Többet vásárolunk interneten

Mintegy 38 százalékkal emelkedett az on-line tranzakciók mértéke Romániában 2012 első kilenc hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest, mutatott rá a bankkártyás fizetésekkel foglalkozó Romcard vállalat legfrissebb, ternap közzétett felmérése.

Kőrössy Andrea

2012. október 09., 08:362012. október 09., 08:36

Mint kiderült, január és szeptember között a romániai állampolgárok több mint 165 millió eurónyi összeget költöttek interneten különböző termékekre és szolgáltatásokra, ebből 138 millió eurót a PayU rendszeren keresztül fizettek ki bankkártyájukról.

A PayU adatai szerint tavalyhoz képest jelentősen nőtt azok száma, akik kedvezményes szelvényeket, ruhaneműt, ajándékokat, illetve játékokat szereznek be virtuálisan, a civil szervezeteknek utalt adományok mértéke ugyanakkor 87 százalékkal növekedett az év első felében a 2011-es adatokat figyelembe véve. Az említett időszakban egy személy átlagosan 67 eurót költött az internetes bevásárlások alkalmával. Az on-line adományok ugyanakkor átlagosan 184 százalékkal, 35-ről 99 euróra emelkedtek idén, a ruhaneműk esetében pedig 53 százalékkal, 73-ról 112 euróra nőtt a virtuális vásárlói kosár.

A bevásárlások 86 százalékát Romániában bonyolították le, ezenkívül további többtucatnyi államból, többek között Olaszországból, Nagy-Britanniából, Spanyolországból, Franciaországból és Németországból is jegyeztek tranzakciókat Romániában bejegyzett bankkártyákról. A PayU egyébként több mint 18 ezer európai, ázsiai és afrikai vállalat on-line tranzakciójának biztosít platformot, kiszolgálva mintegy 300 millió internetfelhasználót világszerte. A vállalat Romániában piacvezető, 2011 folyamán több mint kétmillió tranzakciót jegyzett.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság

Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.

5 lejt meghaladó euró, elszálló kamatok: sokba fáj a polgároknak Simion első fordulós győzelme és a kormányválság
2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló
2025. április 30., szerda

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu

Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu
2025. április 30., szerda

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók

Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók