Hang-jegy: Képzeletbeli film zenéje

Egészen biztos, hogy végül ezért szerettem meg a dzsesszt: imádtam hallgatni Keith Jarrett, Michel Petrucciani játékát, szerettem Sting lemezein Kenny Kirkland szólóit, vagy a Pat Metheny Groupban játszó Lyle Mays csodálatos futamait. Néhány éve Brad Mehldau játszik a képzeletbeli házi zongorámon. Mivel nagyon szeretem a néhai Nick Drake és a csodálatos Radiohead lemezeit, csak idő kérdése volt, hogy „találkozom” Mehldauval is.

Az 1970-es születésű amerikai hősünk ugyanis egyáltalán nem sorolható be a hagyományos dzsesszzenész kategóriába. Bátran kísérletezik a dzsessz kissé zárt világán kívül is: a rock és legújabban a kortárs zene elemeit is előszeretettel vegyíti kompozícióiba, zenekaraival feldolgozta már a Beatles, Paul Simon, a Radiohead és Nick Drake néhány szerzeményét is, nem is akárhogyan. Párhuzamosan ad szóló- és triókoncerteket, a saját zenekarával is jelentet meg lemezeket, és közben a legnagyobb dzsesszzenészek lemezein, koncertjein hallhatjuk közreműködőként.

Zenéje több mozifilmben is felcsendül: írt betétdalt a Tágra zárt szemek vagy A milliódolláros hotel című filmekhez, és az o szerzeményeit hallhatjuk a Színésznő a feleségem című francia filmben is. Mindenekelőtt azonban szabadon rögtönző zenésznek tartja magát, ugyanakkor lenyűgözi őt a zenei strukturáltság, a szabályszerű felépítettség. A 39 éves művésznek a legfrissebb alkotása, a Higway Rider című dupla lemeze márciusban jelent meg, ezt megelőzően pedig példaképével, a már legendásnak számító Pat Metheny gitárossal készített két gyönyörű albumot.

Legújabb alkotása viszont legbátrabb vállalkozása másfél évtizede tartó pályafutása során. Mehldau zenekarából újra hallhatjuk Larry Grenadier nagybogos és Jeff Ballard dobos játékát, mellettük Joshua Redman szopránszaxofonos brillírozik, az ütős hangszereket Matt Chamberlain kezeli, ugyanakkor rendelkezésre állt egy teljes szimfonikus zenekar és egy fúvóskvartett is. Mehldau a dzsessz és a kortárs komolyzene közti kapcsolatok „feltérképezését”, az elore megírt, szimfonikus zenekarnak szánt művek és a szabad improvizáció összeegyeztetését tűzte ki célul, s bár így leírva túlságosan soknak hangzik, mégis befogadható, viszonylag könnyen emészthető dalfüzért kapunk.

A Highway Rider egy képzeletbeli utazásról szóló film zenéje lehetne, ami sokszínűbb és eredetibb, mint a manapság megjelenő fúziós művek többsége. Mehldau úgy nyilatkozott, Strauss, Brahms és Csajkovszkij komolyzenei hatásait akarta beolvasztani kompozícióiba. Végig érezhető a nagy példakép, Pat Metheny hatása is, aki korábban zenekarával (Pat Metheny Group) és szólóban is készített már a Highway Riderrel rokonítható munkákat (például az 1992-ben megjelent Secret Story című dupla album). Varázslatos, lenyűgöző zene született és szerintem klasszikus marad.