Kicsi töpörödött anyóka stoppol. Odakint november, ólmos felhők, enyhe szél, s nagyjából mindezeknek megfelelő hideg. Hárman vagyunk a kocsiban, van hely bőven, és különben is.
Még mondják azt, hogy a divatipar a nőket részesíti előnyben. Egyre inkább úgy tűnik ugyanis, hogy a divatdiktátorok a férfiakat is legalább annyira el akarják kényeztetni termékeikkel, mint a gyengébbnek mondott nem képviselőit.
Lassan szilárd meggyőződésemmé válik, hogy a mérnöki és informatikai ágazatban dolgozók sokkal érzékenyebbek a kapitalizálódó világ elidegenülést eredményező folyamata iránt, mint megannyi költő. Nem tudom ugyanis másképp magyarázni, hogy az olyan rideg és érzés nélküli kapcsolatokba, mint amilyen például egy bankautomata és az ember közötti, annyi kedvességet, humort, sőt figyelmességet visznek, hogy néha jön, hogy átöleljem a falba beépített...
Ritka öröm öntött el, amikor szombaton késő este tudatosult bennem, hogy az óraátállítás áldásainak köszönhetően vasárnap plusz egyórányi idővel ajándékoz meg a sors. Mekkora érték is ez, hiszen ha hatkor kelek, akkor lényegében még csak öt óra lesz, és ezt az életembe becsempészett hatvan percet mennyi mindenre fel tudom majd használni.
Tisztelt olvasók, aki esetleg a közelmúltbeli világpolitikai fejlemények miatt eddig aggódott volna, hogy egyes vezető politikusok valójában nem azok, akiknek mutatják magukat, most megnyugodhat. Ha például valakiben az Egyesült Államok afganisztáni és az iraki szerepvállalása nyomán esetleg az merült volna föl, hogy az ottani események talán nem is evilági hatalmak mesterkedései nyomán következtek be, nem kell tovább bizonytalankodnia.
Hiába hőzöng megannyi férfi, hogy a nők akár fél napot is eltöltenek a bevásárlással. Hogy igen, mert minden egyes polcot a tetejétől az aljáig a lehető legtüzetesebben kell megvizsgálni, néha nem is annyira a termék ára miatt, hanem csak profán tájékozódási vágyból. Mintha nem lenne teljességgel mindegy, ha már egyszer kiválasztottuk a terméket. Minek kell még órákat fel-alá császkálni kosárral a kezünkben? Csak úgy peregnek a felháborodott érvek a...
Z. János átlépte a lápvidék határát. Beidegződött mozdulattal pillantott fegyvertárára: nyakában jádemeteorokból fűzött amulett világított, baljában halk surrogással aktiválódott a pokolkő markolatú fénykard. Testmagasságának húszszorosát kitevő ugrással vágódott a bokrok közé, a tizennyolc életpontot sebző elektromos patkányok fészkébe. És szapora egérkattintásokkal lemészárolta mindet.
Egy sál betű, egy táska betű, egy o betű – kerek, mint a szám – és egy parkoló betű. Sö, tö, o, pö – mit ír ott? Hát azt, hogy stop, most mondtad sötöopö összeolvasva annyit tesz: stop. Ja, mondja a négyéves, enyhén leejtve a hangsúlyt, hadd érezzem: ezt bármikor tudta volna, nem nagy kunszt.
Az utóbbi időben egyre ritkábban utaztam vonattal, és ez a jövőben még inkább így lesz. Hacsak le nem mondok a cigarettáról, amire van ugyan némi esély, de ez egyelőre mégiscsak a valószínűségi küszöb alatt marad. A kissé idő előtt megérkező EU-s normatívák értelmében ugyanis nincs többé olyan hely a román vonatokon, ahol dohányozni lehetne.
