2010. augusztus 13., 11:582010. augusztus 13., 11:58
Erre aztán olyan felbolydulás keletkezett, mintha abba a bizonyos darázsfészekbe nem belenyúltam volna, hanem egyenesen belevágtam volna egy működő ventillátorba. Beindult az internetes gyűlöletkommandó, az ideológia által elvakított kommentelők pedig azóta is folyamatosan és lelkesen igazolják mindazt, amit leírtam.
A lánglelkű, Jobbik-fanatikus netlovagok briliáns debattőri képességeiket olyan, megdönthetetlen érvekkel bizonyították, mint hogy csahos kutyának és bértollnoknak neveztek, ami valóban a megsemmisítő erejű, kristálytiszta logika jele, el kell ismerni. A legjobban mégis a „szolgalelkű álliberális” epitheton ornans piszkálja a csőrömet, mert mindig is szerettem volna megtudni, hogy ebben a szubkultúrában mi számít valódi, százszázalékosan autentikus liberálisnak, ami jobb, mint a hagyományos liberálisok. És mi az álliberális? Talán Kínában gyártották?
Én magamat speciel nemzeti (vagy ha tetszik, konzervatív) liberálisként határoznám meg, akinek fontosak a nemzeti és a hagyományos erkölcsi értékek, viszont ezek mellett a szabadság is. Tehát távol tartom magam az olyan embertelen, totalitárius eszméktől, mint a kommunizmus és szocializmus, valamint annak édestestvére, ikerideológiája, a nemzetiszocializmus, amelyet a tisztelt jobbikosok méltóztatnak példaképnek tekinteni, illetve magatartásukban és retorikájukban megidézni. Sokan megpengették azt is, hogy vajon ki fogta a tollamat, amikor az ominózus vezércikket írtam. Na akkor tessék, de a teljesség igénye nélkül, mert zsúfolt a telefonom híváslistája.
Szóval rendszerint az RMDSZ, az EMNT, az MPP, a román kormány, a magyar kormány, a kommunisták, az álliberálisok, a cionisták, a Bilderberg-csoport, a New York–Tel-Aviv-tengely, a szabadkőművesek, valamint az al-Kaida szoktak diktálni, mert saját véleményem természetesen sosincs. Most például épp azt diktálja valaki, hogy a zsidózás akkor is civilizált emberhez méltatlan, büdös lábú mucsai bunkóság, ha németül történik.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.