A kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében tartott beszélgetés
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Az 1989-es fordulat után a színház területén se tudták Romániában, hogy mit kezdjenek a vágyott szabadsággal. Reformkezdeményezések, különféle mozgások jellemezték az elmúlt 35 évben a romániai, ezen belül a magyar színházak útkereséseit – ezt a témát járták körül a kolozsvári Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében tartott beszélgetésen a szakmabeli meghívottak.
2024. november 14., 18:162024. november 14., 18:16
A romániai színházi életnek az 1989-es rendszerváltás utáni mozgásait, különféle vonatkozásait, reformkezdeményezéseket és negatívan ható tendenciákat is felvázoltak az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében tartott csütörtöki kerekasztal-beszélgetés résztvevői.
Darvay Nagy Adrienn színházkritikus és Tompa Gábor a kerekasztal-beszélgetésen
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
A visszatekintésre és reflektálásra összpontosító rendezvény meghívottjai Tompa Gábornak, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a fesztivál igazgatójának a felkérésére beszéltek az elmúlt 35 évben tapasztalt színházi mozgásokról. Marian Popescu színikritikus, a Bukaresti Egyetem és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem docense tartotta a felvezető előadást, Darvay Nagy Adrienne színikritikus, a romániai magyar színházról szóló számos kötet szerzője, Anca Măniuţiu színikritikus, Beckett műveinek románra fordítója és Crenguța Manea színikritikus, egyetemi oktató osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.
Senki nem tudta, mit kezdjen a szabadsággal
Marian Popescu kiemelte, a kolozsvári színház által szervezett Interferenciák az egyetlen szakmai esemény Romániában, ami a rendszerváltás utáni színjátszás 35 évét igyekszik megközelíteni. Mint mondta, a Tompa Gábor vezette kolozsvári intézmény már 1990-től kezdve emblematikus, oszlopos tartópillére a romániai színházi életnek. Felelevenítette, hogy 1989 egész Románia és a romániai színház számára is a rég vágyott szabadságot jelentette, viszont senki nem tudta, mit kezdjen ezzel a szabadsággal.
Arra is kitért, hogy Ion Caramitru (1942 –2021) színművésszel, rendezővel, későbbi kultuszminiszterrel együtt fogalmazták meg a rendszerváltás után, hogy
Tompa Gábor: „fontosnak tartom a képzésben a mester és tanítvány kapcsolatot, a gyakorlati tapasztalást”
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Marian Popescu több szempont szerint közelítette meg az elmúlt 35 évet: a színházak intézményességének, a színházat érintő törvényi szabályozásoknak, valamint a közönség viszonyulásainak a változásait vázolta. Kiemelte, 1989 előtt kimondottan állami színházak működtek, a rendszerváltás után elindult ugyan a független és magán színházak működése, de ma is elég kevés működik ezekből az országban. „Az 1990-es években az volt a romániai színház törekvése, hogy visszataláljon az európai színházhoz. Ehhez tettünk lépéseket, például a bukaresti Bulandra színház intenzív kapcsolatot ápolt nagy-britanniai színházakkal, több meghívást kaptunk a szigetországba, betekintést nyerhettünk az ottani folyamatokba” – ecsetelte a színházi szakember. Arról is beszélt, hogy
„A költségvetés mindig politikai fegyver”
„Fontos a kulturális keresztmetszet, hogy lássuk, miként közelítenek ma a színházhoz más országok, társulatok, vagy mondjuk miként gondolkodnak egy klasszikus darabról: például évtizedekig fogalmam sem volt arról, milyen a bulgáriai vagy szlovéniai színjátszás, és most itt a kolozsvári szemlén láthatok tőlük előadásokat” – emelte ki az egyetemi docens.
Kitért arra is, hogy akárcsak más területeken, a színházi területen is szakadék tátong azok közt, akik bennfentesként, alkotóként művelik a színjátszást, és azok közt, akik megalkotják a törvényeket. „További reformokra is szükség van e tekintetben, ugyanakkor jobban körül kellene határolni,
Dinamikusan fejlődött a befogadói közeg
Az egyetemi előadó arról is értekezett, hogy a „rendezői diskurzus” mennyire fontos „gerince” a színháznak, és hogy a rendszerváltás után számos romániai rendező teremtett iskolát:
Marian Popescu színkikritikus, a Bukaresti Egyetem és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem docense tartotta a felvezető előadást
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
Szót ejtett arról is, hogy miként jelentek meg a hazai színpadokon a kortárs és klasszikus darabok, és hogy az induló független színházak inkább a kortárs szövegeket részesítették előnyben. A közönség viszonyulásának változásairól is beszélt: mint fogalmazott, nem is közönségről, hanem különféle közönségekről kell beszélni, hiszen dinamikusan fejlődött a befogadói közeg az elmúlt évtizedek során. „1992 körül üresek voltak a színháztermek, és nehezen jöttek vissza az emberek a színházba, de mára ez megváltozott.
segített megtalálni a fiatalok művészi identitását” – mondta a színházkritikus.
Aki nem tudja, tanítja – a bolognai rendszer hátulütői
Tompa Gábor szintén részletesen beszélt saját meglátásairól és tapasztalatairól a téma kapcsán. Kifejtette többek közt, hogy színházi vonatkozásban nem kedveli a „menedzser” szót: ha az intézmény vezetője egyszersmind alkotó művész, ha pusztán „menedzsel” – és nem rendez vagy játszik a színpadon –, mindössze adminisztrációs munkatárs marad.
