Reneszánszát éli a nyomtatott könyv: száz kiadó termékeit várják a kolozsvári adventi vásárra

Kiss Judit 2017. december 12., 11:13 utolsó módosítás: 2017. december 12., 11:23

Egyre kelendőbbek Erdélyben is a nyomtatott könyvek, nem kell a Gutenberg-galaxis végét vizionálni – mondta el a Krónika megkeresésére Nagy Péter, az Idea Könyvtér vezetője annak kapcsán, hogy csütörtökön kezdődik a könyvesbolt által szervezett négynapos adventi vásár Kolozsváron.

Fotó: Facebook/Idea Könyvtér

Ötödik alkalommal szervez adventi könyvvásárt a kincses városban az Idea Könyvtér a Sapientia EMTE kolozsvári karával közösen.

A csütörtöktől vasárnapig tartó szemlén rengeteg friss kiadvány várja a könyvbarátokat, ezenkívül könyvbemutatókat is tartanak a Tordai út 4. szám alatt, a Sapientia EMTE épületében.

Az Idea könyvtér, amelynek célja egy tető alá hozni a kortárs erdélyi magyar kiadványokat, több mint 100, javarészt erdélyi kiadó termékeit vonultatja fel az adventi vásáron – mondta el a Krónikának a könyvtér vezetője, Nagy Péter.

Egyre többen igényelnek olvasnivalót
Biztató, hogy idén legalább 30 százalékkal több könyvcímet vonultat fel a vásár, mint a tavaly, ez annak is köszönhető, hogy ebben az évben jó volt az erdélyi magyar könyvtermés.

Kiadónknál, az Exitnél például kétszer annyi könyv látott napvilágot idén, mint a tavaly, de más erdélyi kiadók termésére is a növekedés jellemző. Bár két-három éve sokan jósolták a Gutenberg-galaxis végét, úgy tűnik, reneszánszát éli a nyomtatott könyv” – fogalmazott a könyvtér vezetője.

Kifejtette, pár éve Európában is vészharangot kongattak, hogy az elektronikus könyvek kiszorítják a nyomtatottakat a piacról, azonban úgy tűnik, ez nem igazolódott be: egy nagy-britanniai statisztika szerint

2016 volt az első év, amikor csökkent az elektronikus és növekedett a nyomtatott kiadványok száma. Az utóbbiak iránti érdeklődés élénkülése egész Európában, Erdélyben is érezhető – mondta Nagy Péter.

Arra is kitért, hogy az Idea Könyvtér forgalma 30 százalékkal növekedett idén, ebbe beleszámítanak a webáruházas értékesítések, valamint az is, hogy a bolt jelen volt és nagy érdeklődést keltett a különböző könyvvásárokon, rendezvényeken: a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, a Kolozsvári Magyar Napokon, a nagyváradi Szent László Napokon, a nagybányai Főtér Fesztiválon.

„Reménykeltő, hogy egyre több könyvet igényelnek az erdélyi iskolák, közkönyvtárak, olvasók. Az Ideának nagyon változatos a kínálata, gyermekeknek szóló kiadványoktól ifjúsági irodalomig, szépirodalomig, tudományos, helytörténeti munkákig rengeteg mindent felvonultat.

Bizakodásra ad okot, hogy gyors ütemben fogynak a gyermekeknek, fiataloknak szóló könyvek, ami azt jelzi, hogy nemcsak az idősebb generáció olvas”

– fejtette ki Nagy Péter. Azt is elmondta, ennek jó bizonyítéka, hogy élénk érdeklődés mutatkozik az Idea kiadója, az Exit által megjelentetett Kalózlány. Végső kezdet című ifjúsági kalandregény iránt, amelynek szerzője Lupescu Kata kolozsvári diáklány. Öt-hat hónap alatt szinte teljesen elfogyott belőle az első ezer példány, amit nyomtattak, így újra kiadják.

„Az adventi könyvvásáron, ahol 5-6 kiadó saját standon kínálja a termékeit, megpróbáljuk összegyűjteni az erdélyi könyvtermést. Ez nemcsak a kiadók kínálatát jelenti, hanem azt is, hogy a különböző intézmények, egyetemek által megjelentetett kiadványok is megtalálhatók, sőt magánkiadásban napvilágot látott könyvek: ilyen például egy idős erdélyi borszakértő munkája, amely szintén kapható lesz a szemlén” – ecsetelte a könyvtér vezetője.

Könyvbemutatók a vásáron

A kiadók pultjainak kínálatát gazdagító könyvbemutatókat az egyetemi épület Hunyadi Mátyás (Aula Magna) Termében tartják az adventi vásár idején. Csütörtökön Gazda József A Golgota útján című könyvét ismerhetik meg az érdeklődők, a szerzővel Murádin János Kristóf történész, a Sapientia EMTE kolozsvári karának oktatója beszélget.

Molter Károlynak a Polis Könyvkiadónál napvilágot látott, Komor korunk derűje című kötetét Dávid Gyula irodalomtörténész, A Vitorla-ének. Fiatal költők antológiája című kötetet pedig Balázs Imre József költő, irodalomtörténész és Cseke Gábor költő mutatja be.

Pénteken a Kriterion Kiadónál megjelent Benedek Elek Arany mesekönyvet és a sorozatot H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatója mutatja be, majd az Exit Kiadó könyvszemléjére kerül sor. A Nagy Olga: Egy újságírónő emlékei, T. Szabó Csaba: Erdélyi régészet, Laczkó Vass Róbert: Nyitott szemmel – világjáró beszélgetések című kötetekről a beszélgetést Benkő Levente történész, közíró moderálja. Vasárnap Sigmond Júliának az Exit kiadónál megjelent, Pistike-mesék című kötetét ismertetik.

Fotó: Facebook/Idea Könyvtér

Az Idea Könyvtér könyvesbolt idén is üzemeltet ingyenes gyerekmegőrzőt a vásáron. A Margo dadusközvetítő a könyvvásár idején mindennap 15–19 óra között várja a két és fél évnél idősebbeket fadísz- és hangszerkészítésre, zenélésre, kézműveskedésre, legózásra.

Az adventi könyvvásár ünnepélyes megnyitójára december 14-én, csütörtökön 11 órakor kerül sor a Sapientia EMTE kolozsvári karán. A vásár csütörtöktől vasárnapig 11 és 19 óra között ingyenesen látogatható.

Akik 50 lej feletti értékben vásárolnak könyvet, a vasárnap este 18 órakor sorra kerülő tombolán nyerhetik meg a húsz, egyenként 100 lejes könyvcsomag egyikét. További információk és a részleges program az Ideakönyvtér.ro honlapon olvasható.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV

Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport