„Elhappolhat” egy top 10-es bankot az OTP elől a Transilvania Bank

„Elhappolhat” egy top 10-es bankot az OTP elől a Transilvania Bank

Egy lépésre van a kolozsvári székhelyű Transilvania Bank attól, hogy megvásárolja a Garanti Bankot – értesült az Economica.net gazdasági portál. Az aktívái alapján a romániai top 10-be tartozó pénzintézetre az OTP Bank Romániának is fáj a foga.

2020. július 27., hétfő

Borúlátó a közeljövőt illetően az üzleti szféra a járvány okozta válság miatt

Erőteljesen pesszimista hangulat jellemzi az üzleti szférát Romániában, ahol a cégek többsége az üzleti forgalom 10-25 százalék közötti csökkenésére számít ebben az évben, a vállalkozások mintegy fele pedig elbocsátásokat tervez. Sokan mentőövként várnak a kormány által beharangozott cégmentő intézkedések

Borúlátó a közeljövőt illetően az üzleti szféra a járvány okozta válság miatt
2020. július 23., csütörtök

Húsz év után több alkalmazott volt, mint nyugdíjas, aztán jött a koronavírus-járvány

A koronavírus-világjárvány begyűrűzése előtt húsz év után először fordult elő, hogy az alkalmazottak száma az országban meghaladta a nyugdíjasokét. De aztán minden megváltozott.

Húsz év után több alkalmazott volt, mint nyugdíjas, aztán jött a koronavírus-járvány
2020. július 15., szerda

Újra padlóra küldték a turizmust a korlátozások: megsínyli az erdélyi idegenforgalom, hogy teszt kell a magyarországi úthoz

Újabb lemondási időszak kezdődött el a héten a romániai utazási irodáknál, holott már kezdett volna beindulni a jócskán megkésett idény. 

Újra padlóra küldték a turizmust a korlátozások: megsínyli az erdélyi idegenforgalom, hogy teszt kell a magyarországi úthoz
2020. július 09., csütörtök

Lefékezte az élénkülő turizmust a járvány

Az emberek a járvány miatt óvatosak, ugyanakkor az anyagi helyzetük is megrendült, ezért sem mennek nyaralni. Ha a kormány nem indítja újra az idegenforgalmat, a turizmus térdre kényszerül, rengetegen maradnak munka nélkül, és ekkora kiesést évek alatt sem lehet kiheverni.

Lefékezte az élénkülő turizmust a járvány
Lefékezte az élénkülő turizmust a járvány
2020. július 09., csütörtök

Lefékezte az élénkülő turizmust a járvány

2020. július 03., péntek

Társadalmi okok miatt súlytalan a vírusveszély: Veres Valér szociológus a hibás intézkedésekről, a lakossági bizalmatlanságról

A járvány elleni védekezés következtében súlyos problémák jelentkeztek a társadalomban, amelyek miatt az emberek már nem akarják érezni a koronavírus jelentette veszélyt – állapította meg a Krónikának Veres Valér szociológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem dékánhelyettese. 

Társadalmi okok miatt súlytalan a vírusveszély: Veres Valér szociológus a hibás intézkedésekről, a lakossági bizalmatlanságról
2020. június 30., kedd

Belenyúlt a pénztárcákba a koronavírus-járvány

A gazdaság számos ágazatában vállalkozók és dolgozók sínylették meg máris a koronavírus-járvánnyal karöltve érkező gazdasági válságot, aminek ugyanakkor koránt sincs vége.

Belenyúlt a pénztárcákba a koronavírus-járvány
2020. június 26., péntek

Elvennék az ernyőt a bankok, amikor esik az eső

Saját farkukba harapó kígyókként jellemezte a Krónikának nyilatkozó bankpiaci szakértő azt, hogy a hitelfeltételek szigorítására készülnek a romániai bankok, mivel azt érzékelik, hogy olyan kockázatok jelentek meg a piacon, melyek eddig még nem fejtették ki a hatásukat. De ha szigorítják a hitelezési feltételeket, akkor ez a ne

Elvennék az ernyőt a bankok, amikor esik az eső
2020. június 25., csütörtök

Elkezdődött a kilábalás a válságból, de még sok a kockázat

A gazdaság helyreállása nagyban függ a járványhelyzet alakulásától – állapította meg Bálint Csaba makrogazdasági elemző, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsának tagja, aki a Krónika megkeresésére elemezte a gazdaság alakulását, vázolta a kilátásokat. Elmondta: bizakodó a jövőt illetően.

Elkezdődött a kilábalás a válságból, de még sok a kockázat
2020. június 18., csütörtök

Védelmet jelenthet a bajbajutott cégeknek az időben elindított fizetésképtelenségi eljárás

A cégek tulajdonosai, ügyvezetői ódzkodnak a fizetésképtelenségi eljárás beindításából, pedig ezt időben meglépik, megmenthetnék a vállalkozást a csődtől. 

Védelmet jelenthet a bajbajutott cégeknek az időben elindított fizetésképtelenségi eljárás
2020. június 17., szerda

Koronahatás: ott nyaralunk, ahol lehet

A látszat ellenére óvatosan indult újra a turizmus, az utazási irodák egyelőre csak belföldi, bulgáriai és görögországi célpontokat tudnak ajánlani. 

Koronahatás: ott nyaralunk, ahol lehet
Koronahatás: ott nyaralunk, ahol lehet
2020. június 17., szerda

Koronahatás: ott nyaralunk, ahol lehet

2020. június 11., csütörtök

Felemásan alakul a gazdaság újraindítása

Több ágazatban várakozáson felül indult újra a forgalom a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapotot váltó veszélyhelyzetben a korlátozások – részleges vagy teljes – feloldásával. 

Felemásan alakul a gazdaság újraindítása
Felemásan alakul a gazdaság újraindítása
2020. június 11., csütörtök

Felemásan alakul a gazdaság újraindítása

2020. június 11., csütörtök

Koronahatás: 112 lejjel csökkent az átlagbér

A koronavírus-járvány alakította áprilisban a romániai fizetéseket: 112 lejjel, vagyis 3,4 százalékkal 3182 lejre csökkent a nettó átlagbér az előző hónaphoz viszonyítva – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatsorokból.

Koronahatás: 112 lejjel csökkent az átlagbér
Koronahatás: 112 lejjel csökkent az átlagbér
2020. június 11., csütörtök

Koronahatás: 112 lejjel csökkent az átlagbér

2020. június 10., szerda

Fertőz a mélyszegénység „járványa” is: a második világháború óta nem látott mértékben csökken idén a világgazdaság

Világviszonylatban 70–100 millió ember süllyedhet extrém szegénységbe a koronavírus-járvány miatti leállás által okozott válság nyomán – kongatta meg a vészharangot a Világbank. 

Fertőz a mélyszegénység „járványa” is: a második világháború óta nem látott mértékben csökken idén a világgazdaság
2020. június 08., hétfő

Jelentős a válság, de gyorsabb lehet a helyreállás – Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója a gazdaság kihívásairól

Optimisták lehetünk a gazdaság helyreállásával kapcsolatban, de minden az egészségügyi probléma megoldásától függ, attól, hogy sikerül-e megtalálni a vakcinát vagy a megfelelő kezelést – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója. 

Jelentős a válság, de gyorsabb lehet a helyreállás – Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója a gazdaság kihívásairól
2020. június 08., hétfő

Vissza kell szerezni a turisták bizalmát

Most már látszik az alagút vége – hangzott el a hétvégén egy turisztikai konferencián, ahol az ágazat képviselői a koronavírus-járvány miatti leállást követő újraindulás körülményeiről értekeztek. Bírálták ugyanakkor a bukaresti kormányt, amiért nem segít nekik újra talpra állni.

Vissza kell szerezni a turisták bizalmát
2020. június 07., vasárnap

„Orbannis Romániája”: a PSD szerint válságkezelésként kell megemelni a gyerekpénzt és a nyugdíjat

Gazdaságélénkítő kormányprogram hiányában a gyermekpénz és a nyugdíjak emelése válságkezelő intézkedéssé válik – írja a Szociáldemokrata Párt (PSD) vasárnapi Facebook-bejegyzésében.

„Orbannis Romániája”: a PSD szerint válságkezelésként kell megemelni a gyerekpénzt és a nyugdíjat
2020. május 29., péntek

Gyerekeink fizetik meg a mentőcsomag árát – Winkler Gyula EP-képviselő szerint stratégiák kellenek az uniós források lehívásához

Romániának 19,6 milliárd eurós vissza nem térítendő támogatás és 13,4 milliárd eurós hitel juthat az Európai Unió 750 milliárd eurós költségvetéséből. Winkler Gyula EP- képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a pénzösszegekhez nem automatikusan jutnak hozzá a tagállamok.

Gyerekeink fizetik meg a mentőcsomag árát – Winkler Gyula EP-képviselő szerint stratégiák kellenek az uniós források lehívásához