Szabadtéren lép fel a Kolozsvári Magyar Opera

Szabadtéren lép fel a Kolozsvári Magyar Opera

A nagytermi produkciókat szabadtéri koncert- és előadássorozattal igyekszik pótolni a Kolozsvári Magyar Opera. A társulat közölte, július 23. és augusztus 9. között az előadásokat főként az opera udvarán, a Szamos-parton tartják.

2020. március 17., kedd

Rockopera korhű jelmezekben szilágysági diáktehetségekkel

Csoportos és szólóprodukcióval is benevezett az István, a király iskolába megy című nemzetközi versenybe a szilágynagyfalui Petri Mór Technológiai Líceum. Farnas Edina Mária, a tanintézet pedagógusa a felkészülésről, az elemista diákok lelkesedéséről beszélt lapunknak.

Rockopera korhű jelmezekben szilágysági diáktehetségekkel
2019. november 26., kedd

Ezer szállal kötődik Erdélyhez az új, jövőre bemutatandó Bánk bán-előadás

Új Bánk bán-előadást mutatnak be a Coopera és partnerei együttműködésével 2020-ban Vidnyánszky Attila rendezésében. Az előadás, amelynek címszerepében Molnár Levente gyergyói származású művészt láthatja majd a közönség, egyben tisztelgés a nemzeti összetartozás éve előtt – hangzott el sajtótáj&a

Ezer szállal kötődik Erdélyhez az új, jövőre bemutatandó Bánk bán-előadás
2019. november 16., szombat

Vígopera ősbemutató Kolozsváron az intézményes magyar zeneoktatás bicentenáriumára

A kétszáz éves intézményes zeneoktatást ünnepli A krónikás című, Selmeczi György által írt vígopera, amelynek ősbemutatóját vasárnap 18 órától tekintheti meg a Kolozsvári Magyar Opera közönsége.

Vígopera ősbemutató Kolozsváron az intézményes magyar zeneoktatás bicentenáriumára
2019. október 19., szombat

Demény Attila zeneszerző, karmester, zongoraművész szerzői estje a Kolozsvári Magyar Operában

Retrospektív visszatekintés Demény Attila zeneszerző, operarendező, karmester, zongoraművész szerzői estje, amelyet szombaton láthat-hallhat a Kolozsvári Magyar Opera közönsége. Az előadásról Demény Attila és a társrendező Bogdán Zsolt színművész beszélt a Krónikának.

Demény Attila zeneszerző, karmester, zongoraművész szerzői estje a Kolozsvári Magyar Operában
2019. szeptember 04., szerda

Gazdag repertoár a zenés színház bölcsőjében: Verdi erőteljes művével, A lombardokkal indítja az évadot a kolozsvári opera

A nem túl fényes anyagi helyzet ellenére is gazdag repertoárral várja közönségét Erdély egyetlen magyar operaháza, a Kolozsvári Magyar Opera. Az évadot Giuseppe Verdi fiatalkori négyfelvonásos operájával, a nyers erejű A lombardokkal indítják.

Gazdag repertoár a zenés színház bölcsőjében: Verdi erőteljes művével, A lombardokkal indítja az évadot a kolozsvári opera
2019. július 27., szombat

Gördülő Kárpát-Haza OperaTúra: idén is bejárja az Erdélyt a Magyar Állami Operaház kamionszínpada

Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájával turnézik a Magyar Állami Operaház kamionszínpadával augusztus 24. és szeptember 1. között nyolc erdélyi városban.

Gördülő Kárpát-Haza OperaTúra: idén is bejárja az Erdélyt a Magyar Állami Operaház kamionszínpada
2019. március 06., szerda

Történet végzetes kór terhelte szerelemről – Giuseppe Verdi Traviatáját mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera csütörtökön

Verdi Traviata című operáját mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera csütörtökön, a produkció főszerepében Kolonits Klára elismert magyarországi énekművész lép színpadra.

Történet végzetes kór terhelte szerelemről – Giuseppe Verdi Traviatáját mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera csütörtökön
2018. december 19., szerda

Szürreális gyermeki látomás a színpadon – első ízben rendez Tompa Gábor a Kolozsvári Magyar Operában

Bemutatóra készül az Kolozsvári Magyar Opera: Maurice Ravel Pásztoróra (L’Heure espagnole), illetve A gyermek és a varázslat (L’Enfant et les Sortiléges) című művét Tompa Gábor, a kincses városbeli magyar színház igazgatója állítja színpadra. 

Szürreális gyermeki látomás a színpadon – első ízben rendez Tompa Gábor a Kolozsvári Magyar Operában
2018. szeptember 21., péntek

Négy bemutatót tervez az új évadban a Kolozsvári Magyar Opera

Négy bemutatót tervez az új évadban a Kolozsvári Magyar Opera, amely továbbra is a ritkán játszott művekre összpontosít.

Négy bemutatót tervez az új évadban a Kolozsvári Magyar Opera
2018. augusztus 31., péntek

Begördül Székelyföldre az opera – nyolc székelyföldi településen lép fel péntektől a Magyar Állami Operaház

Különleges előadást, kamionszínpadon játszódó vígoperát mutat be a magyar Állami Operaház nyolc székelyföldi településen, a turné pénteken kezdődik. Az operaházi művészek a Budapesttől távol eső településekre is el szeretnék juttatni az opera műfaját.

Begördül Székelyföldre az opera – nyolc székelyföldi településen lép fel péntektől a Magyar Állami Operaház
2018. június 29., péntek

A Mi, muzsikus lelkek című előadás zárja a kolozsvári opera évadát

A sok szempontból rendhagyó, Mi, muzsikus lelkek című előadással zárja az évadot szombaton 18 órától a Kolozsvári Magyar Opera.

A Mi, muzsikus lelkek című előadás zárja a kolozsvári opera évadát
2018. június 12., kedd

Dzsesszoperettel zárja a Kolozsvári Magyar Opera a sokszínű, de anyagi gondokkal terhelt évadot

Dzsesszoperettet visz színpadra az évad utolsó előadásaként a Kolozsvári Magyar Opera. A Viktória eredeti verziójának érdekessége, hogy humora mellett fájdalmas elégia a háború értelmetlenségéről. Az intézmény nehéz anyagi helyzete a próbafolyamatra is rányomta a bélyegét.

Dzsesszoperettel zárja a Kolozsvári Magyar Opera a sokszínű, de anyagi gondokkal terhelt évadot
2018. május 22., kedd

Versenyben a rajzfilmmel: „ördögmusical” a Kolozsvári Magyar Operában

„Ördögmusical” ősbemutatóját tartják csütörtökön a Kolozsvári Magyar Operában, a történet kamasz ördögének a felnőtté válás próbáit kell kiállnia – jelentették be kedden az alkotók. A Béres László rendezte előadást 6 évestől 99 évesig mindenkinek ajánlják.

Versenyben a rajzfilmmel: „ördögmusical” a Kolozsvári Magyar Operában
2018. március 05., hétfő

Bartók Béla misztériumjátéka a Kolozsvári Magyar Operában

A kékszakállú herceg várát, Bartók Béla egyfelvonásos operáját az 1918-as ősbemutató Bánffy Miklós által megalkotott látványterveinek rekonstrukciójával láthatja a közönség március 6-án a Kolozsvári Magyar Operában.

Bartók Béla misztériumjátéka a Kolozsvári Magyar Operában
2018. január 31., szerda

Miklósa Erika világhírű énekes lép fel a Kolozsvári Magyar Opera Bánk bánjában

A világhírű Miklósa Erika operaénekesnő játssza Melindát, míg Bánk bánt a nemzetközileg elismert operaművész, Kovácsházi István alakítja a Kolozsvári Magyar Opera Bánk bán című produkciójában.

Miklósa Erika világhírű énekes lép fel  a Kolozsvári Magyar Opera Bánk bánjában
Krónika
2017. november 10., péntek

Olvasmányos operatörténet: könyvet adott ki múltjáról a 225 éves kolozsvári intézmény

A kolozsvári zenés színjátszás 225 évét összefoglaló színes, olvasmányos tanulmánykötet bemutatásával és operagálával zárta jubileumi rendezvénysorozatát a Kolozsvári Magyar Opera.
 

Olvasmányos operatörténet: könyvet adott ki múltjáról a 225 éves kolozsvári intézmény
Krónika
2017. november 01., szerda

Kulturális értékbemutatóval ünnepelték a reformációt Kolozsváron

Tárlatmegnyitókkal, színes programokkal emlékeztek meg a reformáció 500. évfordulójáról kedd este a Kolozsvári Magyar Operában.

Kulturális értékbemutatóval ünnepelték a reformációt Kolozsváron