Alkotmánymódosításra készül a nagyobbik román kormánypárt. Célja ugyan más, ilyenkor azonban nem árt felhívni a figyelmet arra is, amivel a kisebbségek emancipációjának még mindig adósa az ország és parlamentje, például a kisebbségi anyanyelvhasználat szabályozásával a bíróságokon és törvényszékeken.
„Nem itt van a sor” – mondta egyáltalán nem kedvesen az izompólóban feszítő kétajtós szekrény formátumú alak, pontosan akkor, amikor negyedórás ácsorgás után végre odaértem a frontemberhez, és tudtam volna vele váltani néhány szót, miközben ő a koncerttől és az ipari mennyiségű aláírás szétosztásától homlokán összegyűlt izzadtságcseppeket törölgette. A nagyon izmos ember mondata kissé meglepett, ugyanis amikor negyedórával azelőtt odaálltam...
„Akárhányszor kiderült, hogy ki vagyok, mindig kérdezték, mikor jövünk már vissza. Annyi kommunista propaganda ellenére a szolidaritást, a rokonszenvet nem sikerült kiölni az emberekből.”
Saját jelképeinek elfogadásáról döntött 2004. január 17-én, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén a Székely Nemzeti Tanács. Élénk vita után, többségi szavazással a testület jelvénye égszínkék pajzs lett, rajta a telő hold, és nyolcágú csillag (napcsillag), zászlója pedig az aranysávos kék zászló, rajta az arany csillag és ezüst hold.
„Szerintem pompás rajzot kaptunk egy korfordulóról s benne egy emberről, aki saját helyét keresi benne, értékei helyét” – így összegez Farkas Wellmann Endre érezhetően elégedetten hátradőlve az Amikor fordul az ezred című kötet vége felé, s ezt talán nem is vitathatja az olvasó. Hogy miért nem, arra rögtön bővebben is kitérünk, ám előtte boncoljuk fel (szét és ki) bevezető mondatunkat.
Több zenésztől is hallottam már, hogy aki szereti a zenét, az előbb-utóbb megkedveli az autentikus népzenét, a bluest vagy a dzsesszt. Kisiskolás koromban a szüleim találták ki, hogy meg kell tanulnom zongorázni, s bár sajnos idővel feladtam a küzdelmet a nagy fekete monstrummal, a hangszert örökre szívembe zártam.
Mostanában megint jó társaságba keveredtem. Na, azért e tekintetben eddig sem volt, mert nem lehetett semmilyen szégyenkeznivalóm, a gyermekkori játszótársak, az ifjúkori bandák, a katonakori bajtársak, a korábbi és jelenlegi munkatársak, mind-mind rendben – részemről mindenképpen –, egytől egyig büszkén vállalhatók.
Húsz esztendeje ámuldozom azon, hogy ezek a környékünkön virágzó, átkosabb-nál átkosabb örökségeket cipelő, új keletű vadkeleti demokráciák mennyire átalakítóan hatnak még a legnyilvánvalóbbnak hitt szavainkra is. Mint például a független. Ami már 1990 első napjaiban ott díszelgett az újságok címoldalán, holott csak bele kellett pillantani, s azonnal kiderült,
hogy legföljebb a szakmaiságtól és a gerincességtől voltak függetlenek ezek a lapok.
„Sem az úgynevezett világra csodálkozás, sem pedig az időnek feszülés korszakában nem volt bennem semmiféle tudathasadás: volt egy mesterségem és volt egy hobbim. A mesterségemet nem csak szerettem, de a betevő falat biztosításán túl bizony nemegyszer még szakmai elégtételt is nyújtott számomra, a »hobbim« pedig akkor, a »fortélyos félelem« másfél évtizedében, tagadhatatlanul a bennem feszülő »világmegváltó« energiák levezetésére is szolgált.”
Miért van szüksége a kettős állampolgárságra a Kárpát-medencében élő magyaroknak? Miért ütközik ez néhány szomszédos állam heves ellenállásába? Van-e máshol is Európában gyakorlat a kettős állampolgárságra? Sérti-e a kettős állampolgárság intézménye az Európai Unió alapelveit?
„Dirrentrotta!” – kiáltott a posztmodern író, miközben kötőszavakat dobált be egy nagy, fekete cilinderbe. „Most mit csináljak? Már mindent megírtak előttem, a picsába!” Leroskadt egy székre, és az ez alkalommal érzelmes leírásokban tündöklő írógépre meredt. Az írógép magasztos jelzőkön pihent, ily módon elemelkedve az asztal lapjától, színaranyból volt, és meztelen női testek voltak az oldalára gravírozva.
Tudva azt, hogy a helyi közigazgatásra vonatkozó törvény 22. cikkelye értelmében bármely közigazgatási egység határait csak népszavazás útján lehet megállapítani vagy módosítani, ilyen népszavazás kiírására nemcsak joguk van az említett települési önkormányzatoknak, hanem kötelességük is, ha bíznak abban, hogy a Székelyföld autonóm közigazgatási régió előbb-utóbb létrejön.
A kezembe akadt egy könyv, habár régi vágású filosz lévén kissé fenntartással használom ez esetben a könyv szót. Talán jobban illenék rá a kalózkiadvány, annak ellenére, hogy szerzője, a tiszteletreméltó korú Olimpiu Ioan Luca nevét a címlapon többrendbéli akadémiai címek és rangok övezik. Ne gondoljon senki a Brit Királyi Akadémiára, a francia halhatatlanok társaságára, de még a Román Tudományos Akadémiára se.
„A doktori diplomám ellenére a román vizsgarendszerben én is megbuknék, a rendszer ugyanis a kontraszelekciót bátorítja. A kreatív, innovatív, magolásra képtelen emberek az utcán maradnak, csak azok érvényesülnek, akik megtanultak magolni. A romániai vizsgarendszer közepette még a Nobel-díjas akadémikust is csak versenyvizsgával vehetik fel az egyetemre, mert ilyen a törvény, amely köszönő viszonyban sincs az európai normákkal.”
Az árulóknak nyilvánított, hadifogoly szovjet katonák és a Vlaszov-hadsereg katonái, tisztjei vagy halállal, vagy gulágrabsággal lakoltak. Újabb csapás elsősorban a guláglakókra az 1946-os szárazság, amelynek országszerte 500 ezer áldozata van. Ukrajnában és a balti államokban partizánharcok bontakoznak ki a szovjet rendszer ellen. A megtorlás kíméletlen. Sztálin halálakor (1953. március 6.) a gulágrabok száma kétmillió 750 ezer az 500 munkatáborban. Az első...
Annak ismeretében, hogy a négyszázötven éves magyar nyomtatott szótárirodalom csúcsteljesítményének egyelőre az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár számít, örömmel írom le, hogy a kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet és az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége együttműködése nyomán újabb két szótárral gazdagodott szakirodalmunk: a Román–magyar kulturális és a Román–magyar oktatásterminológiai szótárral.
Először akkor csillant icipici könnycsepp a szeme sarkában, amikor a hogyléte felől kérdeztem. Vagy két éve autóbalesete volt, műtéttel, orvosoknak kellett összerakniuk a széttört vállat.