„Ez a rendszer nagyon leszűkíti a mester és tanítvány igazi, gyakorlati, közös munkájának horizontjait. Ebben a rendszerben megtörténhetett az, hogy Victor Rebengiuc nem oktathatott az egyetemen, mert nincsen doktorátusa, holott a szakma óriása. De a bolognai rendszerben
Beszélt arról is, hogy amikor ő Bukarestben végezte egyetemi tanulmányait, a tanára, Liviu Ciulei (1923 – 2011) rendező, színész maga mellé vette, és estéről estére részt vehetett a mester által irányított próbákon a színházban – ezt a gyakorlati képzést pedig nem lehet helyettesíteni semmi mással. A kortárs darabokkal kapcsolatban Tompa kifejtette, meglátása szerint a 21. században még nem született meg olyan erős, új dramaturgia, ami „jó értelemben véve sokkoljon”, a jelek szerint erre még várni kell. Arról is szót ejtett, hogy amerikai tapasztalataiból is kiindulva rendkívül károsnak tartja a színházra nézve a politikai korrektség túlkapásait, a „cancel culture” dominanciáját, a meritokrácia hiányát.
Lázadás az „örökségnek tekintett kultúra” ellen
Anca Măniuţiu színikritikus elmondta, ő az 1990 és 2005 közötti 15 év romániai színházi mozgásait vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy ebben a korszakban a fiatal alkotók megpróbáltak szimbolikusan fellázadni az „örökségnek tekintett kultúra” ellen. „Erre a korszakra az volt a jellemző, hogy a fiatal művészek nagy mértékben előnyben részesítették az aktualitás megjelenését a színpadon a stilisztikával és az esztétikával szemben. Ez mostanra kiegyenlítődött, az aktualitás kényszere már nem érződik annyira” – fejtette ki a színikritikus.
Marian Popescu: „a Tompa Gábor vezette intézmény már 1990-től kezdve emblematikus tartópillére a romániai színházi életnek”
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
A magyar társulatok „térképe”
Darvay Nagy Adrienn nagyváradi születésű színházkutató, színháztörténész – akinek kutatási területe a határon túli színjátszás – a romániai magyar színházak „térképét” vázolta fel. Beszélt arról többek közt, hogy 1989 előtt 6 romániai magyar társulat működött: ezek közül kettő – a kolozsvári és a temesvári – önálló színházként, a többi 4 pedig magyar tagozatként. „A romániai magyar színjátszás mindig is különleges és önálló kulturális egység volt. Már 1792-ben, amikor megszületett Kolozsváron az erdélyi színjátszás, sajátos és rendkívül sikeres volt” – fejtette ki Darvay Nagy Adrienn.
Tompa Gábor élesen bírálta, hogy Romániában a bolognai rendszerbe illesztették a színész-és művészképzést
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
„Bár a fordulat után kisebb volt a színház iránti érdeklődés, mint korábban, hiszen ekkor az emberek a politika felé fordultak, később megnövekedett az érdeklődés” – emelte ki a színházkutató. Szót ejtett a nagyváradi, szatmárnémeti színjátszásról is, valamint arról, hogy milyen stílusú színházi nyelvet használtak az egyes társulatok. „A határ közelében, ahol lehetett nézni a magyar tévét, a magyarországi színjátszás hatott inkább a váradi társulatra, amely vígjátékokat, operettet, történelmi drámákat részesített előnyben. Ezzel ellentétben Sepsiszentgyörgyön például egyfajta alternatív iskolát teremtett meg Bocsárdi László igazgató, rendező” – mondta a kutató. Úgy fogalmazott,
egyik kategóriába tartozott a hagyományosabb, szórakoztatóbb vonal, és voltak-vannak társulatok, amelyek tovább fejlesztették a színházi nyelvet: ilyen a kolozsvári, a temesvári és sepsiszentgyörgyi társulat.
Marian Popescu, Darvay Nagy Adrienn, Tompa Gábor és Anca Măniuţiu
Fotó: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház
A kilencedik Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál elérkezett második feléhez, de a következő napokban is színes és sokszínű programokkal várja a színházkedvelő közönséget.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tizedik alkalommal szervezi meg a Színházi Iskolák Találkozóját 2024. november 15–24. között – tájékoztatott csütörtökön a Magyar Művészeti Kar titkársága.
Ady Endre nagykárolyi szobránál ünnepelték a magyar nyelv napját a helyi Vasile Lucaciu vegyes tannyelvű általános iskola magyar hatodikosai.
Románia eddigi legnagyobb régészeti lelőhelyét találták meg Arad és Temesvár között a vasúti pálya felújítását megelőző leletmentő ásatások során.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Újságírás és Digitális Média szakán működő Spectator Média Szakkollégium portréfotó-kiállítása nyílik meg a kolozsvári Planetáriumban.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház következő előadása Friedrich Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonba című darabjából készül Bocsárdi László rendezésében, az előadás olvasópróbái elkezdődtek – közölte a társulat.
Az idén januárban elhunyt Csíky András kolozsvári színművész nevét viseli az újonnan létrejött alapítvány, amely a színművész akaratából az általa kapott Kossuth-díjjal járó évenként pénzjutalmat fiatal erdélyi színészeknek ítéli oda.
A kilencedik Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál elérkezett második feléhez, de a következő napokban is színes és sokszínű programokkal várja a színházkedvelő közönséget.
Michal Toczek fiatal lengyel filmes Egy kiégett házasság (A Dead Marriage) című kisjátékfilmje nyerte idén a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál fődíját.
Az 1989-es rendszerváltások – a romániai és a magyarországi – privát és nyilvános vonatkozásainak lenyomatát adja az a ritkán látható, különleges film, amit a Liszt Intézet Bukarest szervezésében mutatnak be a román fővárosban.
Kolozsváron, a magyar opera stúdiójában tartják a vásárhelyi nemzetközi kamarazenei fesztivál beharangozó koncertjét.
szóljon hozzá!