Tavaly a külföldön élő román vendégmunkások voltak a „legnagyobb befektetők” Romániában a hazautalt pénzek révén, miután az összeg az elmúlt tíz évben először haladta meg a Romániába áramló külföldi közvetlen tőkeberuházások értékét.
Soha nem volt ennyire bonyolult a helyzet az energiapiacon, az áram ára a tízszeresére nőtt, a szolgáltatók pedig elképzelhetetlenül nagy veszteségeket könyveltek el – jelentette ki egy szerdai energetikai konferencián Nagy-Bege Zoltán.
Megnőtt a biztosítások iránti igény Romániában – erősítették meg a Krónikának nyilatkozó szakemberek, akik ugyanakkor arra is ráirányították a figyelmet, hogy még van, ahová fejlődnie a biztosítások piacának.
A Klímapolitikai Intézet és a Századvég együttműködésében elkészült átfogó közvélemény-kutatás alapján az európai állampolgárok mintegy 90 százaléka fontosnak gondolja, hogy az országok lehetőség szerint ne szoruljanak rá más országokra.
Az energia árának maximálása megszüntette a piaci versenyt, aminek a következményei a Versenytanács látókörébe kerülhetnek – jelentette ki az utóbbi intézmény által kedden szervezett bukaresti rendezvényen Nagy-Bege Zoltán.
Mégsem 1200 lej lesz a szociáldemokraták (PSD) által az 1600 lejesnél kisebb nyugdíjjal rendelkezőknek januárra beígért pótlék, a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció hétfő esti döntése értelmében nem egyforma összegben részesülnek majd az állami segélyre jogosultak.
A foglalások csökkentésétől, a meglevő foglalások visszamondásától tartottak az utazási irodák az omikron vírusvariáns megjelenése után bevezetett utazási szigorítások nyomán, viszont aki eldöntötte, hogy utazik, ilyen körülmények között is megteszi.
A Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) arra kéri a kormányt, hogy január elsejétől a jelenlegi 201 lejről emelje 241 lejre a hallgatói ösztöndíjak szubvencióját.
Szeptember végére Románia államadóssága elérte az 556,362 milliárd lejt, amelynek összege egy évvel korábban 499,8 milliárd lej volt – közölte hétfőn a pénzügyminisztérium.
Mindenki várta a járványügyi korlátozások feloldását, ám a gyakorlatban ezek nem sokat segítenek a vendéglátósokon. A lapunk által megszólaltatott vállalkozók kifejtették, a rendezvények, előszilveszteri mulatságok többsége elmarad.
Az Országos Cégbíróság (ONRC) adatai szerint az idei év első tíz hónapjában 129.338 céget és egyéni magánvállalkozást (PFA) jegyeztek be Romániában, ami 40,31%-os növekedést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakához mérten.
Az elmúlt tíz évben 700 millióról 6,3 milliárdra emelkedett az okostelefon-előfizetések száma, a teljes mobil adatforgalom pedig 260-szorosára nőtt – derül ki az Ericsson Mobility Report 2021 tanulmányából.
A fiatal gazdáknak szóló európai uniós pályázatok a legnépszerűbb az elnyerhető mezőgazdasági támogatások közül. Idén országos viszonylatban több ezren pályáztak, a 100 millió eurós keret november végére elfogyott.
Legtöbb két évig lehet egy alkalmazottat minimálbéren foglalkoztatni, addig képezni kell, majd emelni kell a fizetését – ez az egyik új és egyben fontos elem a Ciucă-kormány programjában.
A Romgaz gázvállalat részvényesi közgyűlése jóváhagyta pénteken az amerikai ExxonMobilnak a fekete-tengeri Neptun Deep elnevezésű gázmezőben birtokolt részesedése megvásárlását – közölte a román állami vállalat a bukaresti értéktőzsdén.
A koronavírus, a világjárvány határozta meg az elmúlt két esztendőt. Szakértőkkel azt próbáltuk feltérképezni, milyen hatása volt az egészségügyre, a gazdaságra, az oktatásra és a társadalom egészére.
A fejlesztési minisztérium javaslatára több mint 400 millió lejt utalt ki pénteki ülésén a kormány az önkormányzatoknak a távfűtéssel kapcsolatos adósságuk és a gyermekvédelemmel, illetve szociális szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadásaik fedezésére.
Az első tíz hónapban 29 százalékkal, 19,209 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.