Egy perc alatt kimerült a háztartási gépek roncsprogramjának harmadik szakaszára kiutalt keret, a regisztrált érdeklődők összesen 20 700 vásárlási utalványt foglaltak le.
Aláírta és elküldte a két véleményező minisztériumnak a miniszteri rendeleteket a gyermeknevelési támogatás, illetve a nyugdíjak emeléséről Marius Budăi munkaügyi miniszter.
Annak ellenére, hogy a román állam „hatalmas erőfeszítést” hozott a roncsautóprogramokkal, az országban még mindig több használt autót írnak forgalomba, mint újat – vallja Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
Nagyon rosszul teljesített az Európában forgalmazott autók biztonságával foglalkozó szervezet töréstesztjén a Dacia Spring modell, amely jelenleg a legolcsóbb elektromos autó Európában, Romániában pedig abszolút vezeti az új autók eladási listáját.
Kérvényt kell benyújtaniuk az energiaszolgáltatókhoz azoknak a gazdasági entitásoknak, akik jogosultak az árkompenzációra, ellenkező esetben nem kapnak állami támogatást. Vannak ugyanakkor olyan cégek is, amelyek nem jogosultak a segítségre.
Az elmúlt tizenhárom év alatt a romániai nettó átlagkeresetek nominális értéken 146 százalékkal 1309 lejről 3217 lejre emelkedtek, ami reálértéken számolva 73 százalékos bővülést jelent – derül ki az Erdélystat friss elemzéséből.
Súlyosan diszkriminatív az egészségügyi alkalmazottak béremelése, ugyanis bizonyos kategóriák kimaradtak – hívja fel a figyelmet a Sanitas szakszervezet, kérve a méltánytalanság azonnali megszüntetését.
Nem népszerű a romániai lakosság körében az úgynevezett babakötvény, a két éve útjára indított gROwth – Junior Centenar iránt alig mutatkozik érdeklődés. A lapunk által megszólaltatott szakértő szerint a program „több sebből vérzik”.
Az elmúlt hónapokban foganatosított jelentős emelések után sorra értesítik a romániai energiaszolgáltatók a további, sok esetben 200 százalékos drágításról a fogyasztókat.
Nemzeti energiaszolgáltató alapítását szorgalmazza Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint ezáltal 3–5 év alatt el lehetne érni Románia energetikai függetlenségét.
A fiatalok nem akarnak traktort vezetni, az idősebbek tartanak a korszerű, angolul „beszélő” masináktól – többek között emiatt alakult ki traktoristahiány a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozásoknál. A miértekről szakemberekkel beszélgettünk.
Erdély-szerte folytatódott idén a lakásárak meredek emelkedése, Kolozsváron pedig a négyzetméterenkénti átlagár át is lépte a 2000 eurós pszichológiai küszöböt.
Az idei költégvetésben előirányzottnál 11 milliárd lejjel nagyobb összegre van szüksége a munkaügyi minisztériumnak a jővő évi emelt összegű nyugdíjak kifizetéséhez – közölte pénteken Marius Budăi.
A háztartási gépek roncsprogramja nem válhat televízióvásárlási programmá – jelentette ki pénteken Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, aki a program újragondolását szorgalmazza.
A Központi Fejlesztési Régióban Szeben megyében volt a legnagyobb a bruttó átlagfizetés szeptemberben, 5752 lej, Hargita és Kovászna megyében pedig a legkisebb, 4467 lej – közölte pénteken a Fehér megyei regionális statisztikai igazgatóság.
Az OTP Bank elemzői szerint az év harmadik negyedévében érezhetően lelassult a romániai gazdasági fellendülés, az utolsó negyedévben pedig enyhe recesszióra is esély van.
A román állami vasúttársaság (CFR) bejelentette, immár működőképes az egységes európai vasúti közlekedésirányítási rendszer (ERTMS) mindkét menetirányban a Segesvár–Medgyes-vonalon (39 kilométer).
Újabb feketelistán sikerült vezető szerepet szereznie Romániának: itt a legmagasabb a be nem gyűjtött általános forgalmi adó (áfa/TVA) aránya az Európai Bizottság tanulmánya szerint.