Gépemberek az Ecsetgyárban

•  Fotó: deak 17 galéria

Fotó: deak 17 galéria

„A tárlat egyfajta groteszk tükröt tart a társadalom elé, azt a kérdést tematizálja, hová tartunk a modern technológiai újítások által uralt világban” – magyarázta a Krónikának a kolozsvári Ecsetgyárban Gépemberek címmel megnyílt kortárs képző- és iparművészeti tárlat megnyitóján Kaposi Dorka, a kiállítás kurátora.

Kiss Előd-Gergely

2015. november 20., 16:392015. november 20., 16:39

Kérdésünkre elmondta: a magyarországi művészek munkáit bemutató Gépemberek az eredetileg Budapesten, a gyermek- és ifjúsági művészetet felkaroló Deák 17 Galériában bemutatott azonos című kiállítás anyagából válogatott „utazó tárlat”. Az eredeti anyag körülbelül 500 négyzetméteres területet töltött be, a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva az Ecsetgyárban 24 négyzetméterre sűrítették össze a kiállítás anyagát.

A Gépemberek cím emberszerű robotokra utal, a tárlaton látható munkák azt a témát feszegetik, hogy hová tart jelenleg a társadalom. Mint részleteztem a technikai újítások többfélék lehetnek, például lehetnek orvosi műszerek, így az alkotások között akad olyan, amely azt vizsgálja, a plasztikai sebészetnek milyen hatása lehet az emberre.

Láthatunk félig ember, félig robot lényeket, úgynevezett kiborgokat, vagy műprotézist viselő emberi alakokat, de megjelennek a virtuális avatárok, amelyek mögé elrejtőzik a személyiség. Sőt előfordulnak humanoid robotok is a tárlat anyagában. Műfaji szempontból rendkívül változatos és színes az anyaga: kisplasztikák, festmények, fotók, grafikák, mozgóképes installációk egyaránt láthatók. A tárlaton látható alkotásokat összesen 13 képzőművész és iparművész készítette. Az Ecsetgyárban egy-egy művük látható, míg az eredeti tárlatban 3-3 alkotással vettek részt a képzőművészek.

Az érdeklődök Babos Bertalan, Dobos Tamás, Csernátony Lukács László, Gyarmati Zsolt, Győrffy László, Horváth-Lóczi Judit, Karácsonyi László, Koleszár Adél, Málnás István, Ördög Noémi, Szabó Ottó, Szőllősi Géza és Verebics Ágnes műveit tekinthetik meg.

A Gépemberek év végéig megtekinthető a kolozsvári Ecsetgyárban, a negyedik emeleten, Irina Dumitraşcu műtermében, amelyet úgy célszerű megközelíteni, hogy a harmadik emeleti folyosón végig megy a látogató, és onnan a negyedikre vezető lépcsőt használja, a negyedik emelet többi bejárata ugyanis le van zárva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok

Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok
2025. május 10., szombat

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház

Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház
2025. május 09., péntek

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat

Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat
2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron