Ördögadta telefonja

Izgatottan pillantott a képernyőre, talán kereste valaki, vagy ki tudja, milyen fontos üzenetet kapott. Láthatóan csalódott volt, amikor nem történt ilyesmi, megvető arckifejezéssel helyezte vissza a zsebébe.
Néhány hónap múlva azonban változás állt be kettejük viszonyában. Nyomasztotta, hogy ott van nála a telefon. Zavarta, hogy egyszer csak csöngeni kezd, sípol, dudál, mintha bizony egy hadsereg követné minden egyes mozdulatát. Hát mi vagyok én?! Talán kém? – háborgott, valahányszor arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy hol is van éppen, vagy mit is csinál. Ingerült hangon közölte mindenkivel, hogy ő márpedig nem köteles beszámolni arról, hogy hol van. Hát nem mindegy az? Nyugodtabb perceiben komolyan gondolkodott azon, hogy eladja telefonját. Ideges állapotban egyszerűen csak földhöz akarta vágni, hogy darabokra törjön szét.
Nemsokára azonban megnyugodott. Elmúlt üldözöttség-érzete, csakúgy mint annak előtte az imádata. Nyugodtan, kimért mozdulattal nyúlt telefonja felé, valahányszor csengett. Megnézte, ki keresi, majd megnyomott egy gombot, amitől a készülék elhallgatott, és visszahelyezte zsebébe. Néhány óra múlva elővette. Több embernek telefonált, és minden beszélgetést azzal kezdett, hogy elnézést kért, amiért nem volt telefonközelben.
Erről a szokásáról pontosan tizenkilencedikén mondott le, amikor megnézte a telefonszámlát.