„Nem merném azt mondani, hogy a mai diákság minden szempontból a magáénak vallja a premontrei szellemiséget. Más világ ez a mai, mint az volt, amikor mi jártunk iskolába. De a Szent László Gimnáziumba járó kisdiákok mintha »elkapták« volna a szellemiséget. A Szent László-jelvényes nyakkendőjükre mindenesetre nagyon büszkék. Szeretnénk remélni, hogy jövőjüket hasonló szellemben élik meg, s ők lesznek az utánpótlás...” - beszélgetés Pásztai Ottó...
Több év sem elég kiismerni és bejárni a cannes-i filmfesztivál útjait, lépcsőit és zsákutcáit. Cannes-ba eljutni – például Romániából – nem is olyan nehéz dolog, mint ahogyan azt az ember hinné: esténként a járdák szélén szorosan egymás mellett sorakoztak a kéregetők, és elég szomorúan vettem tudomásul, hogy értem a nyelvet, amelyen egymásnak ordítoznak. De kiábrándító volt azt is konstatálni, hogy a híres vörös szőnyegen előkelőn lépkedő...
Nagy elégtétellel olvastam a Krónika 2010. május 18-i számában (Ártatlanok elégtétele), hogy a Szoboszlay-per elítéltjeit felmentette a román igazságszolgáltatás. A cikk első mondatához csatlakozva: valóban precedensértékű ítéletről van szó, mivel húsz évvel a rendszerváltást követően sajnos még nem sikerült a kommunista rendszerben ártatlanul meghurcoltakat közösen rehabilitálni. A cikkíró azon kijelentését azonban megcáfolnám, miszerint „ez az...
Lehallgatok. És dagadozik is a keblem a büszkeségtől, hisz néhány kilométeres körzetben (majdnem) mindenkiről (majdnem) mindent tudok. Olyasmiket például, hogy az előző esti randevú király volt-e, s ha igen, miért; ha netán félresikerült, miért történt; tudom, hogy a másnapi találkára milyen blúz és parfüm van előkészítve; tudom, melyik vizsgáztató tanár színe elé lehet szigorú betűrendben, avagy lazán, a bioritmus függvényében járulni; tudom,...
Recsegő-ropogó oktatási rendszerünknek egy kicsiny szeletéről szól ez a felvetés. Nincsenek illúzióim arra vonatkozólag, hogy netán visszhangra találnak majd e sorok, erdélyi és romániai realitásunk folytonosan arról tesz tanúbizonyságot, hogy bárminemű reform- és modernizációs törekvést már a csírájában ellehetetlenítenek, főképp a mindenkori jelen fennálló rendszereinek és struktúráinak első számú haszonélvezői.
„A legtöbb anyagot a marosvásárhelyi és a kolozsvári levéltárban, no meg a budapesti Országos Levéltárban találtam Teleki Sámuelről. Éveken keresztül ezzel töltöttem a kéthetes szabadságaimat. Akkoriban nem létezett kutatási szabadság, erre szánt ösztöndíj. Kissé irigylem is a mai lehetőségeket.”
Szeretnék hinni benne, hogy csak szólni kell, s a gagyi virtuális játékokat azonnal odahagyják A fekete városért, a vége-hossza-nincs buboréktörténeteket a Szent Péter esernyőjéért vagy a Különös házasságért, a tucathumor helyett A gavallérokról vagy A Noszty fiú esetéről Tóth Marival olvasnának, s ha csudabogár, igazi abszurd figura érdekelne valakit, nem a világ másik végén keresgélne, hanem csak itt, egy jó futamodtára, Besztercebánya közelében, a...
Tófalvi Zoltán marosvásárhelyi történész arra tette fel az életét, hogy a nacionalista-kommunista diktatúra koncepciós pereit a dokumentumok hiteles fényében hozza az utókor látótávolságába.
Létezhet – feltételes módon természetesen – a távoli múltban vagy jövőben, de éppen ebben a pillanatban is, csak egy másik helyen, mondjuk egy másik bolygón egy ember, aki előre tudja, ki hal meg aznap.
A hétfalusi legények nagy része Észak-Erdélybe menekült, magyar katonaként küzdve végig a második világháborút, a másik része román katonaként. Közülük sokan a Don-kanyarnál maradtak, akik túlélték Csíkszeredába vagy Kolozsvárra menekültek.
„Néhány éven át nagyon »kívántam« a Tennessee Williams-darab, A vágy villamosa főhősnőjét, Blanche-ot eljátszani. Nem jött össze. De egy valamivel – úgy érzem – adós maradtam. Önmagamnak. Kétszer készítettem ugyanis József Attila-összeállítást – mindkétszer másoknak. Ez az adósságom: egy önálló József Attila-műsor.”
A„kontinentális” Európában teljességgel megszokott, Nagy-Britanniában azonban bizonyosan sokáig emlékezetes, drámai körülmények között alakult meg a hét közepén az utóbbi hetven év első koalíciós brit kormánya, amelynek létrejötte egyben a brit baloldal csaknem másfél évtizedig tartó nagyszabású politikai kísérletének végét is jelenti.
Több, az európai monetáris unión kívüli ország számára, amely korábban célul tűzte ki az euró mielőbbi bevezetését – beleértve Romániát –, az euróövezetben kirobbant adósságválság hatására már nem olyan sürgős a csatlakozás, mint néhány héttel ezelőtt.
Az igazi nagy baráti beszélgetések formája nem a dialógus, hanem a párhuzamos beszéd. Nem villogó, röpködő replikák sora, hanem ráérős mesélés. Egyszóval nem pár-baj, hanem mindkét fél elmondja a maga baját, a másik pedig úgy hallgatja végig, hogy nem szól közbe.
Nagy-Britannia zenei műhelyeiből szinte futószalagon kerültek ki jobbnál jobb popzenekarok az elmúlt húsz évben is. Úgy szokás emlegetni mostanság – legalábbis a vezető brit könnyűzenei lapok, a New Musical Express és a Q Magazine így tálalják –, hogy a brit popzene két sikerkorszakot élt meg a közelmúltban.
Hangjából ítélve sejtettem, hogy inkább a nyolcvanhoz áll közelebb, mint a hetvenhez. Azt mondta, hogy olvasta az újságban, amikor kedvem van, ugorjak fel nyugodtan, mert talált valamit. Azért hívott telefonon, s ne haragudjak, hogy zavar. Meg sem várta, amíg a kaputelefonon bemutatkozom, vagyis hogy közlöm: délelőtti beszélgetésünknek megfelelően eljöttem, itt vagyok, én vagyok, a csengetésre azonnal megszólalt, hogy nyitom! A sípszó után kattant a...
„Mesterségek szűntek meg a számítógép megjelenésével, többek közt a szó hagyományos értelmében vett nyomdászat ma már nem létezik. Nem léteznek már azok a szakemberek, akik évszázadokon át nagyon elismert, köztiszteletnek örvendő emberek voltak, és egyfajta átmenetet képeztek a mesterember és a művész között. Sajnos a kiváló nyomdászok és nyomdák által megvalósuló arányrendszer, mívesség és technika éppen a számítógépes grafika, a...
Április 25-én Magyarország narancssárgává változott. Az országgyűlési választások második fordulója után tudjuk, hogy az elnyerhető 176 egyéni választókerületi mandátumból a Fidesz–KDNP választási szövetség 173-at nyert el, ezzel az újonnan felálló Országgyűlésben 263 képviselői helyet tudhat majd magáénak.