Vígopera ősbemutató Kolozsváron az intézményes magyar zeneoktatás bicentenáriumára

Kiss Judit 2019. november 16., 13:12

A kétszáz éves intézményes zeneoktatást ünnepli A krónikás című, Selmeczi György által írt vígopera, amelynek ősbemutatóját vasárnap 18 órától tekintheti meg a Kolozsvári Magyar Opera közönsége.

A krónikás című előadásban fellépő kolozsvári zeneiskolások és Kállay-Molnár Tünde aligazgató Fotó: Kolozsvári Magyar Opera/Facebook

A krónikás szövegét Szőcs Margit meseciklusa alapján Egyed Emese, Laczkó V. Róbert és Selmeczi György írta. A produkcióban közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera ének-, balett- és zenekara, valamint a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium gyermekkara és zenekara – közölte a társulat.

A kétfelvonásos vígopera meghatározatlan történeti korokban játszódik Kolozsváron és környékén,

a kincses város és Erdély történetére, legendáriumára támaszkodó cselekmény a fantasy műfajokhoz sorolja a művet.

A történet kiindulópontja szerint Kolozsvár népe nem ismeri a zenét, ének és zene nélkül éli az életét, ezen hivatott segíteni a menekültek kisebb csoportja, akik egy bizonyos Huba testvér vezetésével szöknek meg Déváról, a várépítő nagyúr zsarnoksága elől, és a kolozsvári bírót kérik, hogy fogadja be őket a város. A menedékért cserébe énekre, zenére tanítják a kolozsváriakat, mégpedig a szépséges Ilona vezetésével, akire szemet vetett a dévai zsarnok, ezért a többiekkel együtt maga is szökni kényszerült. Az egész város a zenetanulás lázában ég, a farsangi álarcosbálon már gyermek és felnőtt egyaránt számot adhat a tanultakról. Ám éppen a bálról rabolják el Ilonát a nagyúr zsoldosai. A kolozsvári gyerekek ocsúdnak leghamarabb: már a bál éjszakáján kiszöknek a városból, az emberrablók után vetik magukat a rengeteg erdőbe, ahol a martalócok egy barlangban őrzik Ilonát. A gyerekek azonban ötletes cselekkel ártalmatlanná teszik őket, s már-már kiszabadítanák Ilonát, amikor megjelenik a félelmetes Kőzúzó Kúnó, a dévai nagyúr. Eltiporná a gyermekcsapatot, de megérkezik a felmentő sereg, a dévai árvák csapata, élükön Huba testvér és maga a Krónikás. Parittyák sokasága szegeződik Kúnóra, aki megadja magát. A győzelmet, az ének, a muzsika hatalmát ünnepli a város apraja-nagyja Kolozsvár főterén.

Az ismertetőben az olvasható, hogy az opera zenéje tág stiláris kört ír le.

A szerző a játékosság szellemében rendre új motivikát kínál, melyben a reménybeli közönség ráismerhet korábbi vígoperai élményeinek toposzaira.

A mű stiláris végpontjai messze esnek egymástól: az opera, a daljáték, olykor a musical műfaji jellemzői is megjelennek, a bonyolult vokális és hangszeres struktúráktól el egészen a dal műfajának egyszerűbb, közvetlen intonációjáig, sőt feltűnik az énekbeszéd műfaja is puszta ritmuskombinációk kíséretével. Selmeczi György korábbi operáihoz hasonlóan a mű hangzó anyagát ezúttal is a dallamos-harmonikus-tonális-modális hangvétel és egy tágas magyar népzenei háttér jellemzi. A szerző vendégszövegeket is beépített a librettóba, többek között László Noémi és Tompa Gábor verseit. A kompozíción túl a mű szokatlanul tág teret nyit gyerekek és felnőtt művészek zenei és színpadi együttműködésének, a jókedvű közös munkának.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat