A lakossági és önkormányzati tiltakozás hatására letett a román belügyminisztérium arról, hogy menekülttábort alakítson ki a termálvizéről híres Szatmár megyei Tasnádon. Döntéséről a tárca csütörtök este tett közzé közleményt honlapján.
2016. február 05., 13:132016. február 05., 13:13
2016. február 05., 14:222016. február 05., 14:22
Petre Tobă belügyminiszter tavaly decemberben a parlament költségvetési bizottsága előtt beszélt arról, hogy a jelenlegi hat befogadóközpont mellett további három kialakítását tervezik. Tasnádon, illetve az Argeş megyei Câmpulung és a Gorj megyei Bumbeşti-Jiu városokban is régi csendőr-laktanyákat akartak erre a célra átalakítani.
Az MTI által idézett közlemény szerint a minisztérium „körültekintő vizsgálat\" nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a kiszemelt laktanyák nem felelnek meg a követelményeknek, ezért a tárca vezetője elrendelte az átalakításukkal kapcsolatos előkészületek leállítását, ugyanakkor felszólította a bevándorlási hivatalt, hogy keressen más törvényes megoldást a menedékkérők elhelyezésére.
Mint arról beszámoltunk, a magyar határ közelébe tervezett menekültszálló létrehozását mind az önkormányzat, mind a lakosság élesen ellenezte. A központban hatszáz, elsősorban szír migránst helyeztek volna el átmenetileg. Tasnádon tiltakozó akció indult, több ezer aláírást gyűjtöttek.
A Szatmár.ro portál beszámolója szerint Vasile Mitraşca polgármester közölte, a lakosság körében végzett felmérések szerint a tasnádiak 95 százaléka ellenezte, hogy menekülteket telepítsenek az alig 6700 lakosú kisvárosba. A helyiek elsősorban azért aggódtak, hogy a menekültek betelepítése visszavetné az idegenforgalmat a termálvize miatt népszerű településen.
Romániának 6300 menedékkérőt kell befogadnia, amiről szeptemberben született határozat az uniós igazságügyi és belügyi tárcavezetők találkozóján. Az országban jelenleg hat befogadóközpont működik, ezeknek Bukarest és Giurgiu mellett a Máramaros megyei Nagysomkút, a Suceava megyei Rădăuţi), Galac, valamint Temesvár ad otthont.
Közzétette szerdán a bukaresti oktatási minisztérium a romániai felsőoktatási intézmények metarangsorát, amelyet a Nemzetközi Rangsorolási Szakértői Csoport (IREG) által globálisan elismert egyetemi rangsorok alapján állítottak össze.
Ahol a magyarok számaránya megkívánta, a Magyar Polgári Erő mindenhol összefogott az RMDSZ-szel – jelentette ki a Krónikának Kulcsár-Terza József. Az MPE vezetője Csoma Botonddal, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökével tartott sajtótájékoztatót.
Húsz évvel ezelőtt szállt fel az első Wizz Air-gép a dél-lengyelországi Katowiceből, azóta az összes kelet-közép-európai országból üzemeltet járatokat a magyar tőkéjű diszkont légitársaság. A Wizz Air vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk.
Arany János-díjjal tüntették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) éves közgyűlésén a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két oktatóját, Sándor Bulcsút és Bartos-Elekes Zsombort.
Összeütközött két villamos szerdán Aradon. Két utas megsérült, egyiküket kórházba kellett szállítani.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország több megyéjében.
Kilenc jelölt száll versenybe Nagyszeben polgármesteri tisztségéért, köztük a jelenlegi polgármester, Astrid Fodor (Romániai Német Demokrata Fórum) – jelentette be szerdán a megyeszékhely 1-es számú választási irodája.
Sárga viharriasztást adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország több régiójára, beleértve Erdély egyes részeit is.
A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!
Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.
szóljon hozzá!