Hazatér átadni a tudását a fi ataloknak Molnár Levente ismert operaénekes
Fotó: 4K Media Studio Hungary
Molnár Levente székelyföldi származású, világhírű operaénekes azóta dédelgeti azt az álmot, hogy itthon is el lehessen végezni magyarul a magánének (canto) szakot, amióta elkezdett énektanulással foglalkozni. Álma pedig most valóra vált, hiszen ősztől indul a szak az ő kezdeményezésére a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen.
2020. szeptember 10., 09:392020. szeptember 10., 09:39
– Az őszi felvételi előtt nem sokkal érkezett a hír, hogy a 2020/2021-es tanévtől végre elindul az első romániai magyar nyelvű magánének (canto) szak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. Egyértelmű, hogy hiányszakról van szó, hiszen eddig itthon csak románul folytathatták tanulmányaikat azok a tehetséges fiatalok, akik opera-, dal- és oratóriuménekesként, hivatásos kóristaként filharmóniában, operában, professzionális énekkarokban vagy magánénektanárként szerettek volna elhelyezkedni. Mióta dédelgeti az elképzelést?
– Azóta, amióta elkezdtem énektanulással foglalkozni. Mert szívesem maradtam volna én is egy ilyen szellemiségű egyetemen, mint a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem. Az intézménynek jó az atmoszférája, a tanári gárdája. Annak idején a testvérem erre az egyetemre járt, és mindig örültem annak a fajta összetartozásnak, amit ott láttam.
Nagy szerelemmel dédelgetjük ezt a szakot, azzal a céllal, hogy olyan többletet nyújthassunk az itt tanulóknak, aminek segítségével minél hamarabb azzá válhatnak, amire teremtettek.
Fotó: Zsólyomi Norbert
– Budapest és a Székelyföld között van, tehát földrajzilag Nagyvárad egy súlypont. Ugyanakkor
Külön ki kell emelnem az egyetem fogadókészségét. Nagy volt részükről is az öröm, jó volt a kezdeményezés fogadtatása. Külön köszönöm dr. Fodor Attilának, az egyetemen működő zene szak koordinátorának, dr. Pálfi József rektornak és Kató Béla püspök úrnak a támogatást. Olyan emberek karolták fel, és tudták velem együtt dédelgetni ezt az álmot, akiknek segítsége által, íme, létre is jött a magánének szak.
Hiánypótló kezdeményezés. Már az idei tanévtől elindul a magánének szak a nagyváradi PKE-n, várják a jelentkezőket
Fotó: Partiumi Keresztény Egyetem
– Úgy érzem, erőm teljében vagyok, és én úgy szeretném szolgálni a hazámat, hogy a nemzetem tehetségeit tanítom és segítem. Megvannak a kapcsolataim, még sokfelé járok a nagyvilágban, éppen ezt szeretném a diákjainknak is biztosítani. Tehát inkább most vállalok többet, és állok elébe a kihívásoknak. Tudom, hogy mit tudok, és tudom, hogy milyen emberek vesznek körül.
Nagyon fontos, hogy lendületes legyen ez a csapat, főleg, hogy egy indulásnál a legjobbjaink kell hogy ott legyenek. Az aktív legjobbjaink. De természetesen olyan mestereink is lesznek, akik nemzetköziek, akiknek olyan felmenő tanáraik voltak, akik a legfontosabbak a szakmában, mint a kenyérben a kovász. A tanárom is részt fog venni a szak szellemiségének kialakításában, ő brooklyni születésű tenor, Berle Sanford Rosenberg. Ugyanakkor tanítani fog Lavinia Cherecheș énekesnő, aki – bátran kijelenthetem – szerintem Románia legjobb énektanárnője, és aki nagyon szereti Nagyváradot.
Molnár Levente a Bánk bánban
Fotó: Éder Vera/Coopera
A rendszeresen megszervezett mesterkurzusaink pedig olyan nemzetközi hírű művészeket fognak vendégül látni, akiket az A kategóriás operaházakban ismertem meg. Ez azt jelenti, hogy nagyon jól menő fiatal és neves idősebb mestereket is el fogunk tudni hozni, és pillanatok alatt olyan példát fogunk tudni felállítani az itt tanulóknak, ami inspirálni fogja őket, és ami megmutatja, milyen karrier várhat rájuk is. És remélhetőleg könnyebben fognak boldogulni, mert egy meglévő kapcsolatrendszerre tudnak tovább építeni.
Ne értse félre senki, a szerelem itt azt jelenti, hogy ki hogyan szeret bele valakinek a hangjába, valakinek a művészi képességébe. A lényeg az, hogy minél több szem, minél több fül halljon és lásson valakit, kialakuljon egy erős kapcsolati tőke. A Cooperánál, a magyarországi produkciós irodánál – akikkel a Bánk bánt is létrehoztuk – vállalt művészeti tanácsadói szerepem miatt a diákjainknak több lehetősége lesz operaprodukciókban, színházi előadásokban énekelni, tehát a színpadi élményt is megtapasztalhatják. Én azt hiszem, hogy a helyi filharmóniától kezdve a színházig mindenki támogatni fogja ezt a lelkes csapatot, és tényleg csak a legjobbak lesznek itt, és a legjobbakat fogjuk tudni fölvenni.
Magánének szak a PKE-n
Az ingyenes beiratkozás az őszi felvételire szeptember 18-ig zajlik, az online felvételire 2020. szeptember 21-én kerül sor. Részletek az egyetem honlapján.
– Budapest, München, San Francisco, New York – hogy csak olyan városokat említsek, ahol megfordult a Wikipédia-oldala szerint az elmúlt két évben, de valószínűleg ennél több helyszínen is láthatta a közönség. Hogyan fér a mozgalmas karrier mellé a tanítás is?
– Most éppen ezen dolgozom, hogy minél többet legyek idehaza, hogy tényleg a legjobbat tudjam adni magamból az itthoniaknak. A gyermekem ötéves, és nagyon hiányzunk egymásnak, amikor elmegyek hosszú időre. És a jelenlegi helyzet, a pandémia is annyira jól fölvértezett, rámutatva arra, hogy itthon milyen jó, hogy itt komoly feladatom és helyem van.
Nagyon kommunikatív vagyok, rengeteg ember jár hozzám, tudom azt is, hogy hogyan kell tanítani, és vannak szép eredményeim. Úgyhogy tenni fogom a dolgomat, ezen a téren is beleadok mindent.
Fotó: Éder Vera/Coopera
– Egy ilyen mozgalmas élet mellett hogyan élte meg a koronavírus-járvány miatt jött hirtelen leállást? Hol találta Önt? Hogyan sikerült lelassítani? Mivel teltek a napjai?
– Aki ismeri a munkásságomat, az láthatta, hogy ezekben az időkben a népszerűsítésre fektettem a hangsúlyt. Részt vettem videózásokon, megosztottam személyes élményeimet, tehát egy kicsit más arcomat, más művészetemet mutathattam meg, ami által sok jó üzenet jut el a személyem rajongóinak és a teljes magyarságnak. Nagyon fontos, hogy tartsuk mindig a kapcsolatot, és keressük ennek a lehetőségét.
Az egyetemen van egy szak, ami vizuális kommunikációval is foglalkozik, remélem, hogy ezeket a szakokat össze tudjuk kapcsolni, hogy kezdjék egymást építeni, hogy több síkon összedolgozhassanak. Tehát kezdettől fogva azt szeretném: legyen rajtuk az a nyomás, hogy igenis ismerik őket az emberek, és hogy igenis feleljenek meg a nézőknek és a zenerajongóknak. Tehát egy ilyen modernebb nézetet képzelek el. Aki pedig megkedveli és szereti ezeket az arcokat, az követheti őket az indulástól egészen a kibontakozásig, sőt onnan a legnagyobb színpadokig, ha a Jóisten is úgy akarja.
Fotó: Éder Vera/Coopera
– Ami számomra a legszentebb jelenleg a magánének szak elindítása mellett, az a 100. trianoni évfordulóra színpadra állított Bánk bán-előadás Vidnyánszky Attila rendezésében. Hogyha abból nagyon sokat elénekelhetnék sokak örömére, az tenne igazán boldoggá. Persze vannak meghívásaim nemzetközi színpadokra, számos új szerepem van, de azt hiszem, hogy ha optimálisan szeretném megtervezni, hogy sokat legyek a családdal, a Kárpát-medencében, akkor keveset fogok külföldre menni.
Én azt hiszem, ha a legigényesebb házakban megálltam a helyemet, és mai napig visszahívnak, akkor van dolgom idehaza is.
Fotó: Haáz Vince
– Ha egy mondatban kellene megfogalmaznia, mivel próbálná meggyőzni a tehetséges fiatalokat, hogy a PKE-n induló magánének szakot válasszák?
– Azt hiszem, elsősorban újdonsága miatt lehet vonzó. Fontos tény, hogy ennyi idő után létrehozhattuk a képzést. Ami a legfontosabb, az a szak, a képzés lendülete és modern eszmeisége, és hogy milyen összetartó ez a csapat. Nekem az az érzésem, hogy minden énekes egy ilyen egyetemi szakhoz szeretne tartozni, ha ez úgy fog működni, ahogy én megálmodtam. Márpedig minden lehetőség megvan rá.
Molnár Levente
Gyergyóremetén született 1983-ban. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium magánének szakán érettségizett. 18 évesen debütált az aradi nemzeti színházban, 21 évesen pedig Budapesten, a Magyar Állami Operaházban játszott főszerepeket. Nemzetközi bemutatkozására 2007-ben a cardiffi énekversenyen került sor, egy évvel később már a londoni Covent Gardenben lépett fel. Az elmúlt években Berlinben, Bécsben, Bordeaux-ban, Münchenben, Londonban, New Yorkban, Tokióban és Madridban is fellépett. 2016-ban művészi munkáját Liszt Ferenc-díjjal ismerték el. 2017 júliusában szülőfalujában díszpolgári címmel tüntették ki. Szintén 2017-ben Magyar Örökség díjjal tüntették ki. 2019. február 21-én jelent meg első szólólemeze Nagyok, melankolikusok, vidámak, hősök címmel.
A szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozata szabadtéri családi napot tart szeptember 15-én, vasárnap.
A Semmelweis című mozifilmet nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján – közölte az MTI-vel kedden a Nemzeti Filmintézet (NFI).
Hatodik alkalommal szervezi meg a Nagyváradi Szigligeti Színház október 6–13. között az Infinite Dance tánc– és összművészeti fesztivált, melynek házigazdája a Nagyvárad Táncegyüttes.
A Székely Nemzeti Múzeum a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézettel közösen Kós András életmű-kiállítást szervez a művész születésének 110. évfordulója alkalmából.
Több erdélyi településen mutatják be az Irodalmi Jelen pódiumműsorát Zorkóczy Zenóbia egyéni előadóművész közreműködésével.
Szeptember 8. Szűz Mária születésének napja, helyenként Kisboldogasszonynak vagy Kisasszony napjának is nevezik. Ez a nap országszerte búcsújáró nap volt és népszokások fűződtek hozzá.
Bár felére csökkentették a költségvetését, hét premiert és két fesztivált tervez most kezdődő, 2024-25-ös évadában a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Új névvel indítja 2024/25-ös évadát, Háromszék Táncszínházként folytatja tevékenységét a sepsiszentgyörgyi társulat.
Szeptember 13-án tartják Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című filmdrámájának a romániai mozibemutatóját. A kolozsvári premier előtti vetítésen a film alkotóival is találkozhat a közönség.
Eredeti, eddig kiállítatlan műtárgyanyag látható a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Költő lenni vagy nem lenni című tárlatában, amely a korábbi kiállításokkal ellentétben új koncepcióval az életrajz helyett Petőfi Sándor szövegeire épít.
szóljon hozzá!