A bevásárlás buktatói

Soha ennél igazságtalanabb magatartást! Gyakorlatilag nem létezik olyan üzlettípus, amelyben normális férfi akadálymentesen tudna vásárolni. Több bevásárlóközpontban az árcímkék azonosítása okoz fejtörést: leemel a jóember egy darab sajtot, és ha netán arra kíváncsi, hogy mennyibe kerül, akkor a polcokra ragasztott körömnyi címkéket böngészheti. Ilyenkor derül ki, hogy esetleg a szemorvost is meg kellene látogatni a bevásárlás végeztével. Kezdődik a márka beazonosításával. Aztán felmerül a gyanú. Hogy létezik, hogy ez ennyivel olcsóbb, mint a mellette levő? Lehet, hogy nem is jó... Végül következik a matematika. Ha egy kiló ennyi, akkor negyven deka pontosan valamivel kevesebb, mint ennek fele.
Ha pedig valakinek az jutna eszébe, hogy márpedig nem csupán ultramodern bevásárlóközpontok vannak a világon, hanem működnek még a jó öreg önkiszolgálók, a néhai alimentárák, és nosztalgikusan, múltba révedő szemekkel indulna az időutazással felérő bevásárlásra, arra másfajta csapdák várnak. Mindenekelőtt megtanulhatja, hogy itt már nem a kedves vásárló az úr, hanem az unott arcú elárusító. Eszébe vésheti azt is, hogy nem lehet csak úgy lekérni a polcról ötféle pástétomot csak azért, hogy megtapogassa, és bonyolult kritériumrendszer alapján eldöntse, mit is vásárol. Sőt a régi rendszer látszatokra alapozó politikáját is megízlelheti: kér egy doboz pástétomot, mire az elárusítónő szemrebbenés nélkül jelenti ki, hogy az csak dísz. A pástétomok más részlegen vannak.