Vízkereszt, a farsangi időszak kezdete – Jézus megkeresztelkedésére, a napkeleti bölcsek látogatására is emlékeznek január 6-án

Vízkereszt, a farsangi időszak kezdete – Jézus megkeresztelkedésére, a napkeleti bölcsek látogatására is emlékeznek január 6-án

Az egyik legősibb keresztény ünnep vízkereszt, január 6-a, amelyen a háromkirályok látogatására, Jézus megkeresztelkedésére emlékeznek. Számos szokás kapcsolódik az ünnephez, valamint ekkor kezdődik a farsangi időszak is.

2018. december 28., péntek

Több mint egymillióan lépték át az országhatárt a karácsonyi időszakban

December 21-e és 26-a között több mint egymillió ember lépte át Románia határát, ez tíz százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Román Országos Határrendészet.

Több mint egymillióan lépték át az országhatárt a karácsonyi időszakban
2018. december 25., kedd

Ferenc pápa: minden ember testvér, még akkor is, ha különböző eszméket vallanak

Az emberek közötti testvéri szeretetre helyezte a hangsúlyt Ferenc pápa kedden a világhoz intézett karácsonyi üzenetében, hangsúlyozva, hogy az emberek közötti különbségek nem veszélyt, hanem gazdagságot jelentenek.

Ferenc pápa: minden ember testvér, még akkor is, ha különböző eszméket vallanak
2018. december 25., kedd

Az utóbbi évek legnagyobb tömege érkezett Betlehembe az éjféli misére

Az utóbbi évek legnagyobb tömege érkezett a Palesztin Hatóság felügyelte ciszjordániai Betlehembe, Jézus szülőhelyére, hogy meghallgassa Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin patriarkátus apostoli adminisztrátorának éjféli miséjét.

Az utóbbi évek legnagyobb tömege érkezett Betlehembe az éjféli misére
2018. december 25., kedd

A Romániába készülő Ferenc pápa szerint a karácsony üzenetét csak akkor érthetjük meg, ha Isten és embertársaink elébe megyünk

Jézus új életszemléletet mutatott fel a világban, amely birtoklás helyett a másokkal való megosztást helyezte középpontba – mondta Ferenc pápa szenteste a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén.

A Romániába készülő Ferenc pápa szerint a karácsony üzenetét csak akkor érthetjük meg, ha Isten és embertársaink elébe megyünk
2018. december 24., hétfő

Az igazi ajándék nem váltható aprópénzre – Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész a karácsony lényegéről

A megvásárolható ajándékok mulandó örömöt szereznek, ami nagyon távol áll a karácsony hangulatától – vallja Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész, aki az ünnepre való felkészülésről, közösségépítésről, a pápával való találkozás meghatározó pilla

Az igazi ajándék nem váltható aprópénzre – Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész a karácsony lényegéről
2018. december 23., vasárnap

Ferenc pápa: a keresztény közösség kapui mindenki előtt nyitva állnak

Karácsonykor szép és fontos együtt lenni a családdal – mondta Ferenc pápa advent negyedik vasárnapján a római Szent Péter-téren tartott beszédében. A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a keresztény közösség kapui mindenki előtt nyitva állnak.

Ferenc pápa: a keresztény közösség kapui mindenki előtt nyitva állnak
2018. december 10., hétfő

Karácsonyi álom a bécsi vásárban: a standokon gazdag a kínálat, de elég magasak az árak

Kézműves termékek, díszek, ajándéktárgyak kavalkádja várja a bécsi karácsonyi vásárba látogatókat. A fényekben és díszekben pompázó forgatagban a forralt bor, a friss perec illata is magával ragad mindenkit.

Karácsonyi álom a bécsi vásárban: a standokon gazdag a kínálat, de elég magasak az árak
2018. december 09., vasárnap

Testvériséget sürgetett Ferenc pápa advent második vasárnapján

A mai társadalmat jellemző ridegség és közöny helyett testvériséget sürgetett Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott vasárnapi beszédében.

