Iohannis elégedett a szilárd többséggel, Ciucára bízta a kormányalakítást

Nicolae Ciucă kormányfőjelöltségét terjesztették Klaus Iohannis elnök elé a nagykoalícióra készülő pártok •  Fotó: Presidency.ro

Nicolae Ciucă kormányfőjelöltségét terjesztették Klaus Iohannis elnök elé a nagykoalícióra készülő pártok

Fotó: Presidency.ro

Nicolae Ciucă ügyvivő védelmi minisztert, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) miniszterelnök-jelöltjét bízta meg kormányalakítssal Klaus Iohannis államfő a parlamenti pártokkal folytatott hétfői konzultációt követően.

Krónika

2021. november 22., 11:352021. november 22., 11:35

2021. november 22., 15:132021. november 22., 15:13

Iohannis a Cotroceni-palotában Nicolae Ciucával közösen adott rövid sajtónyilatkozatában elmondta, a politikai alakulatokkal történt egyeztetések nyomán megállapította, hogy szilárd többség alakult ki a parlamentben a PNL, a PSD, az RMDSZ és a nem magyar kisebbségi frakció között. „Ennek a többségnek a képviselői együtt akartak résztvenni a konzultáción, amit elfogadtam, és nagyon jó megbeszélést folytattam velük” – jelentette ki Iohannis.

Az államfő hozzátette: elfogadta a koalícióra készülő pártok javaslatát, ennek megfelelően Nicolae Ciucă ügyvivő minisztert bízza meg azzal, hogy járuljon a parlament elé, bizalmi szavazást kérni kormánya számára.

Ciucă szerint a romániai polgárok „stabilitást és megoldásokat” várnak az új kormánytól. A tartalékos tábornok a Cotroceni-palotában elmondta, az általa vezetett kormány az első Romániában, amelyik a programjába foglalta, hogy a GDP „jelentős hányadát” beruházásokra fordítja. Emlékeztetett arra, hogy a kormányprogram szociális intézkedéseket tartalmaz. „Remélem, hogy csütörtöktől komolyan munkához láthat az új kormánycsapat” – jelentette ki az államelnökkel közös sajtónyilatkozatában Nicolae Ciucă.

Különben az államelnök embereként számon tartott Ciucát az első, októberi meghiúsult kormányalakítási kísérlet után Iohannis már megbízta egyszer kormányalakítással. Akkor viszont a PNL egy, az RMDSZ-szel közösen alakítandó kisebbségi kormány elfogadtatásával próbálkozott, amelyhez nem sikerült parlamenti többséget szereznie, így a miniszterelnök-jelölt visszaadta megbízását.

Ezt megelőzően a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége rábólintott, hogy a PNL jelöltje töltse be a kormányfői tisztséget a következő másfél évben a nagykoalíciós kabinetben. A PSD miniszterelnök-jelöltje, Marcel Ciolacu 2023 nyarán veszi át a stafétát. Radu Oprea pártszóvivő a PSD vezető fórumának ülése után elmondta, az alakulat azért ment bele, hogy a liberálisok foglalják el először a kormányfői széket, mert számukra a közös kormányprogramba foglalt szociális csomag – a nyugdíjak, a családi pótlék és a minimálbér emelése – fontosabb, mint a kormányfői tisztség.

A liberális miniszterelnök vezette kabinetben a szociáldemokratáknak 9 minisztériumuk lesz: a pénzügyi, a védelmi, gazdasági, közlekedési, mezőgazdasági, egészségügyi, munkaügyi, a kulturális, az újonnan létesülő család- és ifjúságügyi tárca, valamint a kormányfőtitkárság, amely különálló minisztériumi rangot kap.

A  PNL 8 minisztériumot irányít: a külügyi, a belügyi, az igazságügyi, energiaügyi, oktatási, kutatási, az európai alapokért felelős, valamint a szintén újonnan létrehozandó vállalkozásfejlesztési és idegenforgalmi tárcát.

Az RMDSZ megőrzi a jelenlegi három tárcát: a fejlesztési, a környezetvédelmi és a sportminisztériumot. A PSD egyhangúlag megszavazta a 21 tárcából álló kormánystruktúrát. A PNL, a PSD és az RMDSZ között vasárnap zárultak le a tárgyalások, miután sikerült elfogadni a kormányprogramot, a kormánystruktúrát és a rotációs kormányzás menetrendjét. Ez utóbbi értelmében a PNL és a PSD jelöltje – Nicolae Ciucă és Marcel Ciolacu – egymást váltja majd a kormányfői poszton, a tisztségek elosztásának egyik elve pedig az, hogy a pénzügyi és a közlekedési tárca, illetve a kormányfőtitkári tisztség mindig ahhoz a párthoz kerül, amelyiknek nincs miniszterelnöke.

A PSD, a PNL, az RMDSZ és a kisebbségi frakció vezetői közösen vettek részt az államelnökkel folytatott egyeztetésen •  Fotó: Presidency.ro Galéria

A PSD, a PNL, az RMDSZ és a kisebbségi frakció vezetői közösen vettek részt az államelnökkel folytatott egyeztetésen

Fotó: Presidency.ro

Klaus Iohannis államfő hétfőn délben kezdi meg a formális kormányalakítási egyeztetéseket a parlamenti pártokkal. Az elnöki hivatal honlapján pénteken közzétett menetrend szerint az államfő egyszerre fogadja a PNL, a PSD és az RMDSZ küldöttségét. A nagykoalícióra lépő pártok vezetői szerint csütörtökön – vagyis még a román nemzeti ünnep hosszú hétvégéje előtt – beiktatott kormánya lesz Romániának.

•  Fotó: Presidency.ro Galéria

Fotó: Presidency.ro

korábban írtuk

Megállapodtak a pártok, közös kormányfőjelöltet javasolnak Iohannisnak
Megállapodtak a pártok, közös kormányfőjelöltet javasolnak Iohannisnak

Sikerült megállapodniuk a nagykoalícióra készülő pártoknak vasárnap a rotációs kormány működésének feltételeiről, ennek nyomán közös – várhatóan liberális – miniszterelnök-jelöltet terjesztenek az államfő elé a hétfői cotroceni-i konzultáción.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint
2025. július 11., péntek

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek

A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek
2025. július 11., péntek

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti
2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak