Nap mint nap megtörténik, hogy ezt a lassan három évtizednyi időt hozzuk fel, ha azt akarjuk érzékeltetni, pontosan mióta is várunk érdemi változást – mindhiába – ezen vagy azon a területen, legyen szó a romániai egészségügyről, igazságszolgáltatásról, korrupcióról és a többi. Nincsen ez másként az oktatás esetében sem. Ha összeszámolnánk a pozitív fejleményeket, az eredményt sokszorosan hatványra kellene emelni, hogy elérje a hiányosságok számát.

A minap az ismét sztrájkot kilátásba helyező tanügyi szakszervezetisek is felemlegették a huszonnyolc évet. Mint fogalmaztak, a rendszert ebben az időszakban alaposan tönkretették a döntéshozók, az oktatásban dolgozók pedig most fizetik meg mások nemtörődömségének, halogatásának az árát. Joggal tartják égbekiáltónak, hogy Romániában a hazai összterméknek (GDP) mindössze három százalékát fordítják oktatásra, az állam intézményei a tanügynek csupán „maradékokat” szántak a költségvetésből.

Mindeközben az ígérgetés terén nem kispályás jelenlegi kormány oktatásért felelős tárcavezetője újabb rózsaszín terveket dédelget: mivel a romániai iskoláknak csak 66 százalékában biztosított az internet-hozzáférés, eltökélt szándéka, hogy a helyzet javítása érdekében a közeljövőben digitalizálják a tanintézeteket. Sőt rátéve egy lapáttal ígéretére, sejtelmesen közölte: a minisztérium négy „nagyon nagy” projekttel készül.

Mi pedig éppolyan kíváncsian várjuk a nagy megvalósításokat, mint huszonnyolc évvel ezelőtt. Várjuk a megígért korszerűsítéseket, digitális tankönyveket, azt, hogy könnyebb legyen az iskolatáska, kevesebb és gyermekközpontúbb a tananyag, felkészültebb és megbecsültebb a pedagógustársadalom. És ezzel egy időben türelemmel, de szintén kíváncsian várjuk azt is, mikor kezdhetünk tanévet szeptemberben anélkül, hogy ki ne derüljön az, ami négy hónappal ezelőtt is: diákok ezrei járnak Romániában olyan tanintézetekbe, ahol nincsen bevezetve a víz, az udvaron szerénykedik az illemhely és romos a tantermeknek otthont adó épület.

Huszonnyolc év telt el a nagy reményekkel kecsegtető fordulópont óta. Akik 1989-ben jöttek a világra, már jócskán benne járnak a felnőttkorban, a közeg, ahol felnőttek, az ígérgetések, módosítások, sikertelennek bizonyuló át meg átszervezések, bizonytalanságok Romániája. Ha a realitás talaján maradunk, nem tarthatjuk kizártnak, hogy ugyanezt kapják útravalóul és kísérőül azok is, akik most koptatják – sok helyen a már réges-régen megkopott – iskolapadokat.