Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Az idei első negyedévben az euróövezetben 0,2 százalékkal nőtt, az EU-ben pedig stagnált a foglalkoztatási ráta, negyedéves összevetésben pedig a tagállamok közül Romániában csökkent a legnagyobb mértékben ez a mutató – derül ki az EU statisztikai hivatalának pénteken közölt adataiból.
2025. június 06., 15:292025. június 06., 15:29
Az idei év első három hónapjában az előző negyedévhez képest Horvátországban (1,0 százalék) és Spanyolországban (0,8 százalék) nőtt a legnagyobb mértékben a foglalkoztatási ráta az EU-ban,
A múlt év első negyedévéhez képest a foglalkoztatottság az euróövezetben 0,7 százalékkal, az EU-ban pedig 0,4 százalékkal emelkedett. Éves összevetésben is Romániában csökkent a tagállamok közül a legjelentősebb mértékben (mínusz 4,4 százalékkal) ez a mutató.
Az üres álláshelyek aránya a múlt év utolsó negyedévében az euróövezetben 2,5 százalék, az Európai Unióban pedig 2,3 százalék volt, a tagállamok közül pedig Romániában, Bulgáriában és Lengyelországban volt a legalacsonyabb.
Romániában tavaly 5 746 452 munkavállalót tartottak nyilván, ami az utóbbi évtized rekordját jelenti – közölte csütörtökön a munkaügyi minisztérium.
Románia egyre feljebb kerül az európai üzemanyagárak rangsorában a jövedéki adó és az áfa emelése után, különösen a gázolaj esetében.
Egy nappal azután, hogy a legolcsóbb áramszolgáltató, a Hidroelectrica bejelentette, az ellátási ár emelkedése várható, Románia legnagyobb áramtermelője cáfol, és azt állítja, hogy nem fontolgat semmilyen áremelést.
Huszonnégy óra alatt több mint 600 önéletrajzot töltöttek fel a gazdasági minisztérium honlapjára az állami vállalatoknál vezetői pozíciók iránt érdeklődő szakemberek – közölte pénteken a szaktárca.
A PNRR-be foglalt beruházások egy részének a felfüggesztése gazdaságilag kockázatos és politikailag problematikus, ugyanakkor gyengíti Románia brüsszeli tárgyalási pozícióját – figyelmeztetett pénteken az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Elhalasztja a kormány az ingatlanadó piaci alapon történő kiszámítását.
Bírálta csütörtökön a Facebook-oldalán a magánnyugdíj-kifizetéseket szabályozó törvénytervezetet Claudiu Năsui volt gazdasági miniszter.
Tényleg nyakunkon a recesszió? Ha igen, milyen hatással lesz a mindennapjainkra? – tettük fel a kérdést Bálint Csabának, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa tagjának, akit a deficitcsökkentő intézkedések hatásairól is faggattunk.
Román céget vásárolt fel az osztrák acélipari nagyvállalat, a Voestalpine Group – számolt be Economedia.ro gazdasági portál.
szóljon hozzá!