Egy a sokféle Kinde-arc közül – Demeter Zsuzsa irodalomkritikus új kötetéről

– Miért az „olvasónapló” műfaját választottad, már ha ezt lehet külön műfajnak nevezni?

– Célja szerint a kötet monográfiának készült, de kizárólag a költészetére fókuszált,

De mindez folytatható, hiszen nem foglalkoztam Kinde folyóiratbeli publikációival, nem érintettem a különböző, közéleti és kulturális sajtóban végzett munkásságát. És ami a legfontosabb, nem ismerem a hagyatékát, anélkül azonban igencsak nehéz teljes monográfiát írni.

– A kortárs irodalomtörténet-írás nem csupán Kinde költészetét nem méltatta kellő figyelemre, bizonytalanság mutatkozik e költészet helyének kijelölésében is. Miután behatóan foglalkoztál az életművel, te magad hogyan határolnád be a helyét az erdélyi líratermésben?

– Nem vagyok benne biztos, hogy szükséges besorolnunk Kindét az egyes Forrás-nemzedékek közé. Az irodalomtörténet-írás a harmadik Forrás-nemzedékhez sorolja költészetét, de nem szerepel abban az antológiában (az Ágoston Vilmos szerkesztette Kimaradt szó címűben), amelyet hagyományosan a harmadik Forrás-nemzedék antológiájának szoktak nevezni. Ennek sok oka van, amiről beszélek is a könyvben. De ha a Kindével készült interjúkra hagyatkozunk, akkor inkább szellemi és költőtársakról beszél, Király László és Farkas Árpád költészetéhez érzi rokoníthatónak líráját, motivikájában, világlátásában egyaránt.

Tom Vanguard, Szandra May, a Másik K (Kinde alakmásai) szervesen összetartoznak, még ha más-más kötetekben is jelennek néha meg. Számomra leginkább a kolumbiai Alvaro Mutis hajósának, Maqroll árbocmesternek a kalandjait idézik – hangulatiságukban mindenképp – a Kinde-hősök bolyongásai, utazásai. Persze, nem tengeren, hanem hólepte tájban, a versnyelv keretei között.

– Mint írod, Kinde maga is mondta, hogy költészetében elsősorban a második Forrás-nemzedék tagjainak, Farkas Árpádnak, Király Lászlónak a gondolatiságához igazodik – s talán nem véletlen, hogy szellemi elődöket, mestereket, lírájának rokon hangjait, s nem mellesleg mindennapi, a közéleti költészetének fontosabb témáit épp az erdélyiség jelölte ki. Farkas Árpád, Király László versei talán nem ismeretlenek a magyarországi közönség számára, viszont Kinde Annamáriáé jószerével az maradt. A kötetednek az is a célja, hogy nemcsak az erdélyi, hanem a magyarországi olvasókhoz is közelebb hozza az életművet?

– Egy monográfia nem csinál tavaszt. S abban sem vagyok biztos, hogy Király László vagy Farkas Árpád költészete (bár utóbbiról egyébként nemrég jelent meg egy kiváló monográfia Magyarországon, Cs. Nagy Ibolya készítette) ismert lenne a magyarországi olvasók körében, vagy ne lenne bőven tennivaló ezen a téren. De azt hiszem,

ha csak az elmúlt huszonhét évre gondolok, hány írói hagyaték maradt gazdátlanul, amelyeknek a sorsáról semmit sem tudunk. Alig vannak folyóirat-repertóriumaink, szerzői monográfiák is csak elvétve. Vagy hogyan várjuk el, hogy a magyarországi olvasók ismerjék például Mózes Attilát vagy Lászlóffy Aladárt, ha könyveik nem elérhetők?