Ideiglenesen leállította a termelést Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában levő Azomureș a magas gáz- és villamosenergia-árak miatt – közölte hétfőn a vállalat.
Erdély-szerte folytatódott idén a lakásárak meredek emelkedése, Kolozsváron pedig a négyzetméterenkénti átlagár át is lépte a 2000 eurós pszichológiai küszöböt.
Klaus Iohannis szerint nem volt könnyű a kormánykoalíció megalakítása, a tárgyalásokon a feleknek félre kellett tenniük a hiúságukat.
Bizalmat szavazott csütörtökön a parlament a Ciucă-kormánynak, a szenátus és a képviselőház együttes ülésén jelen levő honatyák közül 318 voksolt igennel, 126 nemmel. A kormány beiktatásához amúgy 234 szavazat is elég lett volna.
A PNL-PSD-RMDSZ-kormány beiktatása ellen tiltakozott szerdán a Declic közösség több tagja a parlament épülete előtt.
Nagyszabású fejlesztéseket ígér a nagykoalíció kiszivárgott kormányprogramja: utak, kórházak, bölcsődék, sportlétesítmények épülnek, folytatódik a vasút korszerűsítése.
Lesz pénz a jövő évi költségvetésben nyugdíjakra, pótlékokra, illetve a minimálbér emelésére is, és 2022-ben nem vezetnek be más adókat és illetékeket – jelentette ki Kelemen Hunor ügyvivő kormányfő-helyettes, az RMDSZ elnöke.
A foglalkoztatást és a családokat egyaránt támogató intézkedéseket tartalmaz a parlamenti bizalmi szavazásra váró Ciucă-kabinet kiszivárgott kormányprogramja. Változások várhatóak a nyugdíjrendszerben is.
A szenátus és a képviselőház együttes plénuma csütörtökön 10 órakor ül össze, hogy a kormány beiktatásáról szavazzon – döntött kedd esti ülésén a szenátus és a képviselőház összevont házbizottsága.
A koalíció döntése nyomán választottak szenátusi házelnökké – jelentette ki megválasztása után Florin Cîţu.
Dacian Cioloş úgy véli, hogy Anca Dragu eltávolítása a szenátus éléről „feszegeti az alkotmányosság határait”, és „előrevetíti, hogy az új többség hogyan fog cselekedni: erőszakkal, a szabályok és a meritokrácia tiszteletben tartása nélkül”.
A bukaresti képviselőház elnökévé választották kedden Marcel Ciolacut, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőjét.
Az RMDSZ a rotációs elv alapján előbb Nicolae Ciucát támogatja a kormányfői tisztségbe másfél évre, majd a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kijelölt kormányfőt – jelentette be Kelemen Hunor.
Ha addig nem egészítik ki a munkaügyi minisztérium költségvetésétől, úgy november 26-ától nem lesz pénze a nyugdíjak és a gyerekpénzként emlegetett gyermeknevelési pótlék kifizetésére, mint ahogy az energiaszámlák kompenzálására sem.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem vesz részt a Klaus Iohannis államfő által kezdeményezett hétfői kormányalakítási tárgyalásokon – közölte az alakulat vezetőtestületének döntését Dacian Cioloş.
Nicolae Ciucă ügyvivő védelmi minisztert, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) miniszterelnök-jelöltjét bízta meg kormányalakítssal Klaus Iohannis államfő a parlamenti pártokkal folytatott hétfői konzultációt követően.
Természetellenesnek és szégyenteljesnek nevezte a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Szociáldemokrata Párttal (PSD) való koalícióra lépését Ludovic Orban.
A Klaus Iohannis államfővel folytatandó hétfői kormányalakítási tárgyalások után dönt a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége miniszterjelöltjeinek személyéről.