„Gitáros vagyok, aki zsidónak született, magyarul nőtt fel, románul élt, és angolul dolgozik, szeret és remél. Számos kultúra örökségének vagyok a hordozója, amely a zenémre is kihat.”
A salzburgi úgynevezett vámház falán van egy márványtábla: a 17–18. század fordulóján itt élt Heinrich Ignaz Franz von Biber nagyhírű zenésznek állít emléket. És mégsem ácsorognak előtte turisták, nem fényképezik le arrébb lökdösve egymást, nem csempésznek mellé kései rajongók virágszálakat.
Gondolta volna valaki a Kommunista Kiáltvány megjelenésekor, hogy az a kísértet, amelyet Marxék világjáró útjára bocsátottak, nagyon is testet öltő rémséggé változik? Mert a kommunizmus kísértete valóban pusztító tűzvészként borítja lángba Európát, Ázsiát, majd az egész világot hazug propagandájával, s ott, ahol fává lombosodott, a kérlelhetetlen terrorral.
Nem, olvasó, nem vagyok még ötven éves. Sőt mégcsak feleannyi sem. Léteznek azonban emberek, akik már ötven éve házasok. Ezt onnan tudom, hogy a rokonaim. Na nem dicsekvésből mondom, de igaz.
Az első részben kifejtett gondolkozásmód mentén felhozott, és Szent László kezében lévő arany-kék zászlót illetően kijelenthetjük, annak sok köze Székely Mózeshez nem lehetett, mint ahogy az ősi székely színek sem ebben testesülnek meg.
„Az identitás, az eredet, a származás kérdését vagy a politikai kérdéseket más lapra helyezem, mint azt, hogy valaki író, vagy más művészettel foglalkozó ember. Erről már volt vitám erdélyi írókkal is, de továbbra is fenntartom, hogy ez a kérdés lehet a témája egy írónak, de csak a témája, és nem a legfőbb ösztönzője."
Olvasom Lázár Ferenc írását a Szempont március 26–28-i számában (Az elűzött generáció), és nem hagyhatom szó nélkül. Tulajdonképpen az egész oldalas írás – véleményem szerint – nem több és nem kevesebb, mint lelkiismeret-nyugtatgatás. Elég átlátszó és egyáltalán nem rokonszenves módon.
Bongiorno! – toppantam be a piaci hentesüzletbe, mintegy udvariasságból olaszul köszönve. No nem azért, hogy pár szavas talján nyelvtudásom fitogtassam, hanem azért, hogy hadd lám, veszik-e a lapot, s az olasz boltban legalább a köszönés szintjéig beszélik-e Verdi nyelvét. Beszélték, de a negyvenes asszonyka románul is hozzátette, hogy bună ziua. A csókolomra pedig magyarul, hogy „Jó napot, parancsoljanak”.
A nemzeti jelképek valamely nép átvitt megjelenítése révén fontos eszmeiséget hordoznak, akár meg is változtathatják az adott közösségről kialakult képet. Éppen ezért nem mindegy, milyen mélységű elméleti alapozottsággal rendelkeznek, vagy látványbenyomásként mennyire azonosíthatók az adott közösséggel, illetve a szimbolizálandó népesség azonosulni képes-e velük.
Nyolc év alatt semmit sem tudtak hozzátenni a magyar szomszédságpolitikához a kormányzó balliberálisok, pedig 2002 előtt, ellenzékből még a Fidesz vezette kabinetet kiáltották ki a térség egyik fő felforgatójának, amiért a kétoldalú kapcsolatokban hangsúlyosan képviselte a határon túli magyarok érdekeit.
„A népi kultúra még mindig eléggé lenézett, lesajnált terület, bár a tendenciák és az alulról induló civil kezdeményezések már nem ezt mutatják. Talán csak a fiatalokat kellene kicsit jobban ösztönözni. Érdekes, hogy amikor megismerik, szinte mindannyian bele is szerelmesednek, de addig nem sikk magyarul táncolni a különböző gépi műfajok mellett.”
Ahogy mondja a régi közmondás: az egyik szemem sír, a másik nevet, amikor a marosvásárhelyi márciusi események 20. évfordulóján visszagondolok a történtekre. Egyrészt örvendjünk a jelennek, mert eljött az idő, amiről nem is álmodtunk 20 évvel ezelőtt, az események megtörténte után.
Szakmai penzum gyanánt, megrendelésként kaptam kézhez a Fapapucsos messiások című kórházregényt, ellentmondásos hangulatokban olvastam végig, és megválaszolatlan kérdésekkel maradtam utána. De a sokunkat, szinte mindenkit érintő, kényes, sőt tabutémát – orvosi hálapénz, paraszolvencia – legalább körüljártam vele, utánanéztem, részben dokumentálódtam.
Csodálkoztam, miért csodálkozik pszichológusnak készülő volt tanítványunk, amikor kutatási témaként figyelmébe ajánlottam a folyamatos bizonytalanság stresszelő hatását. Aztán gyorsan megértettem: már ő is ebben nőtt fel, mondhatni, számára ez a természetes. És elszörnyedtem.
"A belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két...
Moldován József távközlési és informatikai államtitkár ünnepi tiszteletadásának programja az 1848–49-es hősök előtt – ez a címe annak a dokumentumnak, melyet március 12-én villámpostán kaptak meg az erdélyi magyar szerkesztőségek Tósa Csaba sajtótanácsostól.
Látogatottsági adatok