Országszerte összesen 350 ezer lejes pénzbüntetést rótt ki a Lidl diszkontáruházláncra a romániai fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC), egyik üzlet esetében pedig hathónapos bezárást javasoltak.
Romániában 40,7 százalékkal, 18,487 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken az idei első tíz hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Nyolc perc alatt kimerült péntek délelőtt a háztartási gépek roncsprogramjának második szakaszára előirányzott keret, összesen 33 877 utalványt foglaltak le azok, akik résen voltak.
A kormány pénteki ülésén elkezdi a jövő évi költségvetés tervezetének megvitatását, hogy meghatározzák az elkövetkező időszak „irányvonalait” – jelentette be Nicolae Ciucă miniszterelnök.
Részben a kínálat szűkössége, valamint a szemestermények és a tejtermékek drágulása miatt novemberben már a negyedik egymást követő hónapban nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest.
A megszokottól eltérően, ünnepélyes szalagvágás nélkül, ötéves késéssel megnyílt a Torda–Szászsebes A10-es autópálya utolsó, 24 kilométeres szakasza.
A bérek, nyugdíjak és a gyermeknevelési pótlék emelését tartalmazó szociális csomag célja nem az, hogy valaki is meggazdagodjon, hanem pajzsként működik a drágulási hullám ellen – vallja Marius Budăi munkaügyi miniszter.
Korlátozta az alapvető élelmiszerek árát a szerb kormány a következő két hónapra, hogy visszaszorítsa az inflációt – közölte a kormány sajtószolgálata kedden.
Romániában 2,95 millió személy, a társadalom 15,2 százaléka élt tavaly úgynevezett súlyos anyagi deprivációban, ami azt jelenti, hogy nélkülözniük kellett – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Oktatási központot létesítene jövőre a Kolozs megyei magyar gazdák számára a kolozsi gazdakör. A közös gépparkkal rendelkező község gazdatársulása 170 hektár földet művel közösen, a gazdakör tagjai kisebb-nagyobb agrárvállalkozók.
Az idén az emberek a korábbinál hamarabb elkezdték intézni karácsonyi bevásárlásaikat, a világ 96 országában jelen levő Oracle Retail fogyasztói kutatása szerint a vevők 14 százaléka többet is hajlandó fizetni a gyorsabb vagy garantált szállításért.
A Környezetvédelmi Alap úgy döntött, hogy a finanszírozási rendszer hatékonyabbá tétele érdekében felfüggeszti a feliratkozásokat a Roncsautó, a Roncsautó Plusz és a Zöld ház programokba.
Ausztriában hétfő óta zárlat van érvényben, a turisztikai célú utazás nem lehetséges, így azok a romániai turisták, akik a most következő hosszú hétvégére terveztek ausztriai utazást, kénytelenek más helyszínt keresni.
Öt perc alatt elkapkodták a háztartási gépek roncsprogramjának első szakaszában kínált utalványokat. Ebben az etapban 14 millió lejes keret áll rendelkezésre. Összesen 35 000 utalványt osztottak ki, a legtöbbet hűtőszekrényre igényelték.
Nem lesz gond a nyugdíjak kifizetésével decemberben – nyilatkozta mandátuma pénteki átvételekor Marius Budăi munkaügyi és társadalmi szolidaritásért felelős miniszter.
Tizenhárom évvel a hárompilléres nyugdíjrendszer bevezetése után készül az a jogszabály, amely előírja, hogyan történjen a ledolgozott évek során a második pillért jelentő kötelező magánnyugdíj-biztosításként befizetett összegyűlt pénzösszegek kifizetése.
Hat töltőállomás építését kezdte el a Mol a tervezett 14 közül két romániai autópálya mentén – közölte csütörtökön a Mol romániai leányvállalata.
A fővároson kívül Temesvár lesz az első romániai nagyváros, ahol IKEA-üzlet nyílik. A svéd bútorgyártó bánsági üzletének alapkövét csütörtökön tették le.