Kiegyensúlyozott, felelősségteljes és realista 2022-es költségvetés elfogadását ígérte a hétfői kormányülés elején Nicolae Ciucă.
Az idei év végére a bruttó hazai termék (GDP) 7,3 százalékának megfelelő költségvetési hiányt és 5,8 százalékos éves inflációs rátát prognosztizálnak legfrissebb előrejelzésükben a romániai pénzügyi elemzők.
216,473 milliárd lejes bevétellel, 493,215 milliárd lejes kötelezettségvállalási előirányzattal és 301,758 milliárd lejes költségvetési előirányzattal számol 85,285 milliárd lejes hiány mellett a 2022-es román állami költségvetés tervezete.
A román kormány az országba érkező hulladék kezelésére vonatkozó szabályok szigorításával próbálja megfékezni az illegális hulladékimportot és az üzletszerű környezetszennyezést.
Adrian Câciu román pénzügyminiszter azt szeretné, ha Romániában is minden közberuházásból elkezdett építkezésnél munkásokat lehetne látni úgy, mint Magyarországon.
Az előzetes adatoknak megfelelően harmincéves csúcsra emelkedett az infláció novemberben az euróövezetben az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala pénteki jelentése alapján.
Csaknem teljesen függetlenné válhat energetikai szempontból Románia, ha a Romgaz és az OMV Petrom megkezdi a földgázkitermelést a Fekete-tenger talapzatából – nyilatkozta Virgil Popescu energiaügyi miniszter.
A téli hónapokra 5 százalékra csökkentik a lakosságnak, iskoláknak, kórházaknak és közintézményeknek szolgáltatatott távhő áfáját.
Nem fogadja el a kormány azt a javaslatot, hogy 2022. január elsejétől 500 000 euróra csökkentsék a mikrovállalkozás besoroláshoz szükséges bevételhatárt – jelentette ki pénteken Nicolae Ciucă miniszterelnök.
A bruttó hazai termék (GDP) 5,8 százalékának megfelelő költségvetési hiánnyal számol a 2022-es román állami költségvetés tervezete, amelyet pénteken tett közzé a pénzügyminisztérium. A deficit értékét 79,983 milliárd lejre becsülik.
A bukaresti kormány az országos helyreállítási tervben egyebek mellett azt is vállalta, hogy csökkenti a mikrovállalkozások számát. A pénzügyminisztérium által már kidolgozott határozattervezet az adózási rendszer módosításával akar célt érni.
Klaus Iohannis államfő szükségtelennek és helytelennek tartja a vállalatok éves forgalmának tervezett megadóztatását, amelyet az RMDSZ kezdeményezett a bukaresti nagykoalícióban.
Az elkövetkező öt évben újra kaphatnak üdülési csekket a közalkalmazottak – jelentette be Daniel Cadariu idegenforgalmi miniszter, aki abban bízik, hogy a vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet már pénteki ülésén elfogadja a Ciucă-kabinet.
A Versenytanács fokozott figyelmet fog fordítani arra, hogy amikor lejár az energiaárak befagyasztása, a szolgáltatók ne a lakossággal fizettessék meg „vélt vagy valós” veszteségeiket – ígéri Gyerkó László, a Versenytanács tagja.
Az afrikai sertéspestisjárvány gyors terjedése miatt felmerült a romániai sertéságazat törvényi szabályozása, több szakminisztériumi tervezet készült, de a gazdaszervezetek ellenállása miatt egyiket sem fogadták el.
Az Európai Unió (EU) tagállamai számára közös stratégiai gáztartalékok vásárlását lehetővé tevő szabályok elfogadására tett javaslatot szerdán az Európai Bizottság (EB).
A kormányprogramba foglalt szociális intézkedések nagy részének gyakorlatba ültetéséről szóló két sürgősségi rendeletet fogadott el szerdai ülésén a bukaresti kormány, egy harmadik tervezet pedig már a minisztériumok láttamozására vár.
Románia 2029-re fogja kitűzni az euró bevezetésének újabb határidejét, miután az eddigi terminusokat többször kitolta – nyilatkozta Florin Georgescu, a Román Nemzeti Bank első kormányzó-helyettese szerdán.