Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

AUR

Úzvölgyében léptek színre 2019-ben a szélsőséges politikai nézeteket valló, magyarellenes erők, ezután alakul meg az AUR is

Fotó: Gazda Árpád

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Krónika

2025. május 08., 19:592025. május 08., 19:59

2025. május 08., 21:192025. május 08., 21:19

A 2024-ben készült közel 30 perces, Arany horizontok - Az AUR felemelkedése című kisfilm összegzi mindazt, amit a szélsőséges párt képvisel, és hangsúlyozza, hatalomra jutása veszélybe sodorná a romániai magyarság eddig megszerzett jogait. A Mikó Imre Jogvédelmi Szervezet kisfilmje felidézi, 2019-ben az úzvölgyi katonatemető feldúlásával indul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) pártpolitikai útjára, 2020-ban jutnak be a parlamentbe, és azóta is a múlt század harmincas éveinek azt a legionárius ideológiáját hozza vissza, amiben a magyarellenesség akkor is egy nagyon erős elem volt.

korábban írtuk

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat
Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat

Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.

Az úzvölgyi temetőfoglaláskor történt erőszakos cselekedeteket megjelenítő képkockákon feltűnik George Simion, az AUR elnöke is Mihai Tîrnoveanu, a szélsőséges nacionalista Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet elnöke, Dan Tanasă, az AUR szélsőséges, magyargyűlöletéről hírhedt politikusa társaságában.

A filmben megszólaló magyar közéleti személyiségek rámutatnak,

az AUR politikai programjának egyik legfontosabb eleme a magyargyűlölet,

tömörítették, csoportosították maguk köré a magyarellenes erőket, valamint a pártnak kimondott és vállalt célja a kisebbségi jogok teljes felfüggesztése.

Mint arról beszámoltunk, csütörtökön az elnökválasztás második fordulójába jutott George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének elhíresült kijelentéseit idéző, provokatív plakátok jelentek meg Csíkszeredában. A Székelyhon hírportál beszámolója szerint a megyeszékhelyen aggodalmat keltő, a magyar többségű lakosságot érzékenyen érintő plakátokat valószínűleg csütörtökre virradó éjszaka ragasztották ki ismeretlen tettesek több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében.

AUR Galéria

„Ez itt Románia, a román himnuszt énekled, megértetted?” – olvasható az egyik plakáton, a felirat alatt a május 18-i választás dátumával. A Székelyhon felidézte: ez az idézet korábban vált ismertté, amikor Simion élesen kritizálta, hogy a román jégkorong-válogatott több székely származású játékosa a Magyarország elleni mérkőzés után elénekelte a székely himnuszt. Egy másik plakát azt hirdeti: „Erdély román föld volt, és az is marad!”. A felirat szintén George Simionnak tulajdonítja az idézőjelben szereplő kijelentést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő