Iohannis: a politikai válság véget ért, a többi azonban nem

Az államfő gratulált a Ciucă-kabinet tagjainak, emlékeztetve őket arra, hogy sürgős feladatok várnak rájuk •  Fotó: presidency.ro

Az államfő gratulált a Ciucă-kabinet tagjainak, emlékeztetve őket arra, hogy sürgős feladatok várnak rájuk

Fotó: presidency.ro

Klaus Iohannis szerint nem volt könnyű a kormánykoalíció megalakítása, a tárgyalásokon a feleknek félre kellett tenniük a hiúságukat.

Hírösszefoglaló

2021. november 25., 17:082021. november 25., 17:08

2021. november 25., 17:182021. november 25., 17:18

A Ciucă-kormány hivatali eskütétele után mondott csütörtöki beszédében az államfő emlékeztetett arra, hogy a koalíciót alkotó pártok néhány napja még politikai ellenfelek voltak. A feleknek félre kellett tenniük a „kisebb-nagyobb hiúságukat”, hogy közös nevezőre jussanak.

A kormány tagjainak Klaus Iohannis azt üzente: nagyok a társadalom elvárásai velük szemben.

Idézet
A románok azt várják önöktől, hogy munkához lássanak és oldják meg a kormányprogramban felvázolt problémákat. Az embereknek elegük van a válságból és az ígéretekből, tetteket, eredményeket akarnak látni”

– idézi az Agerpres az államfő kijelentését.

Klaus Iohannis ugyanitt kijelentette, hogy az új kormány beiktatásával a politikai válság véget ért, a többi válság azonban még nem, és a problémák sem tűntek el.

Az államfő gratulált a Ciucă-kabinet tagjainak, emlékeztetve őket arra, hogy sürgős feladatok várnak rájuk. Ezek közé sorolta a járvány leküzdését, az energiadrágulás ellensúlyozását, a költségvetés kiigazítását, a jövő évi költségvetés kidolgozását és elfogadását. Véleménye szerint egy széleskörű parlamenti többségre támaszkodó kormánynak képesnek kell lennie mindezt megvalósítani.

Idézet
Azonban nem csupán problémák várnak ránk és önökre, hanem számos lehetőség is: az országos helyreállítási tervet végre kell hajtani, nagyon nagy összegeket lehet a románok javára fordítani”

– mondta Klaus Iohannis a minisztereknek.

Hozzátette: nagyok a várakozások ezen a téren is, az emberek gazdasági növekedésre, a bérek és nyugdíjak emelésére, befektetésekre, autópályák és iskolák építésére számítanak. Majd ismét hangsúlyozta: egy széleskörű parlamenti többségre támaszkodó kormánynak képesnek kell lennie mindezt megvalósítani. A parlament csütörtökön szavazta meg a Nicolae Ciucă vezette kormány beiktatását.

korábban írtuk

Bizalmat szavazott a parlament a Ciucă-kabinetnek; az ülésen az is kiderült, miért bútorozott össze a PNL a PSD-vel
Bizalmat szavazott a parlament a Ciucă-kabinetnek; az ülésen az is kiderült, miért bútorozott össze a PNL a PSD-vel

Bizalmat szavazott csütörtökön a parlament a Ciucă-kormánynak, a szenátus és a képviselőház együttes ülésén jelen levő honatyák közül 318 voksolt igennel, 126 nemmel. A kormány beiktatásához amúgy 234 szavazat is elég lett volna.

A kormány összetétele:

  • Nicolae Ciucă - miniszterelnök;
  • Sorin Grindeanu - kormányfőhelyettes, szállítás- és infrastruktúraügyi miniszter;
  • Kelemen Hunor - kormányfőhelyettes;
  • Adrian Câciu - pénzügyminiszter;
  • Lucian Bode - belügyminiszter;
  • Bogdan Aurescu - külügyminiszter;
  • Cătălin Predoiu - igazságügyi miniszter;
  • Vasile Dîncu - védelmi miniszter;
  • Florin Spătaru - gazdasági miniszter;
  • Virgil Popescu - energiaügyi miniszter;
  • Adrian Chesnoiu - mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter;
  • Tánczos Barna - környezetvédelmi, víz- és erdőügyi miniszter;
  • Cseke Attila - fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter;
  • Dan Vîlceanu - befektetésekért és uniós alapokért felelős miniszter;
  • Marius Budăi - munkaügyi és társadalomvédelmi miniszter;
  • Alexandru Rafila - egészségügyi miniszter;
  • Sorin Cîmpeanu - oktatási miniszter;
  • Constantin Cadariu - turisztikai és vállalkozásügyi miniszter;
  • Florin Roman - kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős miniszter;
  • Gabriela Firea - családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi miniszter;
  • Lucian Romaşcanu - kulturális miniszter;
  • Novák Eduárd - sportminiszter.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Bolojan: a kormányom áldozati kormány lesz, véget kell vetni a kiváltságoknak

Az általa vezetendő kormány „áldozati kormány” lesz – jelentette ki szombaton Ilie Bolojan kijelölt miniszterelnök a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kongresszusán.

Bolojan: a kormányom áldozati kormány lesz, véget kell vetni a kiváltságoknak
2025. június 20., péntek

Bolojan kinevezése nyomán „munkára jelentkeztek” a kormányzásra készülő pártok

Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.

Bolojan kinevezése nyomán „munkára jelentkeztek” a kormányzásra készülő pártok
2025. június 20., péntek

Rendkívüli ülésszakon bólint rá a parlament a megszorításokra, az EU figyelmeztette Romániát

Július végi rendkívüli ülésszakán fogadja el a bukaresti parlament a deficitcsökkentő intézkedéseket politikai források szerint.

Rendkívüli ülésszakon bólint rá a parlament a megszorításokra, az EU figyelmeztette Romániát
2025. június 20., péntek

Ilie Bolojant bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő

Ilie Bolojant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét, korábbi ügyvivő államfőt bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő.

Ilie Bolojant bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő
2025. június 20., péntek

Érettségi: a tavalyinál rosszabb az átmenési arány

Közzétette pénteken az oktatási minisztérium az érettségi vizsga eredményeit.

Érettségi: a tavalyinál rosszabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Kezdődik a nyári vakáció

A tanév rendjének megfelelően a pénteki tanórák után elkezdődik a nyári vakáció.

Kezdődik a nyári vakáció
Kezdődik a nyári vakáció
2025. június 20., péntek

Kezdődik a nyári vakáció

2025. június 20., péntek

Technokrata miniszterelnökkel oldják fel a kormányalakítási patthelyzetet?

Technokrata miniszterelnök jelölésével oldhatja fel a kormányalakítási patthelyzetet Nicușor Dan államfő – legalábbis egyes értesülések szerint.

Technokrata miniszterelnökkel oldják fel a kormányalakítási patthelyzetet?
2025. június 19., csütörtök

Patthelyzet a kormányalakítás kapcsán Bukarestben, nézeteltérés Dan és Bolojan között

A várakozásokkal ellentétben senkit nem bízott meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő a parlamenti pártokkal csütörtökön folytatott konzultációkat követően.

Patthelyzet a kormányalakítás kapcsán Bukarestben, nézeteltérés Dan és Bolojan között
2025. június 19., csütörtök

Recept nélkül is kiadhatják a felírt gyógyszert a patikák

Kinyomtatott recept vagy elektronikus vénymásolat bemutatása nélkül is átvehetik gyógyszereiket a betegek, ha orvosuk az online elektronikus recept segítségével írt fel nekik térítéses vagy ingyenes (kompenzált) orvosságokat.

Recept nélkül is kiadhatják a felírt gyógyszert a patikák