Régóta rájöttem arra, hogy a leghatékonyabb pedagógiai „fegyver” a példamutatás. Nincs olyan elvetemült, galád kölyök, aki ne szívlelné meg a jó példát, ha szülője, pedagógusa következetesen kitart emellett. Csakhogy a példamutatás fegyvere néha fordítva is elsül. Így történt ez majdnem egy évvel ezelőtt egy step by step (a gyermekek kreativitását és egyéni képességeit figyelembe vevő pedagógiai módszer) negyedikből hagyományos tanrendű...
Én Traian Bãsescu helyében nem sokat teketóriáznék, kitüntetném azt a román katonát, akit a hét elején a koszovói békefenntartásból kellett repülővel hazaszállítani a bukaresti központi katonai kórházba. Elvégre az őrmester a haza és a NATO-s szövetségesek, vagyis hát a béke szolgálatában szerzett súlyos koponyasérülést.
Volt idő, hogy egyszerűen nem bírta a telefonja nélkül. Csak úgy érezte magát biztonságban, ha ott lapult a zsebében. Illedelmesen lehalkította, valahányszor olyan helyre ment, ahol csendben kellett ülni, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy ellenállhatatlan kényszerérzetének eleget téve a legváratlanabb és legalkalmatlanabb pillanatokban elővegye
Mindig mondtam, hogy a mocskos, lábszagos zoknidat ne dobáld szét a házban, mert olyan bűzt áraszt, mintha patkánynevelde lenne nálunk. De nem, te egyszerűen ide sem figyelsz, és úgy viszonyulsz hozzám, mintha nem is léteznék. Mintha én is ugyanolyan felesleges kacat lennék, mint az a sok újság és folyóirat, amelyeket te évek óta gyűjtögetsz, és ezekről is hiába beszélek, hogy válogasd már ki a fontosabbakat, és a többit adjuk le valamelyik könyvtárnak vagy...
Jancsó Miklós, Konrád György, Bárándy Péter, Moldova György, Kende Péter, Pintér Dezső és még sok más neves személyiség után a magyar országgyűlés 207 fős többségét is Sánta kutya díjjal illették. A Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét szervező bizottság a budapesti Kerék vendéglőben tartott díjkiosztón arról is tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy a díjazott azzal érdemelte ki a kitüntetést, hogy „határozatba foglalta, hazánkban a...
Szemébe sütött a nap. A fény annyira zavarta, hogy kénytelen volt kinyitni a szemét. Egye fene, felkelek, aludtam már eleget – morfondírozott magában, miközben lassan, kényelmesen nyújtózkodott. Soha nem sietett reggel, minden mozdulatát egy svájci óra alaposságával hajtotta végre.
Nem vagyok egy gyáva ember, de hiába, összeszorult torok, enyhén citerázó lábszár, melynek felső végén valósággal tamtamozik a térd. A hivatal kapujában állok, már bocsássa meg a fennvaló, de még a neve is rettenetes. Így összességében nem sok értelme van, de külön-külön félelmetesek a szavak: országos, még főparancsnokság is, meg számlaviteli, ilyenek. Tábla figyelmeztet, miszerint álldogálásomban elektronikus úton figyelnek, mintha nem látnám magam...
Kedves utasunk ma ismét kénytelen-kelletlen zsúfolta fel magát a harminckettes buszra. Piaci körútjukat épp befejező és hazafelé igyekvő nyugdíjasok egyikének kerekes bevásárlótáskáját egy elegáns balettmozdulattal átlépte. Az egyetlen üres ülőhelyre pályázó vetélytársai rosszalló tekintete közepette sikeresen helyet foglalt, miután az egyik illedelmes utas arrább húzódott az ablak mellé.
Újonc érkezett a műhelybe. Állítólag kiképezték a szakiskolában, mondjuk az alapfogalmakkal nem is volt baj, de hol áll az iskolai képzés attól, amit az öreg szakik tudnak... Szegény fiú észre sem vette, hogy ugratják, amikor az egyik kolléga ifjú barátunk kenyérbe esésének mindjárt a második napján elküldte, hozzon egy veder ampert, mert a hegesztőkészülék nem működik rendesen.
Látogatottsági adatok