Szőcs Géza emlékére ad online koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar

•  Fotó: Facebook/ MÁV Szimfonikus Zenekar

Fotó: Facebook/ MÁV Szimfonikus Zenekar

A tavaly elhunyt Szőcs Géza költő, író, irodalomtudós és politikus emlékére ad online koncertet február 3-án, szerdán a MÁV Szimfonikus Zenekar Kesselyák Gergely vezényletével.

MTI

2021. január 30., 17:242021. január 30., 17:24

2021. január 30., 17:252021. január 30., 17:25

A zenekar YouTube-csatornáján ingyenesen megtekinthető műsor első részében Mozart két művéből, A varázsfuvolából és Don Giovanniból hallhat népszerű operaáriákat a közönség, a második részben Fekete Gyula Excelsior! című kortárs operájának részlete mellett Alekszej Ribnyikov kortárs orosz zeneszerző szimfóniájának lassú tétele hangzik el. Ezt követően Selmeczi György két operájából, a Szőcs Géza szövegére komponált Szirénből és a Veronból szólalnak meg részletek – olvasható a zenekar közleményében. A romániai idő szerint 20 órakor kezdődő hangverseny szólistái Kele Brigitta szoprán, Fekete Attila tenor és Kovács István basszus.

Az esten Szőcs Géza Hitvallás (2009) című írásából Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze olvas föl szemelvényeket. A koncert szünetében a közönség az alkalomra készült Meglátni a szirént című kisfilmet láthatja, amelynek rendező-forgatókönyvírója Farkas Wellmann Endre.

A 2020. november 5-én elhunyt Szőcs Géza a MÁV Szimfonikus Zenekarnak régi barátja volt, rendszeresen látogatta a zenekar hangversenyeit. Amikor 2017-ben Csaba Péter, a zenekar vezető karmestere megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi fokozatát, a kitüntetés ünnepélyes átadásán Szőcs Géza mondott ünnepi beszédet – idézik fel az MTI-hez eljuttatott a közleményben.

korábban írtuk

Orbán Viktor: Szőcs Géza megtanította, a hatalmat a legnagyobb dolgokra kell használni
Orbán Viktor: Szőcs Géza megtanította, a hatalmat a legnagyobb dolgokra kell használni

Szőcs Géza megtanította, a hatalmat arra kell használni, hogy a legnagyobb dolgokat vigyék vele véghez – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Piliscsabán, a november 5-én elhunyt Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, korábbi kulturális államtitkár, miniszterelnöki kulturális főtanácsadó temetésén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház

Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház
2025. május 09., péntek

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat

Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat
2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en