2008. december 16., 17:132008. december 16., 17:13
A régi Fizikoterápia épületének átalakítása és megnagyobbítása 13,5 millió lejbe került, a munkálatokat a marosvásárhelyi Izorep Kft. öt és félhónapos rekordidő alatt végezte el. A kétezer négyzetméteres felületet egyelőre még nem „lakták be”, a tervek szerint 2009 első felében szerelnék fel a stúdiót, amely az ingatlan átépítésénél is nagyobb anyagi erőfeszítést igényel.
Mint ismeretes a sokáig hajléktalanok alkalmi menhelyeként szolgáló épületet a megyei tanács négy évvel ezelőtt bocsátotta a Román Televízió Társaság (SRT) rendelkezésére. Időközben ismeretlen tettesek leszerelték és elhordták az ajtókat, ablakokat, az épület állaga pedig napról napra romlott, ezért a megyei önkormányzati képviselők egy része az ingatlan visszakövetelését helyezte kilátásba. Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök szerint örvendetes, hogy győzött a józan ész, és a testület nem hamarkodta el a döntést. Hosszas huzavona és ígérgetés után ugyanis a televízió vezetősége idén eldöntötte, hogy végre életbe ülteti a PSD és az RMDSZ közel nyolc évvel ezelőtt született politikai egyezségét, miszerint Marosvásárhelyen két nyelven sugárzó területi adót hoznak létre.
A hétfői szalagvágást követően Alexandru Sassu, az SRT elnöke örömének adott hangot, hogy sikerült idáig fejleszteni a régóta dédelgetett tervet, és ígérete szerint minden tőle telhetőt megtesz, hogy legkésőbb a jövő év nyaráig a szerkesztőség birtokba vehesse az új épületet. A TVR marosvásárhelyi stúdiója jelenleg a régi zsinagóga Knöpfler Vilmos utcai épületének tetőterében működik. Az ideiglenes székhelyről a tévé munkatársai az országos adó 2-es csatornáján heti tíz és fél órát sugároznak, ebből két és fél órát magyar nyelven.
Az újonnan indult TVR 3-as csatornán hétfőnként további ötven perces magyar nyelvű műsoridővel rendelkezik a vásárhelyi adó. A magyar szerkesztőséget irányító Fekete Hajnal lapunknak kifejtette, hogy az új stúdióba költözés révén mind a csapat, mind a műsoridő bővülni fog.
Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.