Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Tízből hét romániai aggódik egy esetleges gazdasági válság miatt, amely hatással lehet pénzügyi helyzetére – derül ki az IRES friss felméréséből.
2023. július 11., 08:102023. július 11., 08:10
A Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetségének (UNSAR) megrendelésére készült közvélemény-kutatás szerint a gazdasági válság mellett a romániaiak a drágulásoktól és az ukrajnai háború következményeitől is tartanak.
de a tavalyhoz képest 8 százalékponttal csökkent azoknak az aránya, akik nagyon megszenvedték a drágulásokat. Utóbbiak közé elsősorban az idősek, az alacsony jövedelműek és a vidékiek tartoznak.
Főként a felsőfokú végzettségűeknek és a városiaknak alakult kedvezően az anyagi helyzetük.
Az árak, az infláció és a megélhetési költségek emelkedése, a gazdasági helyzet, illetve az egészségügy miatt aggódnak a leginkább a romániai polgárok 2023 elején.
Mint az Agerpres aláhúzza, nem történt viszont jelentősebb elmozdulás a tavalyi felméréshez képest a megtakarítások terén.
és a többségük bankban helyezné el a megtakarításait. Mintegy 25 százalék azoknak az aránya, aki ingatlanokba fektetné a megtakarított pénzét.
Az IRES telefonos felmérése 2023. május–júniusban készült 1015 fős mintán, a 18–50 év közötti lakosság körében.
Bálint Csaba közgazdász, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa és a Romanian Economic Monitor kutatócsoport tagja úgy számol, hogy a háború miatt az infláció kétszer vagy akár háromszor magasabb lett egy háború nélküli forgatókönyvhöz képest.
A kormány „eltökélt szándéka” 3700 lejre emelni a minimálbért – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A teljes munkaidőben foglalkoztatott romániai alkalmazottak 15 százalékát az országos bruttó minimálbérrel javadalmazzák a munkaadóik – mutat rá az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) kedden közzétett elemzésében.
A márciusi 6,61 százalékról 5,9 százalékra csökkent áprilisban az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Továbbra sem találni elegendő mezőgazdasági gépkezelőt Romániában, annak ellenére, hogy egyes helyeken – főleg Erdélyben – már 2-3 ezer eurós fizetéseket kínálnak.
Izrael élelmezésbiztonságának erősítése érdekében Avi Dichter mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter vészhelyzeti búzaellátási megállapodást kötött Bukarestben román hivatali partnerével, Florin Barbuval.
A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa hétfői ülésén úgy döntött, hogy 7 százalékon tartja az alapkamatot.
Bukarestben szervezett tiltakozó megmozdulást hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és 29 tagszervezete. A tüntetők 10 órától a kormánypalota előtt gyűltek össze, majd dél körül elindultak a gazdasági, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium felé.
Idén áprilisban 33,2 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma Romániában 2023 negyedik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 46,8 százalékos növekedést jegyeztek.
Csigalassúsággal halad az öntözhető mezőgazdasági területek növelése Romániában. Napjainkban mindössze 500 ezer hektárra jutott öntözővíz. A bukaresti szaktárca az izraeli mezőgazdasági minisztériummal tárgyal új irrigációs beruházásokról.
Miközben uniós szintű törekvés a fosszilis tüzelőanyagok, belső égésű motorok lecserélése „zölden” megtermelt elektromos áramot használó berendezésekre, az erősen szorgalmazott teljes átállás számos veszélyt rejt magában.
szóljon hozzá!