A romániaiak mindössze 47 százaléka szeretné, ha az Európai Unió nagyobb szerepet vállalna a globális válságoktól és biztonsági kockázatoktól való megvédésében, ami 19 százalékponttal alacsonyabb az európai átlagnál (66 százalék).
A romániai polgárok jelentős többsége szerint Oroszország nyeri meg az ukrajnai háborút – derül ki egy friss felmérésből.
Védőfaktor lehet a kiégés ellen, ha az ember azt érzi, van értelme annak, amit csinál – véli Szabó Krisztina Gabriella kolozsvári pszichoterapeuta, aki arról beszélt a Krónikának, mi válthat ki hosszan tartó elégedetlenséget, majd kiégést.
Bárkit szívesebben látna a válaszadók többsége Crin Antonescu helyett a hárompárti bukaresti kormánykoalíció közös államfőjelöltjeként – derül ki egy friss felmérésből.
Erdély is azon régiók közé tartozik, ahol George Simion első helyen végezne az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az AtlasIntel legfrissebb felmérésének kedden ismertetett adataiból.
Hiába zárták ki a tavalyi, érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescut a megismételt elnökválasztásból, egy friss felmérés szerint a szuverenista oldal jelöltjének áll a zászló.
A kincses városban élő vadméhek könnyebb feltérképezésében, valamint a lakosság körében való népszerűsítésében játszanak szerepet azok a rovarhotelek, amelyek elhelyezésére önkéntesek jelentkezését várja a BBTE Biológia és Geológia Kara.
Reprezentatív felmérést végzett a Google a romániai szülők körében arról, hogy mikor és miért vették meg az első mobiltelefont gyereküknek.
A kiskorúak közel 50 százaléka már elszenvedett sértegetéseket az online térben – derül ki a Mentsük meg a gyermekeket romániai szervezetének kedden közzétett felméréséből.
Továbbra is a szélsőjobboldali jelöltek számítanak favoritnak Romániában a közelgő elnökválasztás előtt – derül ki a legfrissebb felmérésből.
A romániai polgárok csaknem 70 százaléka szavazna egy olyan „nacionalista” elnökjelöltre, aki a vallási értékeket és a hagyományos családot támogatja – derül ki egy friss felmérésből.
Călin Georgescu volt független jelölt a szavazatok 38 százalékát szerezné meg, ha most vasárnap tartanák az elnökválasztás első fordulóját – derül ki az Avangarde januári felmérésének hétfőn este közzétett adataiból.
A romániai polgárok elsöprő többsége a fősodratú politikával való elégedetlenség ellenére is támogatja Románia NATO-tagságát – derül ki egy felmérésből.
A magyar választók 61 százaléka és a Tisza-szavazók közel 40 százaléka szerint sincs szükség előrehozott országgyűlési választásokra Magyarországon – közölte a Nézőpont Intézet szombaton az MTI-vel.
Bár a kormánykoalíció vezetőinek szerda esti ülésén megerősítették, hogy Crin Antonescu marad a közös államfőjelölt, ez még mindig nincs kőbe vésve.
Nem hiszi Remus Pricopie, a bukaresti politikatudományi és közigazgatási egyetem (SNSPA) rektora, volt oktatási miniszter, hogy a szélsőjobboldali elnökjelölt, Călin Georgescu támogatottsága valóban meghaladja a 40 százalékot.
Călin Georgescu élvezi a legnagyobb támogatottságot a potenciális államfőjelöltek közül – jelentette be Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere egy felmérésre hivatkozva.
A tűzoltókban és az informatikusokban bíznak leginkább a romániaiak, a legkevésbé pedig az újságírókban és a politikusokban – derült ki az IRES közvélemény-kutató cég 2024-es felméréséből.