Próbálják túlélni a járványt a turizmusból élők – Megsínylette az idegenforgalom az elmúlt bő tíz hónapot

Próbálják túlélni a járványt a turizmusból élők – Megsínylette az idegenforgalom az elmúlt bő tíz hónapot

A járvány miatt térdre kényszerült turizmusban is „körömszakadtáig” kell tartani a jó alkalmazottat – vallják egybehangzóan az ágazatban érdekeltek, legyen szó vállalkozókról, a dolgozók képviselőiről vagy az idegenforgalomból élő települések vezetőiről. Egyelőre a legtöbben tartják is magukat ehhez, kihasználjá

2021. február 06., szombat

Légi válsághelyzet: kiestek a gyakorlatból a pilóták

Elfelejtett fékkioldás, rossz futópályához való gurulás, vagy a futópályáról való letérés landolás után – ilyen és ehhez hasonló hibákat követtek el pilóták, amióta kevesebb időt töltenek a levegőben.

Légi válsághelyzet: kiestek a gyakorlatból a pilóták
2021. január 26., kedd

A leggazdagabbak már visszaszerezték a járvány okozta veszteségeket, a szegényeknek évekre lesz szükségük a talpra álláshoz

A világ ezer leggazdagabb embere alig kilenc hónap alatt vissza is szerezte a koronavírus-világjárvány által okozott anyagi veszteségeket, miközben a legszegényebb rétegeknek több mint egy évtizedre lesz szükségük a talpra álláshoz – közölteaz Oxfam.

A leggazdagabbak már visszaszerezték a járvány okozta veszteségeket, a szegényeknek évekre lesz szükségük a talpra álláshoz
2021. január 21., csütörtök

Elhúzódó helyreállás: csak jövőre térhet vissza a román gazdaság a járvány előtti szintre

Mindössze 2022 közepére térhet vissza a román gazdaság a koronavírus-világjárvány előtti szintre, miután idén várhatóan 3,7 százalékkal, jövőre pedig 5 százalékkal gyarapodik a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi 5,5 százalékos zsugorodást követően – vetíti előre negyedévente kiadott makrogazdasági és strat

Elhúzódó helyreállás: csak jövőre térhet vissza a román gazdaság a járvány előtti szintre
2021. január 20., szerda

Társadalmi válságok, pénzügyi összeomlás és tömegpusztító fegyverek fenyegetése a davosi fórum friss jelentésében

A Világgazdasági Fórum a Globális kockázati jelentés című tanulmányának 2021-es kiadásában megállapítja, hogy a járványok és az egyre növekvő szegénység, valamint az időjárási katasztrófák fenyegetik leginkább a globális stabilitást a következő két évben.

Társadalmi válságok, pénzügyi összeomlás és tömegpusztító fegyverek fenyegetése a davosi fórum friss jelentésében
2021. január 19., kedd

Közel negyedével csökkent tavaly a forgalomba bejegyzett új autók száma az Európai Unióban

Tavaly 23,7 százalékkal, decemberben 3,3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az egy évvel korábbihoz képest.

Közel negyedével csökkent tavaly a forgalomba bejegyzett új autók száma az Európai Unióban
2021. január 14., csütörtök

Még nem reagált az ingatlanpiac a válságra: továbbra is „egekben” a lakásárak

A tavalyi évhez hasonlóan idén sem várhatóak drasztikus változások az erdélyi és a partiumi ingatlanpiacon. A Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint legkorábban jövőre éreztetheti hatását a koronavírus-világjárvány és a pandémia miatt foganatosított óvintézkedések nyomán kialakult gazdasági váls&a

Még nem reagált az ingatlanpiac a válságra: továbbra is „egekben” a lakásárak
2021. január 12., kedd

Öt százalékkal zsugorodott a román gazdaság tavaly az első kilenc hónapban

Tavaly az első három negyedévben 5 százalékkal csökkent a román gazdaság teljesítménye, ami 0,1 százalékponttal jobb adat a tavaly novemberi gyorsjelentésben közölt 5,1 százalékos visszaeséshez mérten – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Öt százalékkal zsugorodott a román gazdaság tavaly az első kilenc hónapban
2021. január 08., péntek

Enyhén csökkent novemberben a munkanélküliségi ráta, de 2019-hez képest nagyot ugrott az állástalanok száma

Novemberben 0,2 százalékponttal, 5,3 százalékról 5,1 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta Romániában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Enyhén csökkent novemberben a munkanélküliségi ráta, de 2019-hez képest nagyot ugrott az állástalanok száma
2021. január 05., kedd

