A nagyváradi vár ad otthont idén is a Szent László Napoknak
Fotó: Facebook.com/Szent László Napok/ Archív / Molnár Ferenc
Idén június 24–30. között szervezik meg a Szent László Napokat Nagyváradon, de az események már a június 22-ei, szombati mínusz 1. nappal elrajtolnak.
2019. június 19., 19:112019. június 19., 19:11
2019. június 19., 19:402019. június 19., 19:40
Már csak hármat kell aludnunk, és elkezdődik az immár hetedik alkalommal megszervezett nagyváradi Szent László Napok programkavalkádja. És nem véletlenül használta Zatykó Gyula főszervező a kavalkád szót a fesztivál szervezőinek szerdai sajtótájékoztatóján: idén az eddigieknél is gazdagabb kínálattal várják a várba a közönséget, éljenek határon innen vagy túl.
Idén a korábbiaknál is erőteljesebbé vált Várad testvérvárosának, Debrecennek a jelenléte is a Szent László Napokon – arról, hogy mivel készülnek a Körös-parti városba, Komolay Szabolcs, a cívisváros kultúráért felelős alpolgármestere számolt be a sajtótájékoztatón.
„Nagyon fontosnak tartjuk a két város, a két közösség együttműködését, hiszen két olyan településről van szó, amelyeket évszázados gazdasági, kulturális és oktatási kapcsok kötnek egymáshoz. Egy határ választ el bennünket, de az ma már csak jelképes, hiszen egy nagy közösségnek vagyunk a tagjai, amit úgy nevezünk, hogy Európai Unió, és ezen belül a határok átjárhatóvá váltak, és ezt a kapcsolatot, ami évszázadok óta megvolt, folyamatosan tudjuk erősíteni, egyre hatékonyabbá tenni” – fogalmazott az elöljáró.
Hozzátette: hetedik éve rendezik meg a Szent László Napokat Nagyváradon, Debrecen városa pedig első perctől fontosnak tartotta, hogy bekapcsolódjék a rendezvénybe. Komolay Szabolcs elmondása szerint
Június 26-án például a várban felállított nagyszínpadon lép fel a Kodály Filharmónia, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes június 30-án lép színpadra a Fejedelmi udvarban, de Váradra érkezik a Debrecen Dixieland Jazz Band, a Déri múzeum „átköltözteti” néhány napra a várba a mézeskalács-fesztiválját, Nagyváradi Kirakat címmel nyílik kiállítás a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszéke hallgatóinak Váraddal kapcsolatos diplomamunkáiból, és bemutatkozik a Debreceni Művelődési Központ NépmesePontja. Ugyanakkor két Debrecenhez kapcsoló állandó kiállítás is lesz a vármúzeumban – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Zatykó Gyula főszervező és V. Korpos Dalma, a fesztivált szervező Szent László Egyesület elnöke több immár hagyományosnak számító programról is beszámolt, és újdonságokról is beszéltek. Megtudtuk: idén sem maradnak el azok az események, amelyek összeforrtak a Szent László Napok nevével:
újra találkozhatnak a Nagyváradról elszármazottak, több tucat program várja a családokat, gyermekeket, és lesz bor-, pálinka- és pezsgőkóstoló. Utóbbi különben premiernek számít. És ennél is nagyobb újítás, hogy idén lesz Közéleti sátor, amelynek előadásai, rendezvényei mindenki előtt nyitva állnak, be lehet térni egy kis beszélgetésre, egy fröccsre, vagy éppen bele lehet hallgatni az előadásokba. A sátorban minden nap lesz honosítási tanácsadás, de itt lehet csatlakozni majd a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéshez is egy aláírással. Ugyanakkor számos közéleti témában lesznek beszélgetések, többek között: Szent László szobrot a Szent László térre, magyar családpolitika és demográfia, Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program.
A hagyományőrzés mindig fontos szerepet játszott a Szent László Napokon, idén
Tavaly kísérleti jelleggel vezették be a Szent László Napok szervezői a szelektív hulladékgyűjtést, idén viszont már igazi zöld fesztivált kívánnak teremteni. Amellett, hogy a szemetet három különböző kukába kell majd dobniuk a fesztiválozóknak, az eseménysorozat idején a várban vásárolt ételek csomagolása komposztálható lesz.
A Szent László Napok és az Össznépi Örömfőzés, avagy a magyar – és nem csak – ízek kóstolója neve is összeforrt az évek során. A gasztronómiában jeleskedők és a kóstoló ínyencek körében egyaránt népszerű rendezvény pedig idén jótékonysági jelleget is ölt. Több mint tíz csapat jelentkezett – a helyi és környékbeli csapatokon kívül Magyarországról és Kárpátaljáról is érkeznek vendégek, hogy június 29-én, szombaton bemutassák hagyományos főztjeiket.
Az érdeklődő ínyencek pedig ezúttal is megkóstolhatják a csapatok főztjét a Szent László-érmék megváltásával. Az így befolyó összegeket pedig a Szent László Napok szervezői Kifőzzük a PKE-nek mottóval felajánlják a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke hallgatóinak meghirdetett Vizuális Alkotás és Nevelés ösztöndíjra, amelyet a kiváló teljesítményű diákok kaphatnak meg. A helyszínen ugyanakkor
Emellett a Szent László Napok vendége a nyíregyházi Cantemus Ifjúsági Vegyeskar és a Cantemus Fiúkórus – június 25-én, kedden lépnek majd fel a nagyvárad-olaszi római katolikus templomban (Barátok temploma). A koncertre a belépés ingyenes, de a szervezők szívesen fogadják a résztvevők adományait, és az összeget felajánlják a Barátok temploma altemplomának felújítására.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Szent László Napokat csúcsra járató június 28–30-ai hétvége sztárzenekarai:
Szerdától minden este lesznek koncertek, a nótától a rockig mozgó széles skálán.
A programról és a fesztivállal kapcsolatos más kuriózumokról a Szent László napok honlapján (www.szentlaszlonapok.ro), valamint Facebook- és Instagram-oldalán lehet tájékozódni.
A rendezvény számokban
•több mint 150 programpont
• 27 koncert minden műfajban – könnyűzene, régizene, komolyzene, népdal, nóta
• 32 családi és gyermekprogram
• 23 program, amely a honfoglalás korát idézi meg a Kurultáj szervezésében
• 13 előadás, beszélgetés az idén útjára indított Közéleti sátorban + 7 előadás különböző témákban
• 10 kiállítás, amelyek között olyan is van, ami önmagában 6 külön kiállítást fog egybe
• 11 tematikus séta a várban és a városban
• 6 sporttevékenység
• 4 táncelőadás
A kánikulára való tekintettel a știridecluj.ro portál górcső alá vette Románia 15 legjobb strandját, fürdőhelyét, amely a legtöbb értékelést kapta a látogatók részéről.
A jobb közúti összeköttetés biztosítása érdekében új utat fog építeni Nagyvárad agglomerációjában a Bihar megyei önkormányzat és a megyeszékhely polgármesteri hivatala – tájékoztatott pénteken a megyei közgyűlés sajtóosztálya.
Lopások sorozatára irányítja rá a figyelmet az Arad, Temes, Krassó-Szörány, Hunyad és részben Fehér megyében a főutakat és autópályákat kezelő Temesvári Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP).
Újabb kánikulára figyelmeztető riasztásokat adtak ki pénteken a meteorológusok a Bánság, Erdély, Moldva, Dobrudzsa, a Partium, Olténia és Munténia különböző térségeire.
Áramütés miatt meghalt csütörtök este egy távközlési vállalat egy alkalmazottja, aki az Arad megyei Aradkövi településen egy villanyoszlopon dolgozott.
Ideiglenes helyszínen, a Sepsi Arénában tartják augusztus 29. és 31. között a Sepsi Tabakó Fesztivált az erdélyi Sepsiszentgyörgyön.
Csütörtök este sikerült eloltani a Brassó megyei az Alsóucsa (Ucea de Jos) község területén kitört erdőtüzet.
A Bákó megyei településeken zajló magyar oktatási programba bekapcsolódó óvónőket és tanítónőket keres a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSSZ).
Több erdélyi szórványkollégiumnak ajánlják fel az idén összegyűlt búzaadományokat a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program erdélyi résztvevői – közölte csütörtökön Antal Géza, a Pro Agricultura Egyesület elnöke.
Alex Tăgurean kolozsvári pilóta elmagyarázta egy videóban, hogy miért késnek a nyári hónapokban többet a repülőgépek.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)