Magyar kultúrközpont létesülhet Aradon

•  Fotó: aradcityguide.ro

Fotó: aradcityguide.ro

Színházi előadásokat, tárlatokat, kulturális rendezvényeket tartanának a régi filmszínház épületében létrehozandó aradi kulturális központban, amely összefogná a térség magyarságát – mondta el a Krónikának Bognár Levente, a Maros-parti város alpolgármestere.

Kiss Judit

2018. január 10., 16:442018. január 10., 16:44

2018. január 10., 18:162018. január 10., 18:16

Magyar kulturális központ létrehozását tervezik Aradon, a közösségi tér a régi filmszínház jelenleg leromlott állapotú épületében, a város központjában található Bohus-palotában kapna helyet – mondta el a Krónika megkeresésére Bognár Levente, a város alpolgármestere.

Idézet
Multifunkcionális, a város magyar kulturális tevékenységét szolgáló termet szeretnénk működtetni a régi mozi épületében. Ebben a közösségi térben az aradi kamaraszínház előadásai, tárlatok, különféle rendezvények kapnának helyet.

Ehhez a műemlék épületben található moziteremben módosításokat kell eszközölni, belső munkálatokat kell elvégezni. Mindez most folyamatban van, reméljük, hogy a továbbiakban az erre vonatkozó megfelelő döntéseket is el tudjuk érni az önkormányzatban” – mondta Bognár Levente. Hozzátette, bíznak benne, hogy két év alatt talán megvalósítható a központ létrehozása, amely hiánypótló lenne.

Idézet
A kommunista időszak nem volt jó hatással az aradi magyar kulturális életre: a magyar színházat Temesvárra vitték, amikor a bánsági tartományt átszervezték. A Kultúrpalota belső felújítása még mindig zajlik, úgyhogy ott sincsenek rendezvények,

mindezt szeretnénk a központ létrehozásával pótolni, ugyanakkor kulturális szempontból is összefogni a helyi magyarságot. Reméljük, megkapjuk ehhez a megfelelő önkormányzati támogatást” – ecsetelte az alpolgármester. Azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az aradi magyar kulturális események, színházi előadások természetesen a térség magyarságának is szólnak.

Aradon mintegy 16 ezres lélekszámú magyar közösség él, a városnak körülbelül 10 százaléka, a megyében ennek a kétszerese a magyarok lélekszáma.

Bognár Levente kifejtette, természetesen most is szerveznek magyar kulturális rendezvényeket Aradon, de ezeket be kell mindig valahova könyörögni, úgyhogy nagyon jól fogna a kimondottan erre a célra rendbehozott tér.

Galéria

A patinás épületben, amelyet Bohus-palota néven ismer a helyi magyarság, a város első modern filmszínháza működött, de a filmvállalat hagyta teljesen leromlani. „Aztán az önkormányzat hatáskörébe került, és most zajlik a rendbetétel: ki kell alakítani a teret úgy, hogy multifunkcionálissá váljon, hogy színházi előadásokat, tárlatokat, különféle rendezvényeket lehessen tartani benne, egyfajta közösségi térré válhasson a helyi és az Arad megyei magyarság számára.

Idézet
Nem óriási a tér, de azt szeretnénk, hogy állandóan nyitott legyen a különböző magyar közösségi rendezvények számára és hogy a magyar kulturális központ intézményesítése is megtörténjen”

– mondta az elöljáró. Úgy fogalmazott, bár a végleges döntések még nem születtek meg, bíznak benne, hogy a polgármester és az általa vezetett többség együttműködő lesz ebben a kérdésben.

„Amikor az Európa Kulturális Fővárosa 2021-es címért folyó versenyben a pályázatot beadtuk, akkor Arad kulturális stratégiájában ennek a központnak a létrehozása is szerepelt, ennek szellemében reméljük, hogy meg is valósul a központ létrehozása” – mondta el Bognár Levente.

Az 1913-ban átadott, impozáns méretű épületet a báró Bohus család megrendelésére Szántay Lajos tervezte, a telek egy részén korábban álló, kétszintes Bohus-ház helyére.

Arad építészetében itt alkalmazták először a vasbeton födémeket, a földszint egyik részén nyílt meg a város első, külön erre a célra tervezett mozija, amely a kilencvenes évekig folyamatosan moziként működött.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van