Nem csak a járvány sújtja a román gazdaságot: fokozódhatnak a társadalmi feszültségek, egész iparágak alakulnak át

Túl sok optimizmusra nem ad okot a 2021-es esztendő a román gazdaságot és ezzel együtt saját mindennapjainkat illetően a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint. Úgy vélik, idén nem számíthatunk látványos gazdasági eredményekre, viszont a munkanélküliségi ráta növekedésére és a lej gyengülésére mindenkép

Nem csak a járvány sújtja a román gazdaságot: fokozódhatnak a társadalmi feszültségek, egész iparágak alakulnak át
2020. december 30., szerda

Még mindig törleszti Románia a 2008-as válság miatt felvett hitelt, az eddigi kifizetésekhez is kellett kölcsön

Romániának 11,2 millió eurót kell törlesztenie 2021-ben a Világbanknak a 2009-ben igényelt kölcsönből, az összeg tulajdonképpen kamatokat és különböző illetékeket jelent – derül ki a pénzügyminisztérium adataiból.

Még mindig törleszti Románia a 2008-as válság miatt felvett hitelt, az eddigi kifizetésekhez is kellett kölcsön
2020. december 23., szerda

„Semmibe veszi a politikum a versenyszférát” – Uniós összevetésben Románia támogatja a legkisebb mértékben a cégeket

Európai uniós összevetésben az utolsó, afrikai, közép-amerikai és ázsiai országokkal áll azonos szinten Románia, ha azt vesszük górcső alá, hogy a koronavírus-világjárvánnyal karöltve érkezett gazdasági válságban mennyire segítette az állam a versenyszférát. A Krónikának nyilatkozó szakember szerint

„Semmibe veszi a politikum a versenyszférát” – Uniós összevetésben Románia támogatja a legkisebb mértékben a cégeket
2020. november 24., kedd

Lassúbb lesz a visszarendeződés a vártnál – Románia nem bírna újabb lezárást, vissza kell faragni a deficitet a szakértő szerint

Nem V alakú lesz a koronavírus-járvány okozta válságnak a gazdaságra gyakorolt hatása Romániában, leghamarabb 2022-ben állhat be a visszarendeződés Szász Levente kolozsvári közgazdász szerint. 

Lassúbb lesz a visszarendeződés a vártnál – Románia nem bírna újabb lezárást, vissza kell faragni a deficitet a szakértő szerint
2020. november 23., hétfő

Elkerülhető-e a gazdasági összeomlás?

Ha hinni lehet a politikusoknak, a mostani koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból hamar kilábalunk, hiszen a közeljövőben mindenki számára elérhető védőoltást hoznak forgalomba.

Elkerülhető-e a gazdasági összeomlás?
Elkerülhető-e a gazdasági összeomlás?
2020. november 23., hétfő

Elkerülhető-e a gazdasági összeomlás?

2020. november 11., szerda

Egyre reménytelenebb a vendéglátóipar helyzete, több tízezer dolgozó kerülhet utcára

Még drámaibbá vált a helyzet a vendéglátóiparban a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében hétfőtől bevezetett, újabb korlátozások miatt. Az ágazat képviselői szerint veszélyben van mintegy 100 ezer munkahely.

Egyre reménytelenebb a vendéglátóipar helyzete, több tízezer dolgozó kerülhet utcára
2020. november 04., szerda

Káosz és kilátástalanság a gyógyturizmusban: az ágazat képviselői már nem is reménykednek a gyors talpraállásban

Miközben szeptember végén, október elején még a gyógyturisztikai ágazat képviselői és a csobbanni vágyók egyaránt abban reménykedtek, hogy talán október közepén megnyithatnak a benti medencék, a járványhelyzet kedvezőtlen alakulása miatt újabb szigorítások léptek hatályba.

Káosz és kilátástalanság a gyógyturizmusban: az ágazat képviselői már nem is reménykednek a gyors talpraállásban
2020. október 28., szerda

„A választások után elkerülhetetlen az adóemelés” – Újabb gazdasági visszaesést hozott a koronavírus-járvány második hulláma

A tavasszal előrejelzettnél jobban megsínyli a koronavírus-világjárványt Románia – egyben az Európai Unió – gazdasága. Az itteni helyzetet ugyanakkor súlyosbítja, hogy a költségvetés egyre mélyülő hiányát nem csupán a pandémia által sújtott rétegeknek nyújtott támogatások okozzák, hanem szerkezeti gondok

„A választások után elkerülhetetlen az adóemelés” – Újabb gazdasági visszaesést hozott a  koronavírus-járvány második hulláma