Testvériséget sürgetett Ferenc pápa advent második vasárnapján
2018. november 24., szombat

Betlehemmel látogat a Kaláka együttes tíz erdélyi városba

Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című produkciójával lép fel december 7. és 17. között Erdélyben az 50. születésnapját ünneplő Kaláka együttes.

Betlehemmel látogat a Kaláka együttes tíz erdélyi városba
2018. október 30., kedd

Továbbléptünk

Még mielőtt a jelen, de ennél is inkább a jövő felvázolása következne, hadd jöjjön egy kis sajtótörténet. Tizenkilenc évvel ezelőtt Kolozsvárt útjára indult az erdélyi magyar sajtó legnagyobb, egyben legmerészebb „zöldmezős” beruházása: napvilágot látott a Krónika.

Továbbléptünk
Továbbléptünk
2018. október 30., kedd

Továbbléptünk

2018. október 18., csütörtök

Akinek a köpönyegéből sok írónemzedék bújt elő – a 80 éves Szilágyi Istvánt köszöntötték Kolozsváron

Meghitt hangulatban köszöntötték a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas Szilágyi István írót nyolcvanadik születésnapján Magyarország kolozsvári főkonzulátusán kollégái, barátai, tisztelői csütörtök este.

Akinek a köpönyegéből sok írónemzedék bújt elő – a 80 éves Szilágyi Istvánt köszöntötték Kolozsváron
2018. augusztus 20., hétfő

Augusztus 20. – Semjén a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán: mindenkinek be kell kapcsolódnia a nemzetépítésbe

Akkor vagyunk hűségesek Szent István örökségéhez, ha az ország- és nemzetépítésbe mindenki bekapcsolódik a maga helyén – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán az Országházban.

Augusztus 20. – Semjén a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán: mindenkinek be kell kapcsolódnia a nemzetépítésbe
2018. augusztus 20., hétfő

Augusztus 20. – Áder János a középszerűség elutasításáról, Kányádi Sándor példamutatásáról

Magyarországnak ragaszkodnia kell ahhoz a nyugati kultúrához, amelyhez Szent István királyunk a sorsunkat kötötte – mondta augusztus 20-ai ünnepi beszédében Áder János államfő.

Augusztus 20. – Áder János a középszerűség elutasításáról, Kányádi Sándor példamutatásáról
2018. augusztus 18., szombat

Háromnapos vigadalom Váradon – Érmellék ízei és termékei néven ünnepi vásárt rendeznek a partiumi város Nagyvásárterén

A magyar államalapítást és az új kenyeret ünneplik augusztus 19–21. között Nagyváradon, ahol kulturális és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket.

Háromnapos vigadalom Váradon – Érmellék ízei és termékei néven ünnepi vásárt rendeznek a partiumi város Nagyvásárterén
2018. augusztus 14., kedd

Nagy boldogság: ötnapos vakáció vár a közalkalmazottakra

Szerdától ötnapos vakációra mennek a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnapokkal kötötte össze – a Romániában hivatalos munkaszüneti napnak számító – Nagyboldogasszony ünnepét az augusztus 18-19-i hétvégével.

Nagy boldogság: ötnapos vakáció vár a közalkalmazottakra
2018. augusztus 06., hétfő

„Ajándék a másik ember, a másik nép” – temesvári püspökké szentelték Pál József Csabát

Az „egység a sokszínűségben” elv követését tartja kívánatosnak Pál József Csaba, akit hétfőn ünnepélyes keretek között szenteltek a temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé. Pál József Csaba jelmondata: Tartsd meg őket a te nevedben!, címerében pedig a székely eredetre utaló nap és hold, a szenth&a

„Ajándék a másik ember, a másik nép” – temesvári püspökké szentelték Pál József Csabát
2018. május 31., csütörtök

„Csodavilágba” kalauzolják a legkisebbeket – Erdély-szerte megünneplik a gyermeknapot

A nemzetközi gyermeknap alkalmából számos erdélyi rendezvényen, előadáson, valamint koncerten vehetnek részt az ünneplő gyerekek és szüleik a következő napokban.

„Csodavilágba” kalauzolják a legkisebbeket – Erdély-szerte megünneplik a gyermeknapot