Nőtt a vendégéjszakák száma Romániában

Nőtt a vendégéjszakák száma Romániában

Az első hét hónapban 7,2 százalékkal 14,2 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

2017. augusztus 30., szerda

Kevés a szálláshely, nehéz „felébreszteni” a romániai turizmust

Kevesebb vendégágyat kínálnak a romániai szálláshelyek, mint a jóval kisebb Bulgáriában vagy Magyarországon. A Krónika által megkérdezett érintettek szerint még sokat kell fejlődnie a romániai idegenforgalomnak ahhoz, hogy valóban vonzó célpont legyen.

Kevés a szálláshely, nehéz „felébreszteni” a romániai turizmust
2017. augusztus 29., kedd

Új függőhíd épül a leégett átjáró helyén a Tordai-hasadékban

Sürgősségi eljárással újítja fel a Kolozs megyei önkormányzat a Tordai-hasadék közepén szombat reggel leégett függőhidat – jelentette be keddi közleményében a megyei önkormányzat sajtóirodája.

Új függőhíd épül a leégett átjáró helyén a Tordai-hasadékban
2017. augusztus 27., vasárnap

Bővítenék a lovagkirály kultuszát bemutató Szent László-utat

Új helyszínekkel bővítenék a Szent László-örökségút hálózatát a projekt lebonyolítói, akik ehhez a helyi közösségek javaslatait is várják.

Bővítenék a lovagkirály kultuszát bemutató Szent László-utat
2017. augusztus 24., csütörtök

Akvapark és új sípálya Szovátán – kilencéves beruházási tervet melegítenek fel a fürdővárosban

Akvaparkkal tehermentesítenék valamelyest a szovátai Medve-tavat, és meghosszabbítanák a szezont a Maros megyei fürdővárosban, ugyanakkor egy újabb sípályát is terveznek a Mezőhavas alá.

Akvapark és új sípálya Szovátán – kilencéves beruházási tervet melegítenek fel a fürdővárosban
2017. augusztus 21., hétfő

Tizenegy utcát újítanak fel Kovászna fürdővárosban

Közel húszmillió lejt fordítanak Kovászna város infrastruktúrájának fejlesztésére, a finanszírozási szerződést már aláírták.

Tizenegy utcát újítanak fel Kovászna fürdővárosban
2017. augusztus 08., kedd

Látogathatóvá vált a Királyerdő-hegység tíz korábban lezárt barlangja

A Királyerdő-hegység tíz korábban lezárt barlangjának szervezett látogatását tette lehetővé a Bihar megyei Védett Területek és Fenntartható Fejlődés Központja (CAPDD) – közölte a nagyváradi sajtó az illetékesek sajtótájékoztatója alapján.

Látogathatóvá vált a Királyerdő-hegység tíz korábban lezárt barlangja
2017. augusztus 05., szombat

Felélénkül a székelyföldi „medveturizmus”

A medvetámadásokról, az állomány elszaporodásáról szóló hírek miatt a székelyföldi turizmus biztosan nem veszített, de a szakemberek közül többen úgy vélik, nagyon kettős a jelenség megítélése.

Felélénkül a székelyföldi „medveturizmus”
2017. augusztus 02., szerda

Felszálló ágon a romániai turizmus, nőttek a bevételek

Az év első felében 20 százalékkal nőttek a turizmusból származó bevételek, közölte Alin Burcea, a Turisztikai Ügynökségek Országos Egyesületének (ANAT) elnöke.

Felszálló ágon a romániai turizmus, nőttek a bevételek
2017. július 19., szerda

Horvátországban is felcsaptak a lángok, óvatosságra int a külügy

Montenegró után Horvátországra is utazási figyelmeztetést adott ki a külügyminisztérium. A szaktárca felhívja a Horvátországba készülő román állampolgárok figyelmét, hogy az Adriai-tenger térségében több helyen ég a növényzet.

Horvátországban is felcsaptak a lángok, óvatosságra int a külügy
2017. július 18., kedd

Turistákat kellett kimenekíteni az erdőtüzek miatt Montenegróban

Utazási figyelmeztetést adott ki a román külügyminisztérium a Montenegróba készülő állampolgárok számára. Turistákat kellett kimenekíteni az országban dúló erdőtüzek miatt.

Turistákat kellett kimenekíteni az erdőtüzek miatt Montenegróban
2017. július 03., hétfő

Idén nőtt a vendégéjszakák száma Romániában

Az év első öt hónapjában 5,4 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

Idén nőtt a vendégéjszakák száma Romániában
2017. július 02., vasárnap

Több rendőr vigyáz a nyaralókra, Bulgáriába is jutott

Román rendőrök is járőröznek a bolgár tengerparton július 1. és augusztus 31. között. Ugyanakkor az Országos Rendőr-főkapitányság bővítette a Fekete-tenger romániai partszakaszán járőröző rendőrök számát.

Több rendőr vigyáz a nyaralókra, Bulgáriába is jutott
2017. június 27., kedd

Bukaresti celebek népszerűsítik Háromszéket

Ismét bukaresti bloggerek, televíziós műsorvezetők, a román celebvilág közismert szereplői látogattak Háromszékre a napokban, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület meghívására.

Bukaresti celebek népszerűsítik Háromszéket
2017. június 27., kedd

A tervezés a jó nyaralás titka: figyeljünk a helyi sajátosságokra, szabályokra

A hivatalos, illetve általános javaslatok mellett külföldi utazás előtt arra is érdemes odafigyelni, hogy az egyes országokban milyen sajátos, esetenként drákói szigorúságú törvények vannak érvényben. A turistáknak ugyanakkor mindenképpen ajánlott jó előre ellenőrizni az utazási okmányokat.

A tervezés a jó nyaralás titka: figyeljünk a helyi sajátosságokra, szabályokra
2017. június 14., szerda

Sanitas: kizsákmányolják a szállók alkalmazottait

Bukaresti tiltakozó akciót szervez a Sanitas egészségügyi szakszervezet Kovászna megyei fiókja, amelynek tagjai szerint kizsákmányolják a gyógyturizmusban dolgozókat.

Sanitas: kizsákmányolják a szállók alkalmazottait
2017. június 10., szombat

Népszerű a belföldi nyaralás – A külföldi preferenciák változatlanok

A belföldi turizmus fellendülését hozhatja el, ha a közalkalmazottak megkapják a beígért üdülési csekkeket. A külföldi célpontok közül továbbra is Törökország, Görögország és Horvátország a listavezető.

Népszerű a belföldi nyaralás – A külföldi preferenciák változatlanok
2017. június 09., péntek

Üdülési jegyek: megvárják a büdzsékiegészítést

Papíron vagy elektronikus formában kapják meg idén a közalkalmazottak az üdülési jegyeket, a július végére–augusztus elejére várható költségvetés-kiegészítést követően. 

Üdülési jegyek: megvárják a büdzsékiegészítést