Újra árat emelt csütörtökön töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez volt a februári hónap első drágítása, miután januárban hét áremelést és két árcsökkentést hajtott végre.
Az Európai Fogyasztói Központ által indított „Halo, inspektore” nevű horvát Facebook-csoport újabb bojkottra hívta fel az állampolgárokat Horvátországban a magas árakat alkalmazó boltok ellen – írta a Jutarnji List című horvát napilap csütörtökön.
Néhány banival csökkentették a benzin és a gázolaj árát kedden a romániai kőolajipari társaságok, amelyek azonban idén már hétszer drágítottak. Borítékolható viszont, hogy a közeljövőben ismét drágulni fog az üzemanyag.
Ismét drágították a benzint és a gázolajat a romániai kőolajipari társaságok, idén immár hatodjára. Az üzemanyag ára az év eleje óta több mint 30 banival emelkedett.
A postai szolgáltatások, a friss gyümölcs és a margarin drágult a legnagyobb mértékben 2024 decemberében 2023 decemberéhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adataiból.
Jelentős mértékben megdrágult az üzemanyag az új év beköszöntével, Románia valamennyi töltőállomásánál megemelték a gázolaj és a benzin árát. Az üzemanyag-drágulás megannyi termék árának emelkedését vonja maga után.
Drágul a bukaresti metró, a jövedéki adó emelése miatt nő az üzemanyagok ára, illetve bizonyos adók is módosulnak idén január elsejétől – írja az Agerpres.
Az új vasúti menetrend életbe lépésétől, azaz december 15-étől 4,6 százalékkal drágulnak a vonatjegyek.
A postai szolgáltatások, a friss gyümölcs és a margarin drágult a legnagyobb mértékben 2024 novemberében 2023 novemberéhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közzétett adataiból.
Az októberi 4,67 százalékról novemberben 5,11 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az új vasúti menetrend életbe lépésétől, azaz december 15-étől 4,6 százalékkal drágulnak a vonatjegyek.
Üzemanyag-drágulással szembesülhetnek a töltőállomásokra behajtó gépkocsivezetők az új év első napján, amely aznap nem csupán a piaci mozgásokból, hanem a kormány jövedékiadó-emeléséből fakadhat.
Három nappal az előző drágítás után kedden újra megemelte az üzemanyagok árát a romániai piacvezető, a Petrom. És ez már a sokadik áremelés volt ebben a hónapban.
A Netflix úgy döntött, hogy megemeli az összes előfizetés árát, amelyet Romániában kínál ügyfeleinek, és ez a döntés a streamingpiac konkurens platformjainak több hasonló bejelentése után született – értesült a Hotnews.ro hírportál.
A postai szolgáltatások, az egyéb zöldségek és zöldségkonzervek kategóriába tartozó termékek, valamint a friss gyümölcs drágult a legnagyobb mértékben 2024 októberében 2023 októberéhez képest.
Az augusztusi 2,4 százalékról szeptemberben 2,1 százalékra csökkent az éves infláció az Európai Unióban; a tagállamok közül ezúttal is Romániában volt a legmagasabb az inflációs ráta – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
Jövő hétfőn lép életbe az új parkolási rend, és azzal együtt az új díjszabás Aradon. A legfontosabb változás, hogy ebből a szempontból az eddigi háromról négy övezetre osztották a várost, és bevezették a rövid idejű parkolást.
Miközben a vásárlóerő Romániában az egyik legalacsonyabb, itt drágult az egyik legnagyobb mértékben az üzemanyag az elmúlt év leforgása alatt. Főként a jövedéki adó emelésének volt betudható a gyors áremelkedés.