Fotó: Psd.ro
A Klaus Iohannis államfővel folytatandó hétfői kormányalakítási tárgyalások után dönt a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége miniszterjelöltjeinek személyéről.
2021. november 22., 10:232021. november 22., 10:23
Marcel Ciolacu pártelnököt arról faggatták az újságírók a PSD országos politikai tanácsának hétfő reggeli ülése előtt, hogy a párt miniszterjelöltjeiről is várható-e döntés a tanácskozáson. A pártelnök azt mondta, a Cotroceni-palotában délben sorra kerülő egyeztetést követően lesz egy újabb vezetőségi ülésük, akkor határoznak majd a miniszterjelöltekről.
Sikerült megállapodniuk a nagykoalícióra készülő pártoknak vasárnap a rotációs kormány működésének feltételeiről, ennek nyomán közös – várhatóan liberális – miniszterelnök-jelöltet terjesztenek az államfő elé a hétfői cotroceni-i konzultáción.
A hétfő reggeli ülés kapcsán Ciolacu az Agerpres szerint rámutatott, ismerteti a rotációs kormány struktúráját mindkét változatban, liberális, illetve szociáldemokrata miniszterelnökkel a kabinet élén, elmondja kollégáinak, hogy melyik változat milyen feltételekkel jár, majd meghozzák a döntést arról, hogy melyik variánst érvényesítsék először.
Sikerült megállapodni a kormányprogramban a nagykoalícióra készülő pártok vezetői szerint a szombati egyeztetésen, amelyet követően Kelemen Hunor közölte: az RMDSZ-nek sikerül megőriznie az általa irányított három minisztériumot.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
szóljon hozzá!