristian Pistol

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út Kolozs megyében, mely Tordatúr közelében köti össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal. Az öt kilométeres autóút megépítése igazából több mint kétszer annyi aszfaltcsík leterítésével járt, emiatt is vált az ország legdrágább gyorsforgalmi útjává (ha a kilométerre számolt átlagköltséget nézzük). Bár az építő késett, az öt hónap még „belefér” szakemberek szerint.

Páva Adorján

2025. július 10., 14:122025. július 10., 14:12

2025. július 10., 16:222025. július 10., 16:22

Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) elnöke csütörtökön délben Facebook-bejegyzésben jelezte, hogy a tordatúri gyorsforgalmi utat – mely gördülékenyebbé teszi a forgalmat Kolozsvár és Torda környékén – aznap 14 órakor nyitják meg. Amint arról beszámoltunk, múlt héten többféle lehetséges verziót is közöltek illetékesek az autóút pontos átadási időpontjáról, de valamennyi becslésben közös volt, hogy ezen a héten megtörténik.

Bár egyesek szerdára, mások csütörtök reggelre várták az ünnepélyes pillanatot, ez végül csütörtök délutánra maradt. Azzal együtt, hogy – amint a Pistol bejegyzéséhez csatolt fotókból is kiderül – számos hivatalosság, érintett már ott tolongott délelőtt is.

Nem véletlen a nagy érdeklődés, hiszen a kurta tordatúri gyorsforgalmi szakemberek és a környéken élők szerint is annyit ér, mint egy egész autópálya.

Hiszen az új aszfaltcsík több szempontból is könnyít a Kolozsvárt és környékét, Tordát csúcsidőben lebénító személygépkocsi- és teherforgalmon.

Jelenleg ugyanis az észak-erdélyi autópályán kelet felől érkező, Beszterce városa vagy Máramaros megye felé irányuló átutazó, illetve teherforgalom a sztráda végétől Kisbácson át kénytelen Kolozsvár felé venni az irányt, végig a Munka sugárúton, Apahida felé. Ám ha még Kolozsvár előtt, Tordatúr felé letérnek a sofőrök az autópályáról, a már meglévő Bányabükk–Apahida-körgyűrűn keresztül sokkal könnyebben megközelíthetik az említett célállomásokat, miközben tehermentesítik a régi útvonalat.

Az új aszfaltcsík ugyanakkor a Gyalu–Szászfenes–Kolozsvár-útvonalon is csökkenti a forgalmat, hiszen a gyalui le- és felhajtón kívül újabb alternatívát biztosít a kincses város és az észak-erdélyi sztráda összekötésére. Nem beszélve arról, hogy a Kolozsvár felől a DN1-esen kelet, Marosvásárhely vagy a Székelyföld felé haladóknak immár nem kell átverekedniük magukat – a csúcsidőben szintén „megbénuló” – Tordán, hogy felhajthassanak az A3-asra, hanem ezt már hamarabb, Tordatúr közelében megtehetik a gyorsforgalminak köszönhetően. Emil Boc, a kincses város polgármestere szerint a bekötőútnak köszönhetően 1800 kamiont sikerül kizárni Kolozsvárról, felszabadítva ezáltal a város főbb útvonalait, csökkentve a légszennyezést és az utazási időt.

tordatúri gyorsforgalmi út Galéria

A gyorsforgalmi Kolozsváron és Tordán is segít

Fotó: Facebook/Cristian Pistol

A CNAIR csütörtökön néhány perccel 14 óra előtt élő közvetítést indított, melyen madártávlatból látjuk a gyorsforgalmit, a szövegben pedig arról tájékoztatnak, hogy „mától új gyorsforgalmi úton lehet közlekedni Romániában”.

A DEx4-es számú gyorsforgalmi út kivitelezési szerződését 2023 júliusában írták alá. Az autópályát az 1-es országúttal a Kolozs megyei Tordatúr község térségében összekötő autóúton hét híd és viadukt épült, utóbbiak közül a leghosszabb a Rák-patak völgyén átvezető 258 méteres völgyhíd. Az eredeti szerződés szerint 18 hónap állt rendelkezésre a kivitelezésre – a februári határidőt kitolták, bár eleinte még a tavaly decemberi átadás is felmerült. Aztán a májusi, majd a júniusi időpontot sem tudták tartani.

Az öt kilométer hosszú aszfaltcsík projektjét az Európai Unió 2021-2027-es közlekedési programja révén finanszírozták 562,61 millió lej értékben (áfa nélkül). Az építő a Beszterce-Naszód megyei Dimex 2000 nevű cég vezette konzorcium.

A gyorsforgalmi út kilométerenként közel 22 millió euróba kerül, így ez a valaha épített legdrágább hasonló besorolású autóút Romániában.

A projekthez közel álló szakminisztériumi forrás a HotNews.ro portálnak elmondta, hogy a beruházás bár látszólag rövid útszakaszt fed, valójában jóval hosszabb, ha figyelembe vesszük a bekötőutakat, amelyek helyenként nagyon szélesek. Ugyanakkor több felüljárót és viaduktot foglal magában, valamint egy sor stabilizációs és konszolidációs munkát a dombokon, amelyeken áthalad.

„Persze, a hossza 5 km, de ha figyelembe vesszük a két közúti csomópontot – a DN1-gyel és az A3-assal – összekötő utakat, akkor összesen körülbelül 12-13 km hosszú aszfaltcsík jön ki. Ráadásul az út a csatlakozások közelében nagyon széles, egy adott ponton összesen nyolcsávos” – magyarázta a HotNewsnak a közlekedési minisztérium meg nem nevezett illetékese.

Ugyanakkor a közúti nagyberuházásokat figyelő civil szervezet, a Pro Infrastruktúra Egyesület szerint felesleges volt ennyire elbonyolítani.

A fel- és lehajtókat túl hosszúnak tartják, amelyeken ráadásul „frusztráló módon” 60 kilométer/órás sebességkorlátozás van érvényben, miközben akár 90-nel is nyugodtan lehetne közlekedni. A két közúti csomópontot is túlbonyolítottnak tartják, egy érthetetlenül magas felüljáróval, szükségtelenül nagy támaszfalakkal. Ugyanakkor pozitívumként emelik ki a betonból készült sávelválasztókat.

tordatúri gyorsforgalmi út Galéria

Bár a gyorsforgalmi hossza csupán öt kilométeres, a kiegészítő csatlakozásokkal tíz km feletti új út épült

Fotó: Facebook/Cristian Pistol

Ionuț Ciurea, az egyesület igazgatója a portálnak arról is beszélt, bár az útépítők csalódást okoztak azzal, hogy öt hónapot késtek az átadással, vannak „enyhítő körülmények”. „Ez az első nagy projektjük, és a terep nehéz. A viszonylag kis cégeknek, amelyek eddig csak megyei utakat építettek, épületeket emeltek, mindig nagyon nehéz az alsóbb osztályokból a Liga 1-be jutni: más összegekről, más pénzforgalomról beszélünk, ez a nagy probléma, más a nyomás, a műszaki szint” – véli a szakember.

Aki szerint az 5 hónapos késés jelentős, de nem katasztrofális, különösen ha megnézzük a többi, nagyobb építő teljesítményét.

Az amúgy a tervek szerint Désig folytatódó DEx4-es gyorsforgalmi út most átadott szakasza a második, amelyet Erdélyben, illetve a Partiumban építettek meg. Az első a DEx16-os, mely a nagyváradi körgyűrű szentandrási csomópontjából indul ki, és az észak-erdélyi sztrádához csatlakozik Bihar településnél – már ahhoz az 5,5 kilométeres szakaszhoz, amely eddig Bihar megyében elkészült belőle a magyar határ mentén. A tavaly tavasszal átadott 19 kilométeres aszfaltcsíkból 13 kilométer gyorsforgalmi út, 6 kilométer pedig négysávos főút.

Mint ismeretes, magyar nyelvkörnyezetben egyaránt a gyorsforgalmi utak kategóriájába tartozik az autópálya (románul autostradă, angolul motorway) és az úgynevezett autóút (románul drum expres – DEx, angolul high-speed highway), illetve a gyorsút is (átmenet az autóút és a főút között Magyarországon). Romániában viszont a gyorsforgalmit inkább az autóútra értik.

Számos tekintetben különbözik egymástól a nagy távolságú közlekedésre tervezett autópálya vagy sztráda és a közepes hosszúságú összeköttetéseket biztosító autóút vagy nálunk sima gyorsforgalmi:

  • a Romániában alkalmazott előírások szerint miközben sztrádán 130 kilométer/órás sebesség a felső határ, gyorsforgalmin 120 km/h (a magyarországi autóutakon 110 km/h).
  • Az autópályán valamivel szélesebbek a sávok (3,75 méter/3,5 m), és 2,5 méter széles leállósávval is rendelkezik, miközben gyorsforgalmin (DEx) csak egy 1,5 méteres kiegészítő aszfaltrészt építenek.
  • A menetirányokat elválasztó sáv is szűkebb, tehát a gyorsforgalmi út összfelülete több méterrel keskenyebb.
  • Emiatt elvileg olcsóbb is megépíteni – de nálunk az eddigi tapasztalatok szerint inkább csak elvileg.

korábban írtuk

Jövő héten megnyílhat Erdély legújabb gyorsforgalmi útja
Jövő héten megnyílhat Erdély legújabb gyorsforgalmi útja

A jövő hét folyamán átadják a forgalomnak a Kolozs megyében épült gyorsforgalmi utat, mely Tordatúr közelében köti majd össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász
2025. július 09., szerda

„Ránk számíthatsz!” mottóval zajlik, erős nemzetközi részvételt ígér az idei Tusványos

„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

„Ránk számíthatsz!” mottóval zajlik, erős nemzetközi részvételt ígér az idei Tusványos
2025. július 09., szerda

A Maros megyei rendőrség öt nap után reagált egy romák közötti szászrégeni tömegverekedésre

Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.

A Maros megyei rendőrség öt nap után reagált egy romák közötti szászrégeni tömegverekedésre
2025. július 09., szerda

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen

Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen
2025. július 09., szerda

Ételmérgezés gyanújával került kórházba egy diáktábor több mint egy tucat lakója

Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.

Ételmérgezés gyanújával került kórházba egy diáktábor több mint egy tucat lakója